energiatakarékosság;háztartási gépcsere;

2018-10-20 10:00:00

Megkésve, de négy órára újranyílik a gépcsere-program

Novemberben térségenként 4-4 órán át ismét igényelhető 25-45 ezer forint támogatás hűtő- és mosógépvásárlásra.

Újranyitja a tavalyi hűtő-, fagyasztó- és mosógépcsere-programot a megszüntetett nemzeti fejlesztési tárca helyébe lépő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – derült ki Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján.

A támogatás változatlanul 25 ezer, 40 ezer és 45 ezer forint - attól függően, hogy az új készülék A+, A ++ vagy A+++ energiaosztályba tartozik -, de legfeljebb a vásárolt berendezés árának fele. A jelentkezést a – kissé megtévesztő módon – hgcs2017.nfsi.hu elnevezésű internetoldalon elérhető kiírás szerint az ország hét térsége számára ismét más-más időpontban, november 5-e és 19-e között teszik lehetővé.

Kérelmet változatlanul kizárólag a megadott időpontban és internetoldalon lehet feladni. Bár az elődtárca korábban nem reagált érdemben ama kifogásokra, hogy a jelentkezések befogadását térségenként más-más időpontban zárták le – amivel komoly különbségeket mutatott az egy főre eső támogatási keret -, most az adott térségére vonatkozó napon az érdeklődők immár egységesen, délelőtt 10 és délután 2 között, 4 órán át adhatják be igényeiket.

Ez, bár előrelépés az igazságosabb elosztási felé, a most meghirdetett keret kétmilliárdos mértékét a korábbiaknál is vastagabb zárójelbe helyezi. Hisz – a korábbi példák nyomán – a megadott idősávon belül szabályos beadvánnyal élők közül nagy valószínűséggel ismételten mindenki megkapja az igényelt összeget. Ezt érdeklődésünkre Weingartner Balázs is megerősítette.

Tájékoztatóján ugyanis a mostani forrást a tavalyi kiírásban szereplő 600 millióval vetette össze. Ugyanakkor az elődtárca tavaly decemberben a befogadott igényekhez idomulva a keretet 2,6 milliárd forintra emelte. Ennek kapcsán az államtitkár lapunknak megerősítette, hogy - a rendelkezésre álló források függvényében – a jövő év elején várható elszámolás során az összes befogadott, szabályos pályázat pénzügyi szükségletét újfent igyekeznek kielégíteni.

A kiírást szakértők némiképp megkésettnek tartják, különösen annak függvényében, hogy ez csupán a - tavaly augusztusban lebonyolított - pályázat folytatása. Ezzel kapcsolatos felvetésünkre Weingartner Balázs jövő év elejére egy új szemléletű, a meglévő háztartási nagygépek felújítását célzó program lehetőségét is felvetette. Emellett jövőre - pontosabban meg nem jelölt időpontban - folytatódik a fűtésirendszer-csere, illetve a lakóépületek komplex felújításának állami támogatása is.

Korábban Kaderják Péter energiaügyi államtitkár ez év végére-jövő év elejére a rendszer jelentős átalakítását helyezte kilátásba, például a családi házak korszerűsítésének évi 40-50 milliárdos keretű támogatásával. Ezt Weingartner Balázs szavai egyelőre nem igazolták vissza. Tekintettel arra, hogy az állami támogatás forrásaként az ország fölös szén-dioxid-kvótáinak értékesítéséből származó bevételeket jelölik meg – aminek árfolyama ráadásul idén jelentősen megugrott -, szakértők szerint az idei csúszással akár tízmilliárd forint körüli forrás is az ITM-nél maradhatott.

Mindazonáltal ismét pályázatra fel, hisz idén még inkább a szemes térségeknek áll a világ.