FTC;DVTK;Újpest FC;labdarúgó NB I;Vidi;

2018-10-27 10:00:00

Kisvárdán folytathatja menetelését a Vidi

Fővárosi csapatok párharca nyitja a labdarúgó NB I 12. fordulóját az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szombaton, miközben a listavezető Ferencváros Miskolcra látogat.

Indul a második menet. 

A tizenkét élvonalbeli együttes a versenykiírás értelmében háromszor találkozik egymással az idény során, az első teljes kör pedig a múlt héten lezárult: összegezve 11 játéknap után az FTC vezet, eddigi szereplésével talán felülmúlta a várakozásokat a Honvéd a Mezőkövesd és az MTK is, a mezőnyből alulról kilógó csapatok pedig már most tetemesnek tűnő lemaradást szedtek össze.

És ha már MTK, az újonccsapat nem akármilyen négyes szériában van. Azok után, hogy idegenben legyőzte a címvédő MOL Vidi FC-t, majd döntetlent játszott a Honvéddal, szombaton az Újpestet fogadja (ez lesz a két együttes 216. bajnoki összecsapása), egy hét múlva pedig örökrangadót játszik a Groupama Arénában.

„Az MTK ellen soha nem egyszerű nyerni, legyen szó akár idegenbeli vagy otthoni mérkőzésről. A Hidegkuti-stadionban kiváló minőségű gyepre számíthatunk. A hazai csapatból kiemelném Kanta Józsefet, akinek nagyon jó esze van a futballhoz, de mellette ne felejtsük el Bognár Istvánt és Torghelle Sándort sem, utóbbi gyakorlatilag az MTK vezéregyénisége – mondta a Népszavának a pénteki lapszámunkban bővebben nyilatkozó Újpest-edző, Nebojsa Vignjevic, akinek csapata az idénynyitón 2-0-ra kikapott az MTK-tól. – Visszakanyarodva az első mérkőzésünkhöz: mi éppen a Neftçi PFK ellen megnyert Európa-liga mérkőzés után voltunk, mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk, az MTK pedig kihasználta a hibáinkat. Mint mindig, most is a három pontért megyünk, aztán majd meglátjuk, hogy alakul a mérkőzés.”

A később, kora este sorra kerülő meccsek közül kiemelkedik a DVTK–Ferencváros, mindez a szurkolói aktivitáson is meglátszik: az előzetes jegyeladási adatok szerint legalább tízezer nézőre lehet számítani. Miskolcon hétfő óta folyamatos az érdeklődés, Budapestről pedig – nagyjából 1100 fővel – különvonat indul a borsodi városba. Mindkét csapatnak elkél a biztatás, az eddigiekben csupán 8 gólt szerző házigazda ugyanis legutóbbi négy bajnokiját elveszítette, míg a budapestiek éppen legutóbb, Felcsúton bukták el a veretlenségüket. 

A fordulót vasárnap az Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában csütörtök este a PAOK együttesét legyőző Vidi kisvárdai vendégszereplése zárja. A Szalonikiben jól szervezett, fegyelmezett játékkal 2-0-ra nyerő bajnokcsapat sikere kapcsán görög lapok a PAOK-ot felkészítő tréner, Razvan Lucescu felelősségét emelték ki, illetve azt, hogy a Benfica és a Chelsea elleni nemzetközi kupamérkőzések után a görögök harmadszor is kikaptak pályaválasztóként. Sikerével a magyar bajnok ugyanúgy 3 ponttal áll az El L jelű csoportjában, mint a PAOK és a BATE Boriszov – a Chelsea a maga kilenc pontjával kiemelkedik a kvartettből – azaz őrzi esélyét a továbbjutásra, miközben egy újabb NB I-es győzelemmel tovább tapadhat az élvonal éllovasaira.