egészségügy;Kásler Miklós;

Kásler: négy év alatt 72 százalékkal emelik az egészségügyi dolgozók bérét

A jelentős béremelés mellett az alapellátást, a háziorvosok munkáját és a sürgősségi ellátást érintő ambiciózus tervekről is beszélt az emberi erőforrások minisztere.

Az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, illetve az egészségügyben dolgozó, de nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének csütörtöki bejelentése szerint. Kásler szerint

négy év alatt négy lépcsőben vezetik be a magasabb fizetéseket, ez 2022-re 72 százalékos emelést jelent.

Először 8 százalékkal nőnek majd a bérek, 2019 júliusától, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal, végül pedig 2021-ben újabb 30 százalékkal lesznek magasabbak a fizetések. A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány.

Kásler közölte továbbá, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját és az öt nemzeti egészségprogramot.

Az alapellátással kapcsolatos koncepció szerint a diagnózisnak már a háziorvosnál meg kéne születnie, aki az ellátás során használhatja a többi szakvizsgáját. Az elképzelés szerint a háziorvosi tevékenységet járási szinten fogják majd össze. A diagnózishoz szükséges eszközöket a háziorvosok megkapják, a leleteket pedig elektronikusan is továbbíthatják majd.

"Így nem a beteg utazik a kórházba, hanem a lelet"

- mondta Kásler Miklós. Ezzel szorosan összefügg a sürgősségi ellátás átalakítása. Ezen a területen bevezetik az úgynevezett triázsrendszert, amelyben 3-5 percen belül bírálják el, hogy milyen szintű ellátásra van szükség. A pácienst aztán ennek megfelelően küldik a végleges ellátási helyre, ahol az érdemi ellátásnak tíz percen belül meg kell kezdődnie. Szintén bevezetnék a sürgősségi ellátásban az alapellátási egységet, mert a sürgősségi osztályokat felkeresők közül sokan nem sürgősségi ellátási formára szorulnak.

A kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat, mondta még el az emberminiszter. Hozzátette, "előrehaladott állapotban" van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése.