szemétszállítás;Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.;

2018-11-05 15:54:34

Már a Zöld Híd pénzügyeit vizsgálná és Gémesi fejét követeli a kormánypárt

Gyakorlatilag már pénzelnyúlásról és szabotázsról beszél a Zöld Híd kapcsán a hatalom, a jelek szerint ennyire futja a szemétkáosz ügyében.

Lassanként politikai-gazdasági bűnözőt csinál (vagy legalábbis igyekszik) a Zöld Híd Nonprofit Kft.-t a hatalom. Ennek szellemében azt deklarálta a kormánypárti Vécsey László, hogy a cég, illetve Gémesi György gödöllői polgármester és egyben az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke nem gazdasági, hanem politikai okokból döntött úgy, hogy felfüggeszti a szemétszállítást 116 Pest és Nógrád megyei településen.

A kormánypárti politikus Gödöllőn tartott hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a vezetők döntésükkel egészségügyi szükséghelyzetet idéztek elő a 300 ezer embernek otthont adó területen. Márpedig szerinte semmiféle pénzügyi, vagy egyéb vita nem indokolhatja, hogy megszüntessenek, egy olyan közszolgáltatást, amely 300 ezer embert érint.

És innen Vécsey rövid úton el is jutott a "személyzeti kérdésig", mondván: a tulajdonos önkormányzatok polgármestereinek döntenie kell arról, hogy továbbra is bizalmat szavaznak-e Gémesi Györgynek. A fideszes politikus úgy vélekedett, hogy amennyiben új vezetést választ délutáni ülésén a Zöld Híd tulajdonosi testülete, a regionális hulladékgazdálkodási társulás, az új vezetésnek visszamenőleg meg kell vizsgálnia a társaság gazdálkodását.

Továbbá Vécsey szerint kell deríteni, hová lett az a pénz, amit a Zöld Híd "folyamatosan megkapott a működésére" az államtól és az önkormányzatoktól.

Emlékeztetőül: a Zöld Híd október 25-én jelentette be, hogy leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt az NHKV-tól. A cégtulajdonos önkormányzati társulás hétfői közleménye szerint a Zöld Híd pénzügyi ellehetetlenítése egy tudatos, előre generált folyamat eredménye. Október végére világossá vált, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nem fog forrást biztosítani a működéshez, mert a számlánkat visszaküldték. A szolgáltatás azért állt le, mert az NHKV Zrt. egyoldalú döntései nyomán elfogytak az üzemeltetés feltételei - írták.

Október 31-én a katasztrófavédelem vette át a területen a szemétszállítás irányítását, majd az NHKV megvonta a Zöld Hídtól a szemétszállítási jogosítványt