Kikerülhetetlen lesz jövőre a plakátadó?

Publikálás dátuma
2018.11.26. 07:40
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egy kormányhivatali döntés miatt Debrecenben minden reklámhordozó után adót kellene fizetni 2019-től, ez más városokra is vonatkozhat.
A debreceni önkormányzati testület november végi ülésén egy olyan előterjesztést tárgyal, amely az idei gyakorlattal szemben a jövő évtől minden adóalanyt fizetésre kötelez a reklámhordozók után – írja az mfor.hu. Eddig a kis- és közepes méretű reklámtáblák után 0 forint volt a megállapított adó, vagyis nem kellett helyi adót fizetni, jövőre azonban négyzetméterenként 1000 forintot szed majd be az önkormányzat a kisebb reklámtáblák után. A portál szerint az ok, amiért erre szükség van, más településeken is arra kényszerítheti a közgyűléseket, hogy módosítsák a helyi adóról szóló rendeleteiket. A debreceni előterjesztés szerint ugyanis
„a Kormányhivatal novemberi jegyzői kollégiumi ülésén ismertetett jogértelmezés szerint az önkormányzatnak nincs lehetősége az adómértéket 0 forintban megállapítani”.

Ezért a debreceni polgármester, Papp László javaslata szerint 1000 forintban határoznák meg a jövő évtől a reklámadó mértékét az 5 négyzetmétert meg nem haladó reklámtáblák esetében. A város eredeti szándéka a reklámadó idei bevezetésekor az volt, hogy a városképi szempontból nem kívánatos óriási reklámfelületekre állapítsanak meg nagyobb adómértéket. Ebben a körben az éves adó 12 ezer forint négyzetméterenként, vagyis a törvényi maximum. Az előterjesztésből kiderül, hogy az adórendelet kiigazítása 10 adózónál emeli az adófizetési kötelezettséget, összességében 1 millió forinttal. Nem Debrecen az egyetlen, ahol adómentességet, illetve 0 forintos adómértéket írnak elő bizonyos plakátméret alatt.
Szerző

Több mint ezer magyar fuvarozó cég ment tönkre, és a kormány épp emeli az útdíjat

Publikálás dátuma
2018.11.26. 06:45

Fotó: Shutterstock
Évek óta hátrányban vannak a külföldi versenytársaikkal szemben a kamionos cégek. Érdekvédőik a minisztériummal tárgyalnak a versenyképességjavító javaslataikról.
A kormány képviseletében a 24. órában ült le tárgyalni a hazai fuvarozók képviselőivel Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője. A szektor évekig hiába kilincselt a versenyképesség javítására tett javaslataival. Szabó György az Magyar Közúti  Fuvarozók Egyesülete (MKFE) elnöke a tárgyaláson megjegyezte, a 2019-re a napokban bejelentett útdíjemelés váratlanul érte a szektort. Szóba került a krónikus gépjárművezető-hiány, a harmadik országbeli fuvarozók jogosulatlan tevékenysége, valamint a vállalkozások drasztikusan emelkedő költségei is. Hogy nagy a baj a hazai fuvarozószektorban, bizonyítja az is, hogy egyre több magyar kivállalkozó adja vissza a vállalkozói igazolványát, és Nyugat-Európában alkalmazott sofőrként dolgozik tovább. A hazai fuvarozók úgy érzik, egyre jobban kiszorulnak a magyar logisztikai piacról. Jelenleg 10 152 árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt az Opten legutolsó adatai szerint. Igaz, jelentős számban alakulnak új vállalkozások is, de ezek nagy része már külföldi tulajdonban van, állították a Népszavának nyilatkozó fuvarozó vállalkozók. Egyre több uniós és úgynevezett harmadik országbeli versenytárs már nemcsak a nemzetközi fuvarok piacán van jelen, de a magyarországi belső piacon is egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a logisztikai tortából. Ezzel nemcsak az a baj, hogy elveszik a magyar vállalkozásoktól a fuvarok egy részét, de a sofőrök után a közterheket sem Magyarországon, hanem az anyaországukban fizetik, mert nálunk a legmagasabbak a vállalkozásokat sújtó fizetési kötelezettségek. A hazai fuvarozói profit átlagosan 1-2 százalék. Ez is elenyészhet az üzemanyag árak, a karbantartási költségek növekedése, valamint a jövőre tovább dráguló útdíjak és a béremelések miatt. Ráadásul az elmúlt két évben a kötelező gépjármű-felelősség biztosítások az átlagos évi 300-400 ezer forintról 1-1,2 millió forintra emelkedtek- sorolták. Az egyre elviselhetetlenebbnek érzett helyzet miatt szeptember elején az MKFE és a magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozók Ipartestülete (NiT) azonnali 15-20 százalékos fuvardíjemelést követelt. Ebből máig nem sok valósult meg, mert főleg ha a kisebb, 1-20 kamionnal dolgozó vállalkozó emelné a díjait, a fehérorosz, török, szerb, de a román és a bolgár kolléga alánk ígér, ahogy egyébként ezt már most is teszi – mondta a Népszavának Ignácz József Péter, az MKFE elnökhelyettese. A nagyobb cégek közül több is legalább részben el tudta fogadtatni a nagy megrendelőikkel a díjemelést, de a hazai fuvarozó szektor 90 százalékát kitevő kis és közepes vállalkozások, amelyek a sofőrök 70-75 százalékát foglalkoztatják, döntő többségének ehhez nincs meg az érdekérvényesítő ereje. Már 2014-ben is több mint 7 000 teherautó, illetve kamionsofőr állást hirdettek a cégek. Hiába a ma már 400-600 ezer forintos havi nettó jövedelem, egyre kevesebben választják az egykor kiváltságnak számító kamionozást. A kormány ugyan 2015-ben uniós és nemzeti forrásból 5 milliárd forinttal támogatott olyan képzést, ahol hatezren szerezhettek volna teherautóra és kamionra érvényes vezetői engedélyt. A létszámot sosem sikerült teljesen feltölteni, s akik sikeresen végeztek, a velük szerződést kötő cégeket hamar otthagyták a kétszer-háromszor magasabb béreket kínáló, szintén munkaerőhiánnyal küzdő nyugat-európai cégek kedvéért.  Egy a Népszavának nyilatkozó oktató szerint ezek a képzések alkalmatlanok voltak arra, hogy valódi szakmai tudást adjanak. Inkább jogosítványgyáraknak nevezném ezt a próbálkozást – jegyezte meg a szakember. Szerinte az is hiba volt, hogy a jelentkezőknek nem kellett a zsebükbe nyúlniuk a képzésért. Ráadásul szerinte nagyon kevés fiatal jelentkezett, főleg 40-50 évesek próbálkoztak. A szakember úgy vélte, önköltségessé kellene tenni ezeket a tanfolyamokat, s a jelentkezők szerződést köthetnének egy adott céggel, amelyik megelőlegezné számukra a tanfolyam díját. A sofőr vállalná, hogy néhány évig a cégnél dolgozik, s a jövedelméből könnyen ki tudná fizetni a képzés költségeit.   

Zűrzavar az engedélyek körül

Óriási gondot jelent, hogy főként harmadik országból érkező fuvarozók hamisított útengedéllyel érkeznek Magyarországra, de az is előfordul, hogy egy útengedélyt, többen is használnak, illetve a tranzitengedéllyel magyarországi fuvarokat is teljesít a külföldi sofőr – említette a Népszavának Szabó Kálmán, aki vállalkozóként maga vezeti a kamionját. A közúti fuvarozók eddig nem tudták elérni, hogy a papíralapú és hektikus nyilvántartási rendszert váltsák fel a hatóságok egy megfelelő informatikai háttérrel rendelkező digitális közúti engedély nyilvántartó rendszerrel. A fuvarozók hatékonyabb közúti ellenőrzéseket és visszatartó mértékű bírságokat követelnek. A Nemzeti Adó-és Vám Hivatal (NAV) lapunk kérdésére válaszolva hangsúlyozta, rajtuk kívül a rendőrségnek, az ITM és az önkormányzatok illetékes szakembereinek is joga van az útengedélyek ellenőrzésére. A NAV ellenőrzési tapasztalatai szerint az utóbbi években a hamis közlekedési engedélyek száma csökkent, ezzel szemben a valódi engedélyek jogszerűtlen felhasználása gyakoribbá vált. Az adóhatóság szerint pedig a kiszabott bírságok megfelelő visszatartó erővel bírnak. Példaként említették, hogy egy engedély nélkül közlekedő harmadik országbeli fuvarozóval szemben 800 000 forint bírságot kell kiszabni.  A szaktárcának is feltettük kérdéseinket, de nem válaszolt. 

Szerző
Témák
fuvarozás kamion

Jobb, ha most kezd edzeni: órákig áll majd sorban az üzletekben karácsonykor

Publikálás dátuma
2018.11.25. 18:25
A visegrádi országok korábban több terméknél is feltételezték, de bizonyítani nem tudták a minőségi eltérést FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Az extravárakozás oka, hogy sok ezer eladó hiányzik a boltokról.
 Friss statisztikák szerint tovább csökkent a kereskedelmi foglalkoztatottak száma: most tízezerrel kevesebb alkalmazott dolgozik a boltokban, mint tavaly ilyenkor, írja penzcentrum.hu. És a karácsonyi hajrá még most jön. A bolti kiskereskedelem így
365 ezer
embernek ad kenyeret, egyértelműen lépnek le az alkalmazottak. Pedig a fizetésre - a korábbiakhoz képest - elméletileg nem lehet panasz. A boltos fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete 2015-ben 148 ezer forint volt, most pedig 2018-ban pedig már 217 ezer (ennek a nettója mintegy 140 ezer).  Igaz, ezek a számok csak a négy főnél nagyobb boltos vállalkozásokra igazak, a statisztika ezekkel kalkulál.
Szerző