lakástakarék;

2018-10-16 19:20:42

Áder aláírta, szerdától vége a lakáskasszáknak

A köztársasági elnök nem vár egyetlen napot sem, és már a Magyar Közlönyben is megjelent a villámgyorsan elfogadott törvény.

Bár Áder János köztársági elnöknek öt napja lett volna aláírni a a lakástakarék-pénztárak állami támogatását megszüntető, kedden rendkívüli eljárásban elfogadott törvényt, az államfő nem várt fölöslegesen: még kedden megkapta az elfogadott szöveget, majd alá is írta, így az kedd este meg is jelent a Magyar Közlönyben. A törvény a kihirdetés másnapján lép hatályba, vagyis szerdán már hiába kötne valaki lakáskassza szerződést, megtakarítására már nem kap állami támogatást. 

Az állami támogatás nagyon fontos eleme volt a lakástakarékoknak, elsősorban ennek volt köszönhető, hogy akár két számjegyű hozamot biztosítottak e szerződések. Jelenleg a 4 éves futamidejű lakástakarék-szerződések hozama a legmagasabb, 10-12 százalék, ami kimagaslónak számít a mostani alacsony kamat- és hozamkörnyezetben. Ezért az utóbbi időben folyamatosan nőtt az állomány: idén év elején a pénztárak már 724 milliárd forintra rúgott betéti állomány. A 2016-os megtakarítási állomány után tavaly közel 62 milliárd forintot fizetett az állam.

Túl sok időt nem hagytak azoknak, akik még kötöttek volna lakástakarék-szerződéskötést. Mindhárom pénztárnál számítottak arra, hogy Áder gyors lesz, így már csak kedden lehetett szerződést kötni, az aláírt szerződéseket péntekig lehet beküldeni.