Ferenc pápa;

2018-11-11 21:53:06

Szegények tömegeit gyógyíttatja ingyen a pápa

A rászorulókat a Szent Péter téren kezelik egy héten át.

Ingyenes orvosi szakrendelést biztosítanak a rászorulóknak a római Szent Péter téren egy héten át a szegények november 18-i világnapja alkalmából, jelentette be Ferenc pápa. Így azokat is megvizsgálják, akik egészségügyi biztosítás és pénz hiányában nem tudnak orvoshoz fordulni. Elsősorban a Róma utcáin élő olasz és külföldi hajléktalanoknak kívánnak segíteni, csakúgy mint a szegényeknek vagy más rászorulóknak.

A Szent Péter tér szélén kialakított rendelőben reggel 8 órától 13 óráig házi orvosok várják a betegeket, 10 és 22 óra között pedig szakorvosok is jelen lesznek, többek között kardiológiai, bőrgyógyászati, nőgyógyászati és szemészeti vizsgálatokra. Az orvosok receptet és további kivizsgálásra beutalót is kiírhatnak. (Az olasz egyházmegyék, plébániák egy része is csatlakozik hasonló orvosi szolgáltatást biztosítva a rászorulóknak.)

Ferenc pápa 2015-ben ingyenes tisztálkodási pontot hozott létre a Szent Péter tér oldalában, ugyanitt heti egyszeri ingyenes fodrászszolgálatot és orvosi rendelést biztosítanak, a Vatikántól nem messze ingyenes mosodát és hajléktalanszállást is. A római hajléktalanoknak engedélyezett, hogy a Szent Péter térre néző épületek árkádjai alatt töltsék az éjszakát, de kora reggel távozniuk kell innen. Az olasz fővárosban a pápai alamizsnaügyi hivatalt vezető Konrad Krajewski bíboros foglalkozik a rászorulókkal, akiknek anyagi segélyt nyújt, hálózsákokkal, élelmiszerrel segít nekik. A római hajléktalanok számára a Vatikán ingyenes koncert- és cirkuszi előadásokat is szervez, valamint múzeumi látogatásokat.

Ferenc pápa a szegények idei világnapján is mintegy 4 ezer rászorulót vár a Vatikánba egész Európából, akik részt vesznek a vasárnapi pápai misén, majd közülük 1500-an a vatikáni audienciateremben közös ebédet kapnak, százan Ferenc pápával egy asztalnál.

A Caritas egyházi humanitárius szervezet tavalyi adatai Rómában 16 ezerre teszik a hajléktalanok számát, akiknek a fele olasz.