„A semmiben élnek, és a semmibe zuhannak”

Publikálás dátuma
2018.12.07 13:04
A hajléktalanság problémája nem oldódott meg azzal, hogy az utcáról rendeleti úton eltávolították a hajléktalanokat
Fotó: Népszava/
A hajléktalanok megsegítését, és a probléma iránti érzékenyítést tűzte ki célul az Emberi Jogok Világnapjára szervezett Utcazene az utcán élőkért című jótékonysági koncert.
„Ebben a kezdeményezésben azért jó részt venni, mert platformként vagyunk együtt jelen, nem elszigetelt tényezőként. Meg kell éreznünk a közösségekben rejlő belső erőket, és akár ezzel az eseménnyel aktívabbá, szolidárisabbá tenni a passzivitásban leledző környezetünket” – mondta lapunknak Rutkai Bori énekes, dalszerző az Amnesty International Magyarország által szervezett Utcazene az utcán élőkért című ingyenes koncert apropóján. Az eredetileg aluljárókoncertként a Blaha Lujza térre szervezett rendezvény a nagy érdeklődésre való tekintettel a Széll Kálmán téren lesz december 10-én. Az Emberi Jogok Világnapján a szervezet azok munkáját szeretné segíteni, akik a hajléktalanokért és a rászorulókért dolgoznak.
A koncert ennek az elköteleződésnek azonban csak a záróeseménye, november elején ugyanis elindítottak egy adománygyűjtő kampányt, amellyel a Város Mindenkié csoport és az Utcáról Lakásba! Egyesület tevékenységét kívánják támogatni. A kitűzött háromszázötvenezer forintos célt már az első hetekben elérték, jelenleg több mint másfél millió forintnál jár a kampány négyszáz támogató közreműködésével. Az adománygyűjtő akció még nyolc napig tart, így ez az összeg tovább növekedhet.
„Fontosnak gondolom, hogy a szolidaritást mutassunk a legelesettebbek felé, ha már hivatalosan lassan nem is léteznek” – mondta lapunknak Lovasi András zenész, énekes is a részvétele kapcsán. A koncerten fellép még többek között a Szabó Benedek és a Galaxisok, Másik János, Bujdosó János, Menyhárt Jenő, Legát Tibor, Kollár-Klemencz László, BOGGIE, Szeder, Likó Marcell, SONYA, a Ladánybene27, az Ivan & The Parazol és sokan mások. Az est műsorvezetője Lévai Balázs lesz. – A legtöbb zenekart és zenészt felkértük, de olyanok is voltak, akik maguktól csatlakoztak. Nem gondoltuk, hogy ennyire népszerű lesz az esemény – mondta lapunknak Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország emberi jogi szakértője.
 
A jótékonysági rendezvény szervezői arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy bár az október 15-én hatályba lépett hajléktalanrendelettel az emberek eltűntek az utcákról, a probléma nem oldódott meg. A szállókon kilencezer férőhely jut harmincezer rászorulóra, „a hajléktalanság pedig állapot, így nem lehet bűncselekmény, de még csak szabálysértés sem” – áll a szervezet felhívásában. Bár nagyon örülnek az eddigi támogatásoknak, és a nagy érdeklődésnek, tudják, ettől nem lesz sokkal könnyebb a hajléktalanoknak, vagy az őket segítő civileknek az élete. – Ugyanakkor azt reméljük, hogy a koncert ideje alatt mindenki kicsit emberségesebben gondol majd a hajléktalanságban élőkre – fűzte hozzá Demeter. Lovasi a kérdésről, képes-e egy ilyen jellegű esemény aktívabb társadalmi felelősségvállalást elindítani, így vélekedik: „Nem hiszem, nincsenek felesleges illúzióim, talán akikben alapból megvan a segítőkészség, azokat megszólíthatja ez a rendezvény, és aktívabbak lehetnek.” Az utcán élőket a „ha nem látom, nem létezik” elve alapján kezelő rendeletről Rutkai Bori így vélekedik: „Az országunk vezetése sajnos nem a humanista döntéseiről híres. Segítségnyújtás helyett szankcionál. Azokat bünteti, akik amúgy is kiszolgáltatottak, nincs mögöttük védelem, a semmiben élnek és a semmibe zuhannak.”

Az énekeshez hasonlóan ítéli meg a problémát Lovasi András is. A kérdésre, lát-e arra lehetőséget, hogy a támogatott szervezetek tevékenysége kapcsán megoldás szülessék a hajléktalanok helyzetére, vagy ez sokkal inkább a kormány hatáskörébe tartozna, a művész a következőt választ adta: „A hazai politikai vezetés érdeke láthatóan az, hogy ez a probléma úgy szűnjön meg, hogy a láthatóság legszélére űzi, az összes résztvevőjével együtt. Amibe nem botlunk bele naponta, az nincs, gondolják, és ez amúgy találkozik az emberek többségének óhajával is, mert hazugságban kényelmesebb élni. Senki nem szereti ha állandóan az arcába vágják, hogy ő milyen, a szűkebb és tágabb környezete milyen, vagy az ország, amiben él. A valódi problémák megoldásához sem gazdasági ereje, sem szakértelme nincs, és nem is lesz ennek a kormánynak, persze az előzőeknek sem volt. Úgyhogy innovációként jön az új világ, egy kifestőkönyv, amiben a nép kezébe adják a szép színes ceruzákat, az meg önfeledten színez. Disneyland lesz itt, akárki meglássa.”

Infó

Utcazene az utcán élőkért, december 10. 18:30, Széll Kálmán tér

Adományt gyűjtenek

A Város Mindenkié csoport olyan hajléktalan emberek és szövetségeseik részvételével alakult 2009-ben, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. A csoport tagjai hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt és lakásszegénységben élő emberek, valamint biztos lakhatással rendelkező szövetségeseik. Az Utcáról Lakásba! Egyesület fő tevékenysége az otthonteremtés: hajléktalan embereket, rászoruló családokat segítenek hozzá szociális bérlakásokhoz, illetve alternatív lakhatási megoldásokhoz. Azért küzdenek, hogy ezt innovatív lakáspolitikai eszközök bevezetésével és támogatásával segítsék elő.

2018.12.07 13:04
Frissítve: 2018.12.07 15:55

Bartók és Bruckner Londonból a Müpában

Publikálás dátuma
2019.01.16 12:30

Fotó: / Posztos János
Sir Simon Rattle új együttesével, a Londoni Szimfonikus Zenekarral érkezett most hozzánk. Nem könnyű műsorral, és nem egyértelmű végeredménnyel.
Szokás híres karmesterek és nagy zenekarok esetében is, hogy turnéikra olyan műsort állítanak össze, amelynek első részében valami nehezebben megfogható, kevésbé népszerű darab szerepel, azután meg jön a hab a tortára, mondjuk az Újvilág szimfónia Dvořáktól. Mindenki megkapja a magáét. Rattle szerencsére jóval nagyobb kaliber annál, hogy ilyesfélével próbálkozott volna. Mindkét alkotás, amit új zenekarával, a Londoni Szimfonikus Zenekarral (LSO) hozott a Müpába, fajsúlyos, nehéz előadni, a hallgatásuk is komoly odafigyelést igényel. Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művének már első előadásai – az 1930-as évek második felében – nagy sikert hoztak a zeneszerzőnek.

Rattle és a világ legjobb szimfonikus zenekarai közé sorolt LSO a nagy komponista nagy alkotásának kijáró tisztelettel közelített a Zenéhez. Hallhatólag aprólékosan kidolgoztak minden hangzást, kezdve a kezdet pianissimójától, amelynek sűrű zenei szövetét légiesen tetsző könnyedséggel szólaltatták meg a vonósok, akik odaadó figyelemmel játszottak azután végig az egész mű során. Amire itt szükség is van: a Zene vonós szólamai osztottak, azaz úgy vehetjük, két vonószenekar játszik. Hozzájuk csatlakoznak az ütők és a hárfa, a zongora, a cseleszta. Jó előadást hallottunk, bár a mű érzelmi rétegeibe mindezzel együtt nem tudtak igazán mélyre hatolni a zenészek, előadásuk inkább az elidegenedettség érzetének felkeltésével hatott.
Anton Bruckner az európai zenetörténet egyik legkülönösebb alakja volt, falusi segédtanítóból lett orgonista Linzben, úgy hogy jórészt autodidaktaként tanulta a hangszert. Már harmincon túl volt, amikor úgy határozott, hogy komoly ellenpont tanulmányokat fog folytatni, és bár voltak korai kompozíciói, maga által is jelentősnek gondolt szimfóniáit negyvenéves kora után kezdte komponálni. Az első igazi nagy elismerést, és a közönségsikert csak a Hetedikkel érte el, ez után még Ferenc József is fogadta. Egész emberi lényét mély vallásosság hatotta át, az áhítatos hangvétel, Istennel szembeni alázata hatalmas műveiben is tükröződik. Manapság a nagy hangversenytermekben játszott életművét lényegében kilenc nagyszabású szimfóniája alkotja. Persze a Hetedik előttiek is teljes értékűek.
Bruckner – bár kissé eltér többi szimfóniájának némely külsőségeitől – a Hatodikban is felvonultatja alkotói világának minden jellegzetességét. Dallamai, harmóniái, zenekari megoldásai, ahogyan a hangszereket kezeli, félreismerhetetlenül jelen vannak itt is. A több mint ötvenperces mű, mint minden Bruckner, nehéz feladatot ró zenekarra, karmesterre. A hangok megszólaltatása önmagában erőpróba, ha azonban a karmesternek sikerül elővarázsolnia a bennük rejlő erőt, szenvedélyt, ellágyulást, áhítatot, ünnepi pillanatok részesévé tehet minket.

Rattle, aki Mahler karmesterként és Bruckner-interpretációival is hírnevet szerzett, láthatólag nem olyan megilletődöttséggel állt a zenészek elé, mint az első részben. Szinte érzéketlenül rohant át az első tételen, nem nagyon ügyelve a hangzásbéli nüanszokra, keveset mutatva meg abból a gazdagságból, amit az emberként csodálatosan egyszerű, komponistaként csodálatosan kifinomult Bruckner itt bemutat. Illetve egy valaminek szentelt nagy figyelmet Rattle: a fortissimóknak. De hát ez csak a megoldandó feladat piciny hányadát jelenti egy olyan együttesnek, mint az övé, amely – valljuk meg – még hangzásával sem bűvölt mindig el, néha még kisebb hamisságot, pontatlanságot is bemutatott.
Jobb volt a helyzet a második tételben, az Adagióban, valamint a Scherzóban, a Fináléban már a valódi Brucker is megjelent. De sportnyelven szólva: ez csak az egyenlítéshez volt elég. A győzelemhez, a hallgató végső igazságokról való meggyőzéséhez már nem segített hozzá.

Infó

Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
Bruckner VI. szimfónia
 Londoni Szimfonikus Zenekar, karmester: Sir Simