Robert Fico;sorosozás;Ján Kuciak;

2018-11-13 14:18:00

Tüntettek a szlovák újságíró meggyilkolása miatt, államcsínnyel vádolják őket

A fennálló rend megdöntésének gyanúja miatt hallgatták ki a a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom tagjait, akik a Jan Kuciak meggyilkolása után kormányellenes tüntetéseket szerveztek. Feljelentőjük Soros-bérencnek tartja őket.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korrupcióellenes egysége Peter Hraško NAKA-igazgató parancsára kihallgatta aktivistáit, akik a februári Kuciak-gyilkosság után országszerte kormányellenes tüntetéseket szerveztek - írja a Parameter.sk, a Denník N. hírét szemlézve.

A szlovák lap értesülései szerint az utóbbi napokban több fiatal aktivistát is kihallgatásra rendelt be a NAKA, a vizsgálat államcsíny szervezése és korrupció gyanúja miatt folyik.

A Tisztességes Szlovákiáért mozgalom legismertebb arcait, Juraj Šeligát, Karolína Farskát, Nagy Pázmány Katarínát, Táňa Sedlákovát, és Veronika Brunckovát már kihallgatták, de csütörtökre - kihallgatás céljából - további aktivistákat is beidézett a NAKA.

 - közölte a beidézett személyekkel a kihallgatásokat végző vizsgálótiszt. „A vizsgálótiszt azt mondta nekünk, hogy ő a kukába dobta volna a feljelentést, de a NAKA igazgatójának utasítására ki kell vizsgálnia az ügyet”- nyilatkozta a Denník N-nek a már kihallgatott Juraj Šeliga.

Az ügyet vizsgáló rendőr többek között azt kérdezte az említett aktivistáktól, hogy hajlandóak-e önkéntesen a nyomozóhatóság rendelkezésére bocsátani személyes bankszámlakivonataikat. Az aktivisták nagy része ezt hatósági zaklatásnak minősíttette, és álláspontjukat jegyzőkönyveztették is.

Hallgattak a névtelen feljelentőre

Denisa Saková belügyminiszter azt állítja, nem tudott a feljelentésről, és ugyanezt állítja Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány, aki azonban hozzátette azt is, hogy a rendőrségnek kötelessége utánajárni minden feljelentésnek, a vizsgálótiszt munkájába pedig nem lehet beleavatkozni. Ugyanakkor a rendőrség általában elutasítja a névtelen feljelentéseket, legalábbis azokban az esetekben, amikor azok minden konkrét alapot nélkülöznek. Konkrét személyeket pedig csak akkor idéznek be, ha megfogható gyanú áll fenn velük szemben.

Pont azt mondja, amit Fico

A feljelentés egyébként Robert Fico exkormányfő korábbi kijelentésére hajaz, amit október 18-án a cseh Echo24.cz hírportálnak tett. Minő véletlen, az interjút Fico épp tegnap posztolta közösségi oldalán:

A szövegben Fico tényként kezeli, hogy Soros áll a tüntetések hátterében, és olyan utalást tesz, miszerint a demonstrációk rendezőit megfigyelhették: 

Ma már tudjuk, hogy a Kuciak-gyilkosságot követő tüntetések szervezői olyan szervezetekből származnak, amelyeket George Soros fizet. Mi jól tudjuk, ki kivel találkozott, és milyen szerepet játszott abban az időben. Minden nyilvánosságra kerül, amikor majd kiderül, ki rendelte meg a gyilkosságot."