A tao átalakítással kapcsolatban nehéz nem tulajdonítani jelentőséget annak, hogy miközben a kormányzati szereplők átlátható rendszerről, növekvő forrásokról beszélnek, L. Simon László nemrég azt mondta: az új elképzelések szerint az eddigi adókedvezményt ezentúl a cégek vagy sportegyesületek felé irányítják, vagy befizetik a költségvetésbe. És a kormány kultúrpolitikusa nem téved, ezt valószínűsíti, hogy a héten az Országgyűlés gazdasági bizottsága rábólintott arra a javaslatra, amelyik úgy módosítaná a Tao-törvényt, hogy a jövőben ilyen támogatáshoz ne juthassanak hozzá az előadó-művészeti szervezetek. (Persze ahhoz, hogy ez törvénnyé izmosodjon szükség van a Tisztelt Ház igenjére is, de a parlamenti gyakorlat azt mutatja: amennyiben egy bizottságban támogattak egy indítványt a kormánypárti honatyák, azt a plenáris ülés nem torpedózza meg.)
Nem véletlen, hogy a kulturális intézmények vezetői egy olyan új elosztási rendszerről egyeztetnek, ami kompenzálja a kieső 40-50 milliárd forintot. (Például az évi mintegy 2,5 mulliárd forintból gazdálkodó Budapesti Fesztiválzenekar, a Népszava november 2-i számában megjelent közleménye is, amely szerint tárgyalnak a minisztériumi vezetőkkel arról, hogy a zenekar számára évi 450 millió forintot jelentő, megszűnő taót milyen módon kompenzálja az állam.)
Csakhogy a színház taót kiváltó szisztéma egyetlen eleme sem ismert. Egyrészt nem tudni, hogy alakul a cégek adakozó kedve, ha a költségvetésnek kell majd utalni azt a summát, amivel eddig közvetlenül kedvenc kultúrintézményüket segítették. Másrészt nincs még terv, hogy mennyivel hajlandó beszállni a kormányzat. Ahogy az sem világos, milyen összetételű testület/szervezet osztaná el a keretet. Hogy a rendszerben sok a bizonytalanság, azt mi sem mutatja jobban, hogy Tarlós István is aggódik.
Úgyhogy a kormányfőnél készül lobbizni. Azt kéri a miniszterelnöktől, amikor találkoznak, hogy a kormány ne generálisan szankcionáljon, ha valamilyen rendellenességet észlel a kulturális tao-támogatások esetében, hanem akkor járjon el, amennyiben konkrét esetek jutnak a tudomására. És azt is kéri, hogy a budapesti színházak esetében a kulturális tao-támogatások értékét továbbra is deklaráltan garantálja a kabinet. Ezt október végén nyilatkozta a Népszavának a főpolgármester, ám ma emelte a tétet, és azt üzente Fekete Péter kulturális államtitkárnak, hogy ne rendelgesse be a fővárosi színházak igazgatóit magához, ő (mármint a főpolgármester) folyamatosan egyeztet egyeztet a megoldásról a TAO-pénzek ügyében L. Simon Lászlóval.
Tarlós arra reagált, hogy a teátrumok épp most tárgyalnak Fekete Péter kulturális államtitkárral arról, miképp pótolhatja és csatornázhatja be a színházi szakma kieső tao-pénzt. Csakhogy Fekete Péter nem a teljes szakmával beszélget (legalábbis egyelőre), a Népszava információi szerint a konzultációra a minisztérium a kiemelt és nemzeti előadóművészeti szervezetek képviselőit invitálta a Nemzeti Színházba, a független és magán társulatok nem kaptak meghívást. (És persze korai ítélkezni, de ha az egyeztetési kör nem tágul, az azt jelzi: a kormányzat központi elosztási rendszerben gondolkodik.)
Ami az előzményeket illeti: a k ormán június 5-én kérte fel a pénzügyminisztert a társasági adóból a kulturális szervezetek által igénybe vehető támogatások ügyének megvizsgálására, és egy előterjesztés elkészítésére arról, szükséges-e a kapcsolódó adó-, illetve egyéb törvények módosításáról. A háttérben állítólag zajlottak egyeztetések, ezekről hónapokig nemigen szivárogtak ki információk. Október utolsó hetében azonban a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely miniszter újságírói kérdésre elismerte, átépítik a rendszert.
A kormányzati kommunikációs gyakorlat itt sem módosult: Gulyás kriminalizálta az ügyet, mondván: a változtatásra a kulturális területen tapasztalható jelentős visszaélések miatt van szükség.
Azt Gulyás sem titkolta, hogy létezik olyan javaslat, miszerint a jövőben az EMMI csatornázná be a támogatásokat az előadókhoz. Ám a miniszterelnökség vezetője szerint a visszaéléseken kívül erre azért van szükség, mert a tao-támogatásokat „egyenlőtlenül” osztották el. Arra nem tért ki, mit nevez egyenlőtlennek egy olyan rendszerben, amely arra alapult, hogy egy kulturális intézmény hány jegyet ad el: Azt sem magyarázta, miért egyből a rendszer megszüntetésén gondolkoznak a csalások vizsgálata helyett.
