Nem retorikai fogás volt csupán, amikor a tavaszi választás után Orbán Viktor arról kezdett beszélni, hogy - legalább - 2030-ig tervez. Ha valaki akkor úgy gondolta, hogy ez csak ködös álom, most meggyőződhetett róla, mennyire komolyan gondolja a hatalom hosszú távra szóló gyakorlását a miniszterelnök. Bizonyára az sem véletlen, hogy éppen a Magyar Diaszpóra Tanács - immár nyolcadik - ülését tartotta alkalmasnak, hogy kifejtse elképzeléseit. Hiszen ez "a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma", ahonnan lehet tehát üzenni a világnak is.
Az üzenet lényege pedig nem más, mint hogy itt, a Kárpát-medencében van egy kis ország, amely - hála a több mint nyolc éve uralkodó pártnak és kormányának - erős, ezért bizakodó. Példát is lehet róla venni, de még jobb, ha együttműködnek vele, mert akkor jól járnak. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy ugyanúgy gondolkodjanak, mint az itteni vezetők, hozzá pedig elismerjék, csak az az út járható, amit ők jelölnek ki. Csekélység.
De persze érdemes jóban lenni ezzel az országgal, hiszen 2030-ra az Európai Unió öt legversenyképesebb országa közé kerül. Közben hét éven belül a gazdaság és a kultúra is fantasztikus fejlődésen megy keresztül, köszönhetően természetesen a jelenlegi hatalom nagyra törő terveinek. Nem is kétséges, hogy az álmok valóra válnak, hiszen - Orbán Viktor szavaival - "a nemzeti mivoltunk a büszkeségünk forrása". Ez pedig felülír mindent. Természetesen.
Az még kérdéses, csak retorikai fogásnak tekinthető-e, hogy mindezek nyomán véget ér - sőt, már le is zárult - az a korszak, amelyet a Nagy Kormányos száz év magyar magánynak nevezett. Ebből következően pedig egy új százéves korszak veszi kezdetét, amikor a jelek szerint a magyarok egészen más helyet foglalnak majd el Európa és a világ történelmében. Örkény István már régen megírta, hogy a "magyar" szó száz év múlva ige lesz, és egészen mást jelent, mint korábban. Csak addig kell kibírni. Egypercesének címe: Nézzünk bizakodva a jövőbe.
Orbán beszéde után mi sem ajánlhatunk mást.