átalakítás;közmédia;Papp Dániel;

2018-11-30 11:03:57

Megy Orbán kedvence is, nagytakarítás zajlik a közmédiában

Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke távozik a Duna TV vezetéséből, feláll az MTI örökzöldnek hitt tanácsadója is. Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatójaként nagy átalakításba kezdett – a jelek szerint újra meg keverni a hatalmi kártyákat.

Két megbízható forrásból is úgy tudja a 444.hu, hogy közös megegyezéssel távozott posztjáról Szabó Edina, a közszolgálati Duna TV csatornaigazgatója. Azért „csak” két forrásból, mert az MTVA sajtóosztálya három nap után sem reagált a portál kérdéseire, az érintett pedig nem akart nyilatkozni az ügyben.

A „közös megegyezés” a lap szerint valójában azt jelentette, hogy Papp Dániel vezérigazgató felállította Szabót és stábját a csatorna éléről, miután konfliktusba keveredtek a műsorstruktúrával kapcsolatban. Szabó több koncepciót készített a Duna TV megújítására vonatkozóan, de ezeket a vezérigazgató lesöpörte az asztalról.

Szabó Edina a korábbi MTV-nél és a Hír TV-nél képernyőzött is, és dolgozott Schmitt Pál sajtótitkáraként is. 2017 tavaszán érkezett az MTVA-hoz, távozása pedig azért is meglepő, mert őt hosszú éveken keresztül Orbán Viktor legbelső köréhez sorolták: 2010 előtt hét kerek évig volt sajtófőnöke a Fidesz elnökének, ő készítette az első Orbán-videókat az interneten (OVTV!), lojalitását azóta sem kérdőjelezték meg, mai napig megmaradt a nexusa a miniszterelnökkel.Az újság úgy tudja, hogy Szabóval együtt mennie kellett a csatorna vezetésének is.

Papp megszüntette Belénessy Csaba volt MTI vezérigazgató tanácsadói szerződését szerződését. Az érintett ezt megerősítette a 444-nek: „három vezérigazgató igényt tartott rám, a negyedik most nem.” Indoklást nem kapott, igaz, olyan nagyon csalódottnak sem tűnt. 

Váltás történt a kontrolling osztály élén is: Bíró Anikót is elküldték, papíron közös megegyezéssel, és közvetlen beosztottjai közül is többen távoznak. A kontrolling osztály a sajtóosztályhoz hasonlóan elérhetetlen, telefonszámukat a közönségszolgálathoz irányították.

A hirado.hu szerkesztőségében is többeknek megköszönték a munkát. Legalább hat, az egyik érintett szerint összesen nyolc kollégától köszöntek el, hivatalosan azért, mert megszűnik, illetve beolvad az MTVA-ba eddigi leányvállalata, az online közmédia oldalait működtető Új Média és Teletext Kft. A cégvezetés ezt kitűnő alkalomnak találta némi áramvonalasításra, és a szerkesztőség állományának nagyjából 15 százalékától válik meg. 

A változások két hónapja gyorsultak fel, miután Vaszily Miklós szeptember végével távozott az MTVA éléről, hogy az Echo TV vezérigazgatója, később pedig a TV2 igazgatótanácsának elnöke legyen. Helyét a tartalomszolgáltatásért felelős igazgatóként vette át Papp Dániel, a megüresedett igazgatói poszt pedig Galambos Istváné lett. 

- veti fel a portál, de a választ is tudni vélik:  a közmédiát a színfalak mögül irányító főtanácsadó, Várhegyi Attila körül elfogytak a megbízható káderek: egyedül Papp maradt a felső vezetésben, akiben a volt fideszes pártigazgató maximálisan megbízik.

A teljes képhez hozzátartozhat, hogy azt is pletykálják a közmédia környékén: a szervezetre hosszú évek óta nagy befolyást gyakorló Várhegyi pozíciója sem olyan biztos már mint volt a választások előtt.

A viszonyokat ismerők szerint túlzottan megszilárdult a rendszer: a 2015-ös nagy átalakítás - akkor indultak el a párhuzamos tematikus csatornák, és lett hírcsatorna az M1 - óta a struktúra mozdulatlan, nincs gyakorlatilag semmilyen) innováció, a vezető beosztásban lévők pedig egymást fedezik. Ez állítólag feltűnt a miniszterelnöknek is, aki megkeverni készül a hatalmi pozíciókat a közmédiában, sőt állítólag Várhegyinek már ajánlott is más pozíciót.