űrkutatás;miniszteri biztos;

2018-10-30 22:26:32

Űrkutatási miniszteri biztost nevezett ki Szijjártó

Egy fős titkárság segíteni majd dr. Ferenc Orsolya Ildikót, aki egyebek mellett külföldön fogja képviselni a kormány űrkutatással kapcsolatos érdekeit.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter november elsejétől dr. Ferenc Orsolya Ildikót az űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki - szúrta ki a Hivatalos Értesítőben az Mfor.hu. A kinevezés november elsejétől visszavonásig, de legfeljebb egy évig szól.

A biztos feladata lesz, hogy gondoskodjon az űrkutatási tárgyú szerződésekről és az azokkal kapcsolatos ügyeket intézze, felügyelje az űrkutatás fejlesztésére vonatkozó stratégiák, szakpolitikák összehangolását és megvalósulását, valamint képviselje a kormányt a hazai és nemzetközi űrkutatási szervezetekben és fórumokon.

Mindebben az Űrkutatásért Felelős Főosztályon működő egy fős titkárság segíti a miniszteri biztost.