Németország;

Választás Hessenben: nagyot zuhantak Merkelék és a szocdemek is

A két kormánypárt az exit-poll felmérés szerint több mint 10-10 százalékot vesztett támogatottságából. A nagy nyertesek a Zöldek és a bevándorlásellenes AfD. Jöhet a Jamaica-koalíció.

Este 6-kor bezártak a szavazóhelyiségek a nyugat-németországi Hessen tartományban, ahol nagy érdeklődéssel övezett tartományi választásokat tartottak. Ez lehet ugyanis az a voksolás, amivel elkezdődik a berlini nagykoalíció bomlása, sőt, Angela Merkel kancellár politikai pályafutásának végjátéka is (a választás jelentőségéről itt írtunk).

A ZDF köztévé által megrendelt exit-poll kutatás szerint bekövetkezett, amitől a nagykoalícióban kormányzó CDU-ban és SPD-ben is tartottak: Merkel kereszténydemokratái maradtak ugyan a legerősebb párt, de mindössze a szavazatok 27,2 százalékát szerezték meg, ami 1966 óta a legrosszabb eredmény lenne (2013-ban még 38,3 százalék szavazott a CDU-ra). A szociáldemokraták 19,6 százalékos eredménye történelmi mélypont (öt éve 30,7 százalékon állak).

A nagy nyertesek a Zöldek, akik a szavazatok 19,6 százalékát szerezhették meg, ami majdnem 8 százalékpontos növekedést jelent 2013-hoz képest. Ennél is nagyobb növekedést könyvelhet el a jobboldali populista, bevándorlásellenes AfD (Alternatíva Németországnak): a felmérés szerint a szavazatok 12,4 százalékára számíthatnak, miközben öt éve még csak 4,1 százalékot szereztek. A liberális FDP is javított valamelyest a korábbi eredményén: a ZDF által megrendelt felmérés szerint 7,8 százalékra számíthatnak. A Baloldal 6,4 százalékot szerezhetett.

A felmérések szerint nehéz lesz koalíciós kormányt alakítani Wiesbadenben: jelenleg a CDU és a Zöldek kormányoznak, ez a felállás elvileg újraalakulhatna – nyilván a Zöldek nagyobb befolyásával –, de a jelenlegi állás szerint egy mandátum hiányozna a többséghez. Nem lenne többsége egy SPD-Zöldek-Baloldal felállásnak és a CDU-SPD nagykoalíciónak sem. Az egyetlen megoldásnak jelenleg az látszik, ha a CDU és a Zöldek az FDP bevonásával szövetkeznének, ezt nevezik a német politikai szlengben Jamaica.koalíciónak.