kisajátítás;Hős utca;

2018-11-29 09:03:19

Hős utcai gettó: ha nem akarnak elmenni, kisajátítják a lakók otthonát

Jövő év végére a kőbányai önkormányzat tulajdonába kerülhet a bódítószerek kereskedelméről és önkényes lakásfoglalókról elhíresült Hős utcai lakótömb. A tulajdoni viszonyok rendezésére kisajátítási eljárás tehet pontot, a tervezett kerítés és a biztonsági őrség kérdése pedig bíróság elé kerülhet - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

"Folyamatosan nő az önkormányzat tulajdonában álló lakások, helyiségek száma a Hős utcai tömbben, a szanálás során megvásároljuk, elcseréljük a magántulajdonban lévő ingatlanokat, az önkormányzati bérlőknek más helyen ajánlunk fel lakhatást. A korábbi 50-50 százalékos tulajdoni arányt szeretnénk az önkormányzat javára száz százalékra növelni, hogy megkezdődhessen az épületek bontása" - idézi D. Kovács Róbert Antal, a Magyar Időknek adott nyilatkozatát a hvg.hu.

Kőbánya fideszes polgármestere szerint az összesen 317 albetétből álló társasházban közel 190 lakás már az önkormányzat birtokában van:  mintegy 120 magántulajdonú ingatlan harmadáról hamarosan megállapodik az önkormányzat, a többi, mintegy nyolcvan tulajdonos esetében azonban valószínűleg kisajátítási eljárás kezdődik; erről harmincan már megkapták a megelőző felhívást.

A polgármester szerint a kerítés és az ellenőrzött beléptetés ellen felszólaló Kontúr Egyesület által bevont ügyvéd álláspontjával szemben a társasházi közgyűlés jogszerűen hozta meg a döntését. Amennyiben a lakók egy része a jogvédők hatására keresetet nyújtana be ez ellen, akkor a bíróság dönt arról, hogy a tízmillió forintba kerülő kerítés költséget jelent-e, ami egyhangú határozatot igényelt volna. Sem a kerítés, sem a biztonsági őrség költsége nem terheli a még itt élőket - jelentette ki D. Kovács, aki szerint a kerítésnek a portaszolgálat nélkül nincs értelme. 

 Urbanovszky Zsuzsanna, a Kontúr Egyesület elnöke szerint viszont nem feltétlenül az önkormányzat által megépíteni kívánt kerítéssel van gond, hanem az időzítésével és a mikéntjével. A biztonsági őrzéssel együtt százmilliós beruházás túl költséges egy lebontásra ítélt tömb esetében, főleg akkor, amikor még nagyon sok itt élő család későbbi lakhatása nem biztosított.