Oroszország;Egyesült Államok;

2018-10-20 08:48:00

Washington felmondhatja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról szóló egyezményt

A New York Times szerint ezt készül közölni az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az orosz külügyminiszterrel Moszkvában.

Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF) – ezt készül közölni szombaton Moszkvában az orosz külügyminiszterrel John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, akinek e szándékáról a New York Times című napilap értesült.

Bolton péntek este Twitter-bejegyzésben erősítette meg az eddig csak Moszkvában bejelentett hírt, miszerint szombaton Oroszországba utazik. Jelezte, hogy Moszkvában tárgyalásokat folytat majd Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Nyikolaj Patrusevvel, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának titkárával. A tárgyalások célja – írta Bolton – a két ország vezetői között Helsinkiben megkezdett párbeszéd folytatása. Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozójára az idén július közepén került sor a finn fővárosban.

A New York Times című napilap értesülései szerint John Bolton Moszkvában várhatóan bejelenti majd orosz partnereinek, hogy Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF). A lap emlékeztetett arra: a Trump-kormányzat régi szándéka a kilépés e szerződésből, részben mert Oroszország szerinte megsérti az egyezményt, részben pedig azért, mert az egyezmény betartása megakadályozza Washingtont olyan új fegyverzetek telepítésében, amelyekkel ellensúlyozhatja Kína közepes hatótávolságú fegyverzetének növekvő arzenálját.

A New York Times megjegyezte: az Egyesült Államok már négy éve hangoztatja, hogy Oroszország egy sor taktikai atomfegyver telepítésével megsérti az INF-szerződést, de az előző amerikai elnök, Barack Obama egy esetleges fegyverkezési verseny erősödésének elkerülése végett mégsem lépett ki az egyezményből.