Csalni a világot, Lady Macbeth tanácsa szerint

Publikálás dátuma
2018.11.03. 13:30
Egyértelműen látszik, hogy jó ötletnek bizonyult egy saját társulat Tatabányán
Fotó: PROKL VIOLETTA
Az állandó változás és ismétlődés körül forog Szikszai Rémusz rendezése Tatabányán. A Macbeth sok mindent elmond a lélekről, de a hatalom természetrajzáról még inkább.
Fekete Anna díszlete domináns eleme a tatabányai Macbeth című előadásnak. Egyszerre szimbolizálja a születést és a halált. A folyamatosan helyet változtató paravánok olyan anyagból készültek, amelyeken átjut a szereplő. Így egyszerre szülőcsatorna és ha valaki belefekszik, mivel le is lehet fektetni, koporsó. Szikszai Rémusz egész rendezését áthatja a körforgás, a változás. Minden ismétlődik, csak a szereplők nem ugyanazok. A színlap szerint a rendezőt a lélek vívódása érdekelte és nem annyira a hatalom megszerzésének a mechanizmusa, pedig a Macbeth esetében inkább az utóbbi szokott a középpontba kerülni. És ebben az esetben is így van. Ezt nem lehet kikerülni és az előadás ezt nem is teszi meg. Könyörtelenül leginkább erről szól. Valaki sértetté válik és bosszúból elindul a bűn irányába, ahonnan már nincs megállás.
A BŰNBEN IS EGYEK - Király és hitvese: Nagypál Gábor és Danis Lídia
Fotó: PROKL VIOLETTA
A címszerepet játszó Nagypál Gábor persze alkatából és habitusából adódóan ennél jóval árnyaltabban játssza a gyilkosság árán trónra kerülő királyt. A rendezés is segít ebben. Többször közel hozza őt, Kivetítik a tekintetét, van amikor csak a szemét látjuk, amiben benne van a megállíthatatlan őrület, a valóságból, a realitásból való kibillenés lehetősége, amely aztán be is következik. Szikszai három fordító – Szabó Lőrinc, Kállay Géza és Szabó Stein Imre – szövegét is használja. Ebből egy sajátos elegy alakul ki, a mai áthallás – „Aki minden nap vetett, az minden nap arat” – keveredik a költőibb, látomásosabb hangvétellel. A látomás, az álom, az irrealitás egyébként is fontos szál. Ezt leginkább a vészlények megjelenése mutatja. De mintha a reális és a nem reális teljesen elválna egymástól, nem ér össze, ami kissé vontatottá, ritmustalanná teszi az előadást. Lady Macbeth szerepében Danis Lídia igazi párja a férjének. Sőt igazából ő taszítja a bűnbe. Bűnük nem válik külön, szervesül. Nagyon szép jelenet, amikor a feleség megmosdatja a férjét, így szimbolikusan is összeolvadnak. Egyértelműen látszik, hogy jó ötletnek bizonyult egy saját társulat Tatabányán. A karakterszerepekben is meggyőző, egymást értő alakításokat láthatunk. Az előadásban Lady Macbeth mondja: „ Csalni a világot: légy, mint a világ”. Kegyetlen és aktuális tételmondat, a túlélésért, sőt az érvényesülésért olyanná kell válni, mint a bennünket körülvevő közeg. Nincs más alternatíva, ha ezt nem tesszük meg, kivet magából a rendszer. És a hatalomban lévőknek sincs más útjuk, mint szép lassan, fokozatosan élére állni a csalásnak. Aki pedig nem áll be a sorba: árulóvá válik. Jobb, ha nem vívódik, hanem minél gyorsabban cselekszik.

