szemétszállítás;

2018-10-31 09:06:00

A nemzeti fejlesztési pénzekből csoportosít át gyorssegélyt a kormány a szemétkrízisre, miután sikerrel lezúzta hulladékszállítást

Amikor az utcán tobzódik a háztartások szemete, akkor azonnal lel 26 milliárd forintot a kabinet. Persze nem a stardion-büdzsét kurtítja, hanem a jövőt károsítja, és az innovációs pénzeket csapolja.

Két éve kezdte el módszeresen kivéreztetni a kommunális hulladék évi 500 milliárd forintos forgalmat produkáló piacát a kormány. Ágazati pletykák szerint azért, hogy átvehesse, majd átjátszhassa a szektort haveri cégnek, a hivatalos verzió szerint pedig azért, hogy a központosítással szerezzen érvényt a rezsicsökkentésnek. Egy biztos: az állami kukaholding két éve csak elvétve mutat életjeleket: egyfolytában számlázási gondokkal küzd, és mivel ez vállalat szedi immár mindenkitől a szemétdíjat, a terepen lévő szolgáltatoknak rendszertelenül és keveset fizet. Emiatt számos cég beszakadás közeli állapotba került. És hétfőn hivatalosan is összeomlott a szemétszállítás azzal, hogy az egyik legnagyobb hulladékszállító cég, a Pest és Nógrád megyében 116 településen szolgáltató Zöld Híd jelezte, képtelen eltakarítani a kommunális hulladékot.

Akkor a kormány csípőből üzleti-alapú zsarolással vádolta a céget (illetve az ellenzéki vezetésű Gödöllőből is majdnem bűnbak lett) kedd este viszont hirtelen kitúrt 26,4 milliárd forintot a költségvetésből, és ez fedezi az idei évi hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátását. A summát pedig az innovációs minisztérium uniós fejlesztési programokra félretett keretéből veszi a kabinet. Így feltehetőleg lesz forrás a Zöld Híd Kft.-t kifizetésére, továbbá a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. is megkaphatja a kukaholdingtól elmaradt járandóságát.