KÖZGÉP;Mészáros Lőrinc;Szíjj László;

2018-11-09 15:48:51

Mészáros üzlettársa veszi át a Közgépet

Nyerges Zsolt a teljes igazgatósággal együtt lemondott a cég vezetéséről.

A Közgép építőipari cég keddi rendkívüli állománygyűlésén bejelentették, hogy a tulajdonos Nyerges Zsolt eladta a vállalatot Szíjj László cégének, a Duna Aszfaltnak – tudta meg a 444.hu.

A portál a Fővárosi Törvényszék cégbíróságán elérhető iratok alapján azt írja, október 31-én tartottak rendkívüli közgyűlést a Közgép részvényesei, ahol Nyerges Zsolt és felesége bejelentették, hogy eladták összesen 30 százaléknyi részvénycsomagjukat a Duna Aszfalt Kft.-nek, és Nyerges ugyanitt a teljes igazgatósággal együtt lemondott a cég vezetéséről. A cikk szerint új igazgatóságot nem neveztek ki, a céget mostantól egy személyben a tiszakécskei vállalatot is irányító Tóth László vezeti.

Nyerges még nyáron vette át Simicska Lajos cégbirodalmát, és a most lezajlott tranzakcióval a birodalom egykori központi vállalata egy érintéssel Orbán Viktor környezetéhez került. Simicskától több részvénycsomag különböző, osztott tulajdonban lévő vagyonkezelő által került a szolnoki ügyvédhez. Az állománygyűlésen is elhangzott, hogy ezek adminisztrációja még tart, de a magánszemélyként birtokolt részvényektől Nyerges már megvált, hogy mielőbb átadhassa a cég irányítását Tóth Lászlónak. Technikailag az történik majd, hogy a Közgép Zrt. megmarad, de vagyona jelentős része egy kiválással létrejövő új társaságra, a Közgép-Kivitelezési Zrt.-re száll át – teszi hozzá a portál.

A 444.hu felidézi, hogy a Közgép leáldozásával párhuzamosan a Duna Aszfalt lett az új politikai helyzet legnagyobb nyertese, 2017-ben már 19 milliárdos profitot termelt. Szíjj egy horvát ingatlanfejlesztőben társtulajdonosa Mészáros Lőrincnek, akivel a CLH Kft.-ben is közösen vesznek részt, és cége a Mészáros&Mészáros Kft.-vel is rendszeresen dolgozik közös építőipari projektekben.