Óriási botrány lett a Figyelő pénzesős címlapjából

Publikálás dátuma
2018.11.30. 13:55
A káros sztereotípiákat megidéző címlap
Fotó: Népszava
Az izraeli nagykövet is kiakadt, amiért a Figyelő pénzzuhatagban ábrázolta Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét.
Diplomáciai botrány is lehet belőle, hogy a korábban Schmidt Mária tulajdonában álló Figyelő meglehetősen ízléstelen címlappal adta el az Együttélés házáról szóló cikküket. A borítón Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnöke áll, szállongó húszezresekkel övezve, alatta pedig egy felirat: Együttélés Háza: A Heisler-projekt, elszámolási nehézségek.
A címlapot látva Izrael nagykövete is felhívta Heislert a MAZSIHISZ elnökét, Heisler Andrást, hogy kifejezze személyes aggodalmát és megdöbbenését A nagykövet szerint a Figyelő üzenete burkolt és szégyenletes célzás – mármint a zsidóság pénzéhességéről szóló negatív, sértő sztereotípiákra.
Így látja ezt a Mazsihisz is: mint közleményükben írják, „a Figyelő 2018/48. számának címlapján megjelent Szövetségünk elnökét ábrázoló fotó-montázs közösségünkkel szembeni évszázados sztereotípiák felélesztésére alkalmas.(…) A rendszerváltás óta példa nélküli, hogy egy történelmi egyház vezetőjéről – minden ténybeli alapot nélkülözve – ily’ uszító címlap jelenjen meg. A szándékos karaktergyilkosságot a MAZSIHISZ Vezetése elutasítja, Heisler Andrással szolidáris, mellette kiáll!”
A Figyelő cikke azt veti fel, hogy vajon mire költhetik a „végeláthatatlan költségű” Együttélés Háza milliárdjait; a kormánypárti lap szerint próbáltak utána járni a kérdésnek, de „sok részletet a köd leple borít”.
A Mazsihisz szerint azonban már maga a címlap állítása is valótlan: nincsenek elszámolási nehézségek, a  szervezet a Rumbach zsinagóga-projekt (vagyis az Együttélés Háza) ügyében minden elszámolási kötelezettségének határidőben eleget tett.  
Az Figyelő cikk hátterében a 444.hu egyébként azt sejti, hogy több év várakozás után sem nyílik meg a Sorsok Háza múzeum, elsősorban a Mazsihisz és Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának és a Figyelő tulajdonosának vitája miatt. A hetilap egyébként ezen a héten jelent meg utoljára úgy, hogy még Schmidt Mária tulajdonában állt – ezt a lapot is magába olvasztotta ugyanis a most talpra álló kormánypárti médiagólem.
Szerző
Frissítve: 2018.11.30. 18:22

A bíróság szerint is jogtalanul zárt ki egy meleg szervezetet az Új Nemzedék Központ

