Magashegyi kalandozások

Publikálás dátuma
2018.11.30. 12:00

Fotó: Wanda Martin
Pályafutásának egyik legizgalmasabb koncertjére készül a Magashegyi Underground. Régi és új dalaik mellett szimfonikus zenekarral szólaltatják meg Tóth Krisztina szövegeire épülő irodalmi lemezük anyagát.
Bocskor Bíborka énekesnő szinte a kezdetektől, 2006-tól tagja a Magashegyi Undergroundnak. „Ötünk konstellációja egyedülálló, érzékeny és értékes esszencia. Sok mindenben különbözünk, de együtt találtuk ki az aluljáró-turnét – majdnem egyszerre a szimfonikus koncertjeinkkel. Ez az a két távoli pont, ami ma is létezik, s amit a nevünk is definiál.” Szerinte a zenekar életében fontos mérföldkő volt a közös kezdeti elhatározás, amihez máig tartják magukat: minőségi és kísérleti popzenét létrehozni. Mérföldkő ez a koncert is, mert „bevállaltuk azt a missziót, hogy a popzenéhez közelebb visszük a kortárs irodalmat és fordítva.” A zenekar régóta szoros kapcsolatban áll mai magyar költőkkel és műveikkel. Parti Nagy Lajos Nyár, némafilm című versét 2010-ben zenésítették meg, Ezer Erdő című bemutatkozó nagylemezükre. Bíborka szerint „szépen illeszkedett a lemez hangulati, dramaturgiai ívéhez, sőt emelte azt hipnotikus, nyugodt kétségbeesésével. Parti Nagy Lajos kedves és nagyvonalú volt a feldolgozásunkkal kapcsolatban. Závada Pétert is nagyon szeretjük: a Szinopszis című versét zenésítettük meg és közösen rögzítettük a Csend című dalt. Idén pedig Tóth Krisztina versei és prózái annyira beszippantottak bennünket, hogy most az ő alkotásaiból készítünk lemezt.” Az énekesnő szerint Tóth Krisztina költészete könyörtelenül őszinte, örvénylően mély. Most rögzítették például a Somnivore című versre írt dalt – billentyűsük, Fűrész Gábor szerzeményét –, nőikar közreműködésével. „Olyan, mint ha a görög drámákból a kórus benyitott volna az ajtónkon és velünk is maradt volna. A Kosztolányi hajszálaiból pedig egy teljesen modern, szomorú, súlyos sodrású dal lett, a dobosunk, Toldi Miklós zenéje által.” A mostani koncert hangzását különlegessé teszik azok a szimfonikus hangszerelések, amelyeket a kitűnő jazz-trombitás, Subicz Gábor készített. „A zenekar szerzői nagyon pontos instrukciókat szoktak adni nekem – gyakran olyan zenei irányokat, műfajokat célozva meg, amelyek jóval túlmutatnak egy popzenekar mozgásterén. Nagy kihívás ilyen nagy apparátussal dolgozni. A zenekar sosem hangszerekből, hanem hangszeren játszó emberekből áll; ezt a mai, laptopról vezérelt korban hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ennek pszichológiai és akusztikai részei is vannak: úgy kell kialakítani a hangzást, hogy minden érthetően szóljon, izgalmas legyen, de ne legyen káosz. És természetesen úgy kell a Magashegyi Underground zenei világába beemelni egy nagy csapat klasszikus zenészt, hogy egyik fél se lógjon ki, nagyon érzékeny egyensúlyt kell teremteni” – mondja kérdésünkre Subicz Gábor. Bocskor Bíborka úgy látja, a Magashegyi Underground semmiben sem tartja be a mai magyar popzene kereteit, szabályrendszerét. Dinamikusan változó zenekar, amely nem épít imázst, nem faragja a saját szobrát, ezért mondanivalója sem tud beporosodni. „Eszméletlenül szerencsések vagyunk, hogy a közönségünk folyamatosan velünk tart. Akkor is, ha az A38-on egy exkluzívabb, intimebb hangulatú, minimál-hangszerelésű koncert ötletével jövünk, és akkor is, amikor irodalomról vagy szimfonikus koncertről van szó” – mondja az énekesnő.

Beck Zoli és a Heureka Pop Orchestra

 A Magashegyi Underground állandó kvintettjét Bocskor Bíborka (ének), Fűrész Gábor (billentyűsök), Szepesi Mátyás (gitár), Kőrös Tamás (basszusgitár) és Toldi Miklós (dob) alkotja. A koncerten vendégük lesz a 30Y frontembere, Beck Zoli, akivel régóta dolgoznak együtt, s Látod című közös dalukra különleges videót is felvettek egy Somló-hegyi kápolnában. Közreműködik a Heureka Pop Orchestra, amit Lombos Pál nagybőgőművész, a Budafoki Dohnányi Zenekar tagja, a Swing a la Django zenekar vezetője alapított. Ez az együttes már többször kirándult a popvilágba, a Honeybeast, Blahalouisiana és Brains partnereként. 

Témák
zene irodalom

Negyven napig unalmas robbantani - exkluzív interjú a Mars-széria vezető operatőrével

Publikálás dátuma
2018.11.30. 11:15

Csaknem teljes egészében Magyarországon forgott le a National Geographic csatorna eddig legnagyobb volumenű produkciója, a Mars című széria második évada. A magyar származású kanadai Szalay Attila volt az összes epizód vezető operatőre, akit telefonon értünk utol.
Mikor forgatott először Magyarországon? 1992-ben, mint kameraman egy amerikai tévéfilmmel, de 2009-ben például hat hónapig forgattam a Katedrális című sorozatot, már operatőrként, Budapesten. Aztán ott volt még Tyrant – A vér kötelez... Kvázi, a Mars második évada már az ötödik „otthoni” munkám volt. Érdekes volt megélni, hogy mennyit fejlődött a filmipar és az infrastruktúra. Még a kilencvenes években újdonság volt egy külföldi stáb jelenléte, teljesen új eszközöket kellett beszerezni, de igazából még jó stúdiók sem voltak. De 2009-hez képes is óriási a fejlődés, ma Budapest már világszinten fontos stúdióvárosnak számít. Meglepődnek, amikor kiderül, hogy remekül beszél magyarul? A legtöbb esetben, igen. Sem a Tyrant, sem a Mars producerei nem tudták, hogy beszélek magyarul, amikor leszerződtettek. Sosem a nyelvtudásom miatt kerestek meg, hanem a rendezők kértek engem. Aztán, amikor kiderül, persze a producerek mindig örülnek, mert például nem kell külön stábot meg tolmácsot fizetni nekem. A Mars első évada mennyire befolyásolta, mint vezető operatőrt a folytatásban? Ilyenkor igazodni kell az előzmény atmoszférájához? Jó kérdés: nem volt megkötés, mert a National Geographic szerette volna, ha a második évad képileg kicsit más, mint az első. Mivel már nyolc évvel a Mars-kolónia megszületése után zajlik a cselekmény, a város sokkal nagyobb, már megjelent egy bányász magáncég is a bolygón, így minden szempontból grandiózusabb vizuális megjelenítést vártak. Ezért vették fel Dee Johnson író-producert, aki korábban a Vészhelyzet című szérián dolgozott, hogy emeljék a feszültséget és a drámaiságot. A sorozat tudományos alapú, de mégiscsak, nagyrészt fikció. Mennyire tudott fantáziálni a képi világ megalkotásakor? A NatGeo nagyon szigorú ebből a szempontból, én a Marsot tudományos műnek titulálnám és nem tudományos-fantasztikusnak. Nem sci-fi. A forgatáson végig jelen voltak tudósok és nem tréfáltak. A Korda stúdióban létrehoztunk két focipálya nagyságával megegyező marsi felszínt. Legalább nyolc-tízféle homokot és köveket kellett bemutatnunk, mire hitelesnek minősítették. De például a kolóniákon belül a világításba is beleszóltak: mivel a lakórészek a felszín alatt vannak, a különböző napszakokat másféle fényekkel jelezték és ezeket be kellett építeni a díszletbe. Dee Johnsonnal és a díszlettervezővel közösen hárman alkottuk meg a sorozat vizuális arculatát. Hol volt a rendező? Több rendező volt, de ők csak később érkeztek. Nézze: egy mozifilmnél a rendező nagy úr. Egy tévésorozat esetében nem. Itt a producer a főnök. És mit gondol arról, hogy manapság a tévésorozatok jobbak, mint a mozifilmek? Egyetértek, a streaming szolgáltatók megváltoztatták a piacot, olyan produkciókat készítenek, melyeket moziban már nem mernek. Ezt a váltást onnan is látom, hogy hosszú éveken keresztül lenézték a mozis operatőrök azokat a kollégáikat, akik tévéztek. Most meg minden nap felhív valaki, hogy megkérdezze: hogyan tudna bekerülni egy sorozatba? Megértem. A nagyköltségvetésű produkciók ma már inkább a CGI, mintsem operatőri munka. Ha „filmezni” akarsz, akkor a függetlenekkel kell dolgoznod, abból meg, ugye, nem lehet megélni. Operatőrként sokat dolgozott a kultikus X-akták sorozaton. Mesélne erről egy rajongónak? Hogyne. Én huszonöt évig Kanadában éltem az X-aktákat pedig hosszú ideig Vancouverben forgatták. A harmadik évadban hívtak be helyettesíteni és annyira tetszett a munkám, hogy ott tartottak. Chris Carter-nek elképesztő ötletei voltak, nekünk meg ezt kellett megvalósítani. Akkoriban ez a sorozat olyan sok pénzt hozott a Fox csatornának, hogy effektíve végtelen volt a költségvetése. Nem az volt a baj, hogy nem volt rá pénz, hanem fizikálisan képtelenség volt annyi részt gyártani, amit szerettek volna, méghozzá azzal a kívánsággal, hogy nézzek ki olyan jól, mint egy mozis produkció. Két száz fős stáb volt, heti öt munkanapon tizennégy órákat dolgoztunk kilenc hónapig a negyedik és az ötödik évadon. Irtó mérges volt rám a másik operatőr, mert én voltam felelős egy-egy rész bevezetőjéért. Tehát ha lezuhant egy UFO vagy eltűnt egy repülőgép, akkor azt én vettem fel. Sajnos a hatodik évadban már nem dolgoztam, mert David Duchovny nem akart többé utazni és emiatt a show Los Angelesbe költözött, nekem meg akkor még nem volt zöld kártyám. De idővel lett, mert az X-akták miatt hirtelen mindenki velem akart dolgozni, beindult a karrierem. Ekkor jött a Smallville. Igen, az első évadon dolgoztam. A producerek sötét, drámai sorozatot akartak, az írók pedig napfényes sztorit. Mindenki tőlem várta a megoldást. Megoldottam, de nem maradtam több évadra, mert a kihívás után már unalmas lett volna. Szokott sorozatokat nézni? Vagy elég leforgatni? A Mars esetében mi kilenc napot dolgozunk egy órányi adáson, egy nap körülbelül hat-hét hasznos percet hozunk létre. Persze, ez nem az, amit a tévében látunk, mert az utómunka során sok minden változik. Szóval, igen, kíváncsi vagyok a végeredményre. Pláne, ha embert érdekli, amit forgat.  Tévés operatőrként hogyan került be a Feláldozhatók 2. stábjába? A rendező ismert, ő hívott, hogy second unit operatőrként „oldjam meg” az akciójeleneteket: hat hétig dolgoztam rajta Szófiában. Őrület volt, minden nagy akciót nyolc kamerával kellett rögzíteni. Néha dirigálhattam a Stallonét és a Schwarzeneggert is, de elsősorban a robbantásokat kellett filmeznem. Egyszer-kétszer robbantani nem rossz, de negyven napon keresztül már egy kicsit unalmas. Mozifilmek esetében mindig efféle feladatra hívnak, de én sokkal inkább szeretek mesélni, ezért is maradok a sorozatoknál. Halkan vallom be: nagy kedvencem a Kutyák és macskák. Ott mi dolga volt? Ez a film rekorder: száztizenkettő napig forgattam, mint second unit operatőr. Sokkal többet, mint a vezető operatőr, mert a mi rendezőnk, Charlie Gibson, aki korábban a Babe-en dolgozott sokkal jobb anyagot adott le, mint a fő rendező. A stúdió végül úgy döntött, hogy a színészekkel is forgassunk mi újra a legtöbb jelenetet.

Mars 2.: érdemes folytatás

Bekeményítettek a Mars alkotói. Az első évadtól eltérően most már nem csak a fele a fikció a játékidőnek, hanem a háromnegyede. A dokumentumfilmes elemek csökkenése is már drasztikus lépés volt, de a beszélő fejek helyett ezekben is majdnem játékfilmes a narratíva és az alkotók igen kemény hangot ütnek meg a természetvédelem érdekében, és mi tagadás, nem lehet azt kifogásolni, hogy Donald Trump egy arrogáns idiótaként jön le a képernyőről. Ami a sorozat mese részét illeti, ugyanaz történik, mint a Földön, csak kicsiben: a tudósok és felfedezők mellett megjelenik a bányászati privát tőke. Persze, mi emberek továbbra is kiszolgáltatottak vagyunk, bármelyik oldalon is állunk.  

Témák
film operatőr
Frissítve: 2018.11.30. 16:32

Bevásárlószatyorral loptak ki egy 50 milliós festményt a bécsi aukciósházból

Publikálás dátuma
2018.11.29. 14:20

Fotó: BRITTA PEDERSEN / AFP
A riasztó működött, a rendőrség gyors volt, de nem eléggé: három ismeretlen sikerrel lopott el egy Renoir-tájképet a bécsi Dorotheum aukciós házból.
Szerda este 160 ezer euróért árverezték volna el Pierre August Renoir egy kései tájképét a bécsi belvárosban található Dorotheumban. A biztonsági kamerák felvétele szerint hétfőn kora este három, sportos kinézetű ismeretlen két nagy bevásárlószatyorral felsétált az aukciós ház második emeletére, a képet kiemelték a keretéből, majd különböző kijáratokon távoztak. A riasztó néma üzemmódban jelzett, ám mire a rendőrség a helyszínre ért, a tetteseknek nyoma veszett – jelentette az APA. Az osztrák hírügynökségnek a Dorotheum részéről szűkszavúan nyilatkoztak: állították, minden szükséges biztonsági intézkedést megtettek, az elmúlt évtizedekben ezért nem történt lopás az aukciós házban. A festményt egy svájci magántulajdonos bocsátotta volna árverésre. A képről Peter H. Feist német művészettörténész A harmónia álma című, magyarul is megjelent könyvében így ír:„Renoir késői festményének szépsége a színek mámorából fakad: a laza ecsetkezelés, a nyitott, kacskaringós kompozíció úgy tölti be a vásznat, mint egy pillangó illatos hímpora. Provence világos fénye járja át Renoir táját, ahol fantasztikus bőségben virágoznak a színek.”

Tavaly Ausztriában 172 esetben loptak műtárgyat, mintegy 770 ezer euró értékben – írta az osztrák napilap, a Die Presse. A bűncselekményeket jellemzően Bécsben és Alsó-Ausztriában követték el, főként magánházakba törtek be, templomokat fosztogattak. A bűnözők egy része értékes hangszerekre specializálódott. 2014-ben egy bécsi villából összesen 72 festményt raboltak el, amelyből tavaly 67 megkerült. A 2,5 millió euró értékű gyűjteményben Carl Moll, Koloman Moser és Oskar Kokoschka képei is megtalálhatók.

A leghíresebb ausztriai műkincslopás a firenzei ötvösmester, Benvenuto Cellini leghíresebb alkotásához, a Salierához kapcsolódik, amelyet akkor 50 millió euró értékűre becsültek. Az I. Ferenc francia királynak készített sótartót 2003. május 11-én lopták el őrzési helyéről, a bécsi Kunsthistorisches Museumból. Bár 987 nappal később épségben előkerült az alsó-ausztriai Zwettl erdős területéről, a Kunstkammerben csak 2013 márciusában állították ki újra.