Infó

William Shakespeare: Macbeth Tatabányai Jászai Mari Színház Rendező: Szikszai Rémusz

Szerző

Irodalom ínséges időkben

Publikálás dátuma
2018.11.03. 11:29
RADNÓTI SÁNDOR - Kritikusi habitusában nyoma sincs a tekintélytiszteletnek
Fotó: Népszava
A süketnéma Isten és más bírálatok: most megjelent művében Radnóti Sándor az elmúlt években keletkezett műbírálatait gyűjtötte egybe, ami tehát mintegy folytatása Az Egy és a Sok (Jelenkor, 2010) című kötetének.
Radnóti Sándor új könyve is bevezeti olvasóját a jelentős kritikus (és esztéta) műhelyébe: elemzései szakszerű módszereket, szempontokat ajánlanak például Esterházy Péter, Kornis Mihály, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos vagy Rakovszky Zsuzsa legfrissebb alkotásainak jobb megértéséhez. S általában véve is: a mai magyar irodalom világában való alaposabb tájékozódásunkhoz.
„… ez a kritikakötet sem vonhatta ki magát az ínséges időkből, amelyben keletkezett” – jegyzi meg bevezetőjében a szerző. Rezignáltan, de az intellektus fegyelmével. Néhány írás – a témája miatt – valóban közvetlenül is reflektál az itt és most erkölcsi közállapotaira. Parti Nagy Lajos remek magyar meséit, illetve Tarr Béla megrendítő amszterdami életmű-kiállítását elemezve szükségképp kerül a középpontba a „fülkeforr és vidéke”. Houellenbecq regényének (Behódolás) bírálatában pedig a meggyőzően bemutatott szélsőségesen retrográd Európa-kritika szerez elég nyomasztó aktualitást.

„… igen rossz mondatok”, „modoros fordulatok idegesítő visszatérése”, „kényszeres akríbiával rekonstruált események”, az unalmasság kísértése – ezek az éles megjegyzések sorjáznak az egyik kritika elején, s nagyon tévedne az olvasó, ha azt hinné, valamely csetlő-botló pályakezdő első szárnypróbálgatását sújtja így a kemény ítészi szigor. Mert e fordulatok Nádas Péter Világló részletek című hatalmas művét minősítik, melyet egyébként Radnóti – miként az esszé egésze tanúsítja – megrendítően nagy alkotásnak tekint, gondolatmenetét pedig az ennek kijáró tisztelet és csodálat gesztusával zárja.
Esterházy Péter egyik utolsó könyvét (Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat) az életmű egyik csúcsának tartja, ugyanakkor részletesen és funkcionálisan boncolgatja azt, hogy az író „nem tartozik az elementáris történetkitalálók rendjébe”, „tehetsége más irányba mutat, mint a regényíróé”. Jóllehet, ennek a tézisnek itt nincs elmarasztaló jellege, mégis az alkotói karakter masszív korlátait jelzi.
Példáink jól mutatják: Radnóti kritikusi habitusában nyoma sincs a tekintélytiszteletnek. Inverze, a rendkívüli magabiztosság viszont folyvást jelen van. Épp ennek tanúbizonysága, hogy olykor ilyen közbevetésekre bukkanhatunk: „nem tudom”, „értelmén még gondolkodnom kellene”. Ilyet csak az vall meg ennyire keresetlenül, aki nem kételkedik a meglévő tudásában, abban, hogy az egyelőre megválaszolatlan kérdésekre is előbb-utóbb lesz racionális válasz.
 
Radnóti nem az a kritikus, aki csak a hozzá értékrendben, világlátásban közel álló alkotókról ír. Tájékozódása és orientáló igénye tágabb horizonton mozog. A kötetben erről tanúskodik a Csurka István két drámájáról, valamint Czakó Gábor + című regényéről írt bírálata. Az előbbiben azt bizonyítja, hogy a mániákus antiszemita előítélet lehetetlenné teszi valódi művek létrehozását, az utóbbiban pedig az írói ambíciók és a kreatív képességek feszültségeit állítja középpontba.

Figyelmét nem korlátozza a nagy nevekre. Kínosan megsemmisítő bírálatot írt például Gerlóczy Márton első kötetéről. De mérlegre tette a szerző újabb művét is, s ekkor jelentősen módosította, a lényeget – az írói tehetséget – illetően meg is változtatta korábbi véleményét. Ebben a szakmában természetes a folyamatos önkorrekció, része ez a kritikusi etikai kódexnek. A szerethetőség viszont nem szerepel ezen az erénytáblán.

Bevezetőjében a szerző utal arra, hogy ma már elképzelhetetlennek tartja, hogy egy-egy kritika megírása miatt megszakítsa tudományos munkáját. Ha betartja elhatározását, komoly veszteség érné a kortárs magyar irodalmat.

Infó: Radnóti Sándor: A süketnéma Isten és más bírálatok Magvető Könyvkiadó, 2018

Támadások

Radnóti Sándor egyike volt azon neves tudósoknak (többnyire filozófusoknak, mint például Gábor György, Heller Ágnes, Vajda Mihály), akiket 2011-ben az egykori elszámoltatási kormánybiztos azzal gyanúsított meg, hogy szabálytalanul kezeltek bizonyos pályázati pénzeket. A nemzetközi értelmiségi felháborodást, tiltakozást kiváltó ügyben a vádhatóság – bűncselekmény hiányában – 2012-ben megszüntette a nyomozást. – Nemrég a kritikust kormányközeli orgánumok ismét megtámadták, durván sértegették a lapunk július 28.-i számában megjelent interjújának egyik állítása miatt, mely szerint „a magyar kultúra (amely mindig első sorban irodalmi kultúra volt) lényegi tradíciója vagy liberális vagy baloldali.” Ezt a gondolatot Radnóti részletesebben is kifejti új könyvének előszavában.

Holmi

Radnóti Sándor kritikusi pályájának legjelentősebb fejezete a Holmi című irodalmi-kulturális folyóirathoz kötődik: a lap indulásától (1989) egészen a megszűnéséig (2014) ő volt a kritikai rovat vezetője. A mértékadó orgánumot előbb alapító főszerkesztőként, majd szerkesztőként Réz Pál jegyezte. A változó összetételű szerkesztőbizottságban olyan kimagasló személyiségek vettek részt, mint Eörsi István, Fodor Géza, Göncz Árpád, Kocsis Zoltán, Mándy Iván, Megyesi Gusztáv, Petri György, Tar Sándor. Szerzői között szerepelt például Csukás István, Esterházy Péter, Kántor Péter, Kertész Imre, Konrád György, Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Lázár Ervin, Nádas Péter, Orbán Ottó, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Tandori Dezső, Utassy József, Závada Pál (ő sokáig rovatvezető is volt). A folyóiratban publikáló társadalomtudósok közül itt csak néhány említésére van lehetőség: Fehér Ferenc, Heller Ágnes, Kis János, Komoróczy Géza, Ludassy Mária (részt vett a szerkesztőbizottságban is), Németh G. Béla, Szegedy-Maszák Mihály, Szelényi Iván, Vajda Mihály. Jó részük a Radnóti jegyezte kritikai rovat munkatársa is volt.

Újra a múzeumok élére tör a Szépművészeti - interjú Baán Lászlóval

Publikálás dátuma
2018.11.03. 10:30

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A Schickedanz-palota rekonstrukciójának jelentősége az intézmény 1906-os megnyitásához mérhető – állítja Baán László. A múzeum főigazgatója a Népszavának arról is beszélt, bizakodva várja az átfogó kormányzati intézkedést, amely a kulturális területen dolgozók bérét rendezheti.
– Október 31-én kisebb tömeg jelenlétében nyitotta meg újra kapuit a nagyközönség előtt a Szépművészeti Múzeum. Kellettek a sorban állós kiállítások ahhoz, hogy meggyőzze a döntéshozókat, a múzeum rekonstrukciója tényleg halaszthatatlan? – A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója a rendszerváltás óta mindig napirenden volt, kisebb lépésekben valamennyi kormány tett hozzá valamit. Ezek a munkálatok foltmozaikszerűen, kisebb területi egységeket, egy-egy részfeladatot érintettek, amelyek nagyon hasznosak voltak. Ám az átfogó felújítására, amely a pincétől a padlásig végiggondolja az épületet, most volt először olyan kormányzati eltökéltség, amely biztosította a forrásokat a tízmilliárd forintos nagyságrendű rekonstrukcióra, a legnagyobbra a múzeum történetében. Mányi Istvánnal, aki harmincöt éve Szépművészeti rekonstrukciójának a tervezője és a fejében van minden részlete a háznak, megpróbáltuk a múzeum minden funkcióját egy jövőbeli ideális állapothoz képest végiggondolni és ez alapján végrehajtani a jelenlegi felújítást. Vannak még hátramaradó részek, 2019 nyarán is lesz még egy átadási ütem, ám ezzel a rekonstrukciós szakasszal, amelynek a jelentősége az 1906-os megnyitáshoz hasonlítható, ténylegesen újjászületett a múzeum. – Ez a rekonstrukciós szakasz a múzeum területének mintegy negyven százalékát érintette. Mányi István korábban említette, ezen túl is lenne itt még munka. – A Reneszánsz Csarnok fölött van egy kihasználatlan tér, ő abban például szívesen látna múzeumi tereket és funkciót, és nyilván előbb-utóbb az energiaellátást is szerencsésebb volna főként megújuló energiákkal biztosítani. A főváros pesti oldalán a Szépművészeti a maga több mint harmincezer négyzetméterével a legnagyobb történeti épület a Parlament után: teljes megújítása hatalmas léptékű feladat, amelyből van még hátra munka. De a 2019 nyarára befejeződő felújítási ütemmel együtt a múzeum hagyományos kiállítótereit, sőt a térszint alatti bővülését tekintve elértük a legfontosabb célokat. 
– A gyűjteményeket bejárva szembetűnő, sok műtárgyat restauráltak. Mennyit? – Amikor az épület Román szárnyából a jelenlegi rekonstrukció előkészítése során a Barokk szárnyba került át s most vissza több mint kétezer műtárgy. Ezek legnagyobb része ezen folyamat során átesett valamilyen restaurátori beavatkozáson, amelyek mértéke különböző volt, a tisztítástól az átfogó restaurálásig - ez utóbbi vonatkozásában is több százas nagyságrendről van szó. Ez a három és fél év bizony nem telt el munka nélkül egyetlen kolléga számára sem. – A leltári munkát is segíti egy ilyen nagy beavatkozás. A Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria újraegyesítésekor azt lehetett hallani, nem tudni, pontosan hány műtárgya van a Galériának. – A helyzet nem volt ilyen drámai, de például valóban volt olyan, a 2012-es újraegyesítés után előkerült, s közel másfél évtizedig eltűntnek hitt, amúgy meglehetősen nagyméretű műtárgy, amely valójában ott kallódott a Galéria egyik raktárszegletében. De a nagy nemzeti közgyűjtemények raktárhelyzete ténylegesen számos kívánnivalót hagy maga után. Erre a helyzetre nyújt hosszú távon is megnyugtató megoldást a Szépművészeti, a Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum gyűjteményei számára a Liget projekt révén a jövő évben megnyíló Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), amely 350 ezer műtárgynak lesz korszerű, minden szakmai igényt kielégítő otthona. – Eszerint a Szabolcs utcai központ csúszásban van? – Nincs csúszásban, az épület a tervek szerint elkészül év végére, jövő év tavaszán pedig elkezdődhet a beköltözés. Az pedig természetszerűleg egy nagyon hosszú szakasz lesz: 350 ezer műtárgy beszállítása több éves folyamat, ám a restaurátorműhelyek beköltözése jóval hamarább megtörténik majd. A restaurálási és raktározási központ alapvetően nem a nagyközönségnek készül, hiszen több száz milliárd forintos értéket fogunk ott őrizni, rengeteg biztonsági zsilip segítségével. De a látogatható, úgynevezett látványraktárak, s időnként a restaurátorműhelyek is fogadnak majd látogatókat, akár már 2019 végétől. – Lesz erre elegendő szakember? – A Szépművészetinek és a Nemzeti Galériának most is jelentős a restaurátorkapacitása, ám az OMRRK-ban még több szakemberre lesz szükség. De nemcsak magunknak: azon túl, hogy három nagy országos nemzeti közgyűjteménynek lesz itt több mint 350 ezres műtárgyanyaga, ami folyamatos karbantartást, restaurálást igényel, az a cél, hogy képesek legyünk más, főként kisebb, vidéki múzeumok műtárgyainak a restaurálására vonatkozó megrendeléseket is teljesíteni. A múzeumok többségében nincs és nem is lehet meg a szükséges, teljes spektrumú restaurátori kapacitás, ezért bizonyos restaurálási feladatokat sokkal költséghatékonyabb lesz az OMRRK-ától megrendelni, mint arra egy saját restaurátorműhelyt kiépíteni és fenntartani. A központ így, ahogy az nevében is benne van, az ország egészét fogja szolgálni.
– Elegendő pénz is lesz erre? A közgyűjteményi és közművelődési dolgozók legutóbb az év elején követeltek a kulturális államtitkárságtól – hiába – bérrendezést. A petíciójukból az is kiderült: egy pályakezdő restaurátor százezer forinttal keres kevesebbet egy bolti pénztárosnál. – Vitathatatlan az általános bérnövekedés az országban, de az is tény, a kulturális területen dolgozók béréhez − a mintegy másfél évvel ezelőtti 15 százalékos illetménypótlék kivételével − nagyon rég nem nyúltak hozzá központilag. Ha egy múzeumnak például vannak többletbevételei – e szempontból sem mindegy egy-egy kiállítás látogatottsága –, saját hatáskörben valamennyit tud enyhíteni a helyzeten. Bizakodva várjuk az átfogó kormányzati intézkedést, a múzeumi szféra egészén csak az tudna érdemben segíteni. A munkaerő-elvándorlás természetszerűleg a múzeumi területen is elindult, komoly problémát jelent, hogyan tartsuk meg azokat a kollégákat, akik hosszú évek, évtizedek óta nálunk dolgoznak. – Pedig az ő munkájuk is kell ahhoz, hogy a Szépművészeti szakmai stábja folyamatosan magas színvonalon valósítsa meg az elképzeléseit. Volt már arra példa, hogy az angol királynő köszönje meg a múzeum kiállítását, mint ahogy az most történt a Leonardo-tárlat megnyitásakor? – Nemes és figyelmes gesztus volt a windsori Királyi Gyűjtemény grafikai osztályának vezetőjétől, Martin Claytontól, hogy a megnyitón tolmácsolta II. Erzsébet elismerését. Ahhoz, hogy tíz Leonardo-rajz érkezhetett Budapestre, amire korábban soha nem volt példa, kellett a Szépművészeti Múzeum kiváló kurátorának, Kárpáti Zoltán a felkészültsége, izgalmas és meggyőző szakmai koncepciója. És persze kellett hozzá megfelelő költségvetés is. Igaz, ez most egy kamaratárlat, nem jelent több száz milliós kiadást, mint a nemzetközi nagykiállítások – de egy tárlat igazából akkor drága, ha nincs közönsége. – A 2015-ös bezárása előtt a Szépművészeti évi több mint félmillió látogatójával a legnépszerűbb magyar múzeum volt. Mivel szeretnék visszanyerni a vezető pozíciót? – Nagyszabású Rubens-kiállítást készítünk elő jövő őszre, majd 2019-ben jön – újra, de más megközelítésben - Cézanne, 2021-ben pedig El Greco. Hiszem, hogy érdemes és kell egyszerre szakmailag magas színvonalú és közönségorientált nagykiállításokat rendezni. A Nemzeti Galériában most vasárnap zárul a Frida Kahlo-tárlatunk: csak a kiállítótér méretei szabtak határt a nézőszámnak, ami már kétszázezer felett van. – Komoly hátrány, hogy a Szépművészetinek nincs olyan sztárműve, mint amilyen például a Mona Lisa a Louvre-ban? – Sztárművei nincsenek, de sztáralkotói – Raffaellótól Goyáig − vannak a Szépművészetinek. Nemzetközileg magasan jegyzett a spanyol és az itáliai festészeti gyűjteménye, de egyedi vonzereje van például El Greco vagy éppen idősebb Lucas Cranach nálunk őrzött nagyszámú remekművének is. Tény, hogy számszerűleg leginkább az időszaki nagykiállítások vonzzák a látogatókat, de az állandó tárlat is százezres látogatószámot hoz évente. Bár időnként van lehetőségünk a műtárgygyarapításra is, ám a ténylegesen világhírű csúcsművek legnagyobb része immár valamelyik közgyűjteményben van, ami pedig a műtárgypiacon még hozzáférhető, azok a milliárdos gyűjtőknek köszönhetően immár több száz millió euróért, dollárért cserélnek gazdát. Ha a magyar állam annak idején, az 1910-es évek elején nem puskázza el Nemes Marcell világszínvonalú, Botticellitől Rembrandton át Van Gogh-ig ívelő gyűjteményének megszerzését, akkor a múzeumi világranglistán egy emelettel feljebb helyezkednénk el. De a Bécs és Szentpétervár közötti térségben így is a Szépművészetié a legerősebb és legjelentősebb képzőművészeti anyag.

Névjegy

Baán László 1961-ben született Budapesten, közgazdász, filozófus. 1990-től 97-ig a Fővárosi Közgyűlésben képviselő, kulturális bizottsági elnök, kulturális biztos volt, majd a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának lett az államtitkára. 2004-től főigazgatója a Szépművészeti Múzeumnak, amellyel 2012-ben újra egyesült a Magyar Nemzeti Galéria. Irányítása alatt tömegeket vonzó sikerkiállítások helyszíne lett a Szépművészeti, ami többször is a világ 100 leglátogatottabb múzeuma közé került. 2007-ben a Van Gogh-kiállítás a 15. legnépszerűbb, 2010-ben a Botticellitől Tizianóig című kiállítás a világ 7. leglátogatottabb kiállítása volt a maga kategóriájában. A The Guardian brit napilap idén tavasszal a világ 20 legfontosabb kiállítása közé választotta a Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo-tárlatát. 2014-ben Baán László közreműködésével sikerült visszavásárolni és hazahozni a Seuso-kincs egy részét Londonból, 2017-ben főtárgyalóként működött közre a Seuso-kincsek fennmaradó részének visszaszerzésében. 2011-ben a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát kapta, 2017-ben a Becsületrend lovagi fokozatával tüntették ki a Franciaország és Magyarország közötti kulturális kapcsolatok fejlesztése terén végzett munkásságáért.

Újabb megbízatást kap Baán László?

A múzeum főigazgatója arra az értesülésünkre, hogy újabb rekonstrukciót bíznának rá, és az Operaház felújításáért felelős miniszteri biztossá fogják kinevezni, úgy reagált: ilyen irányú döntés vagy utasítás részére az Emberi Erőforrások Minisztériumából nem érkezett. Baán László 2011-ben lett a városligeti múzeumnegyed előkészítésének kormánybiztosa, 2012 óta a Liget Budapest projekttel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos. 2014-ben több hónapig az Iparművészeti Múzeum szakmai, szervezeti és működési megújításának miniszteri biztosa is volt.