tenisz;Fucsovics Márton;

2018-10-16 12:40:15

Fucsovicsot csak felspannolta a harc a szövetséggel

A Magyar Tenisz Szövetség és a játékos vitája nem látszik rendeződni, a férfi világranglista 41. helyén álló teniszező játékára ugyanakkor mindez nincs hatással.

Ami két éve csak álom volt, az most már valóság. Fucsovics Márton ugyanis azt tűzte ki célul edzőjével, Sávolt Attilával, hogy az év végére stabilan tagja legyen a legjobb száznak. Sőt, a 26 esztendős teniszező biztosan a top 50-ben zárja az évet. Az elmúlt hetekben, hónapokban azonban leginkább a Magyar Tenisz Szövetség és a közte zajló vitától volt hangos a sajtó.

„A történetek egyáltalán nem befolyásolják a teljesítményemet, sőt, amikor a Novak Djokovic elleni mérkőzésem előtt kirobbant ez a botrány, akkor még jobban felspannolt, erősebbé tett” – mondta keddi sajtótájékoztatóján Fucsovics, aki az ügyről többet nem szeretett volna mondani, ám szívesen értékelte a 2018-as szezonját.

„Ez az áttörés éve volt nálam. A 85. helyről kezdtem az idényt, és eredetileg azt tűztük ki célul, hogy szilárdítsam meg a pozíciómat a top 100-ban. Ehhez képest sokkal jobban alakult minden. Megnyertem az első ATP-tornámat, olyan sztárokkal teniszeztem, mint Roger Federer és Novak Djokovic, fizikálisan és mentálisan is rengeteget fejlődtem” – mondta a legjobb magyar férfi játékos.

A 26 éves teniszező felidézte, hogy amikor csaknem három éve elkezdték a közös munkát trénerével, még a 250. hely körül volt a ranglistán, ám Sávolt Attila szinte hónapra pontosan megjósolta, hogy mikor kerül be a legjobb 100-ba.

„Korábban is megvolt bennem minden, ami a sikerekhez kell, de nagyon nehéz a váltás juniorból a felnőttek közé. Attila nemcsak keményen dolgozni tanított meg, hanem arra is, hogy a pályán és azon kívül is sportolóként éljek” – jelentette ki Fucsovics, aki elárulta, hogy egy hete kisebb vállsérülés hátráltatja, de idén már csak a jövő héten Bécsben és utána Párizsban kell helytállnia. Ezeken a rangos versenyeken korábban még sosem indult, ugyanis nem rendelkezett elég jó világranglistás helyezéssel.

Ami 2019-et illeti, a nyíregyházi teniszező közölte, az már nem tanulóév lesz: „Nagy eredményekre vágyom, a négy Grand Slamből kettőn szeretnék legalább a nyolcaddöntőig eljutni, és jó lenne még tornákat nyerni. Úgy érzem, a szervajátékomban még tudok fejlődni, s talán ez kell ahhoz, hogy még egy lépcsőfokot lépjek előre, s bekerüljek mondjuk a legjobb harminc közé” – tette hozzá.

A sajtóeseményen Apáti-Tóth Kata, a Mol Magyarország kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy a vállalat a jövőben Fucsovics Mártont is segíti, aki így a legjobb magyar női teniszezőhöz, Babos Tímeához hasonlóan a Mol Csapat tagja lett.

„Igaz, hogy nagyon jó pénzdíjak vannak azokon a versenyeken, ahol elindulok, de rendkívül magasak a költségek is. Az edzőt, az utazásokat és a hoteleket is finanszírozni kell, ezekre általában el is szokott menni a pénz. Úgyhogy nagyon jó érzés, hogy a Mol Csapat tagja lehetek, hiszen biztos lehetek benne, hogy mindig el tudok jutni a versenyekre, s időben ki tudom fizetni az edzőmet” – mondta Fucsovics, aki távlati célként megfogalmazta, hogy egy magasabb kaliberű edzőre szeretne váltani, vagy pedig egy másik trénert szerződtetne stábjába. Konkrétumokat ugyan nem árult el, azt azonban elmondta, mindenképp olyan rutinos személyben gondolkodik, akik korábban kiváló eredményeket ért el játékosként.

A 26 esztendős magyar teniszezőt egyébiránt 2010 és 2014 között, valamint 2016-ban már támogatta a Mol Alapítvány, amely fennállása óta kiemelt figyelmet fordít a fiatal sportolókra.