Publikálás dátuma
2018.11.30. 12:21
illusztráció
Fotó: Vajda József / Népszava
AZ ÚNK még az Egyenlő Bánásmódot is beperelte, hogy ne kelljen beengedniük egy szegedi melegcsoportot az uniós pénzből épített ingatlanba. Most vesztettek.
Újabb - most már bírósági - döntés született a Szegedi LMBT Közösségért Csoportot kitiltó Új Nemzedék Központ (ÚNK) ügyében: immár a Fővárosi Törvényszék mondta ki első fokon, hogy nem tilthatók ki az LMBTQI-csoportok az Új Nemzedék közösségi terekből - számol be a fejleményekről a szegedi civil csoport. Miután több hónapon át tartó jól működő kapcsolat után az állam által EU-s pénzből működtetett Új Nemzedék Központ kitiltotta a szegedi LMBTQI-csoport rendezvényeit az épületből, a csoport az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult. Az EBH megállapította a hátrányos megkülönböztetést, valamint a jogsértő helyzet megszüntetésére és 100 000 forint bírság megfizetésére kötelezte az ÚNK-t. A Központ ezek után közigazgatási perben támadta meg az EBH döntését.
Csakúgy, mint az EBH által korábban lefolytatott eljárás során, a Központ a perben is elsősorban azt próbálta bizonyítani, hogy az LMBTQI csoport politikai tevékenységet végzett a szegedi közösségi térben tartott taggyűlésén. Ezt a bíróság nem látta bizonyítottnak, sőt felhívta rá a figyelmet, hogy erre az ÚNK csak utólag, a rendezvény engedélyezését megtagadó döntését követően hivatkozott, azt megelőzően meg sem kísérelte tisztázni a taggyűlések konkrét programját. 
A Fővárosi Törvényszék - utalva az alapvető jogok biztosának jelen ügyben hozott állásfoglalására is - elfogadta az EBH azon érvelését is, hogy egy civil szervezettől nem várható el, hogy soha, semmilyen formában ne foglaljon állást politikai-közpolitikai kérdésekben.  A Szegedi LMBT Közösségért Csoport “politikai” tevékenysége abban állt, hogy tüntetést szerveztek az azonos nemű párok házasságának népszerűsítését tiltó ásotthalmi rendelet ellen, meggyőzték az önkormányzatot, hogy a helyi esélyegyenlőségi programban a szexuális és nemi kisebbségek is szerepeljenek, valamint felszólaltak a civil szervezeteket érő támadások ellen. “Mivel félő, hogy az Új Nemzedék Központ - a hatósági döntések ellenére - továbbra sem engedi be az LMBTQI-csoportokat, ezért a Szegedi LMBT Közösségért Csoport petíciót indított annak érdekében, hogy mielőbb visszajussunk, és megakadályozzuk az ÚNK időhúzását” - nyilatkozta Halászi Krisztina, a Szegedi LMBT Közösségért Csoport tagja.  A bírósági eljárás során a Szegedi LMBT Közösségért Csoportot a Háttér Társaság képviselte. Az ítélet nem jogerős. Korábban egy kecskeméti LMBQ-közösség nyert pert a kecskeméti rendőrség és önkormányzat ellen a Fővárosi Törvényszéken, amiért a helyi kapitányság nem fogadta el bejelentett gyülekezésnek a csoport köztéri rendezvényét – a városvezetés pedig közterület-használati bírságot szabott ki rájuk, amiért mégis megtartották a programot. Mint kiderült, mindkét intézkedés jogszerűtlen volt.
Szerző
Frissítve: 2018.11.30. 12:24

Eltűnt, majd visszatért a Magyar Nemzet honlapja

Publikálás dátuma
2018.11.30. 11:19

Fotó: Népszava
Közel egy napon át elérhetetlen volt az mno.hu. Az archívumként olvasható portállal leállásával több ezer tényfeltáró cikk is elérhetetlenné válhat- pedig a honlapot többen látogatják, mint némely aktív kormánypárti lap oldalát.
Csütörtök délután óta eérhetetlen volt, vagy csak akadozva töltött be az mno.hu, a Magyar Nemzet hírportálja. A címlap olykor bejön, de semmilyen cikket sem hoz be, csak egy szerverhibára utaló hibaüzenetet – vette észre a napilap szellemiségét és részben szerzőgárdáját is megőrző Magyar Hang.  Mi is rákerestünk az oldalra, ami többszöri próbálkozás után is időtúllépésre (504-es hiba) szakítja meg a kapcsolatot; kevéssel délelőtt viszont helyre állt működése, újra betöltődtek a tartalmak.
Mint a Magyar Hang írja, a honlapon nincs semmilyen tájékoztatás arról, hogy csak valamilyen műszaki hiba miatt, ideiglenesen áll a portál, vagy döntés született a leállításáról. A szintén a Nemzet Kft. alá tartozó Lánchíd Rádió oldalát, a lanchidradio.hu-t egyébként még a nyáron leállították.
Mindez azért lehet érdekes, mert szerdán írta meg az Index, hogy a mno.hu-t még úgy is ugyanannyian látogatják, vagy többen, mint a közpénzzel vastagon kitömött Magyar Hírlap online felületét, hogy április eleje óta nem frissül.
Aznap volt ráadásul a nagy kormánymédiás összeborulás is, vagyis a kormánypárti médiavállalkozások szinte mind felajánlották sajtótermékeiket a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak, melynek Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet G-napon távozott főszerkesztője a feje.
Az mno.hu-ra ugyan nem kerültek ki friss cikkek az áprilisi megszünetés óta, de archívumként működött, kereshetőek is voltak a cikkei, melyek a 2000-es évek eleje óta gyűltek. Ha lekapcsolják, a Magyar Nemzet egykori munkatársainak (így a Magyar Hang újságíróinak is) írásai online elérhetetlenek lesznek (kivéve bizonyos webes archiváló oldalakat).  Történt még egy szimbolikus lépés a héten, a Hír Tv online oldalán karanténba helyezték a 2015. február 6. és 2018. augusztus 1., vagyis a G-nap és a fideszes visszavétel közötti híreket és műsorokat. Viszont nem töröltek cikkeket. 
Szerző
Témák
MNO leállás
Frissítve: 2018.11.30. 14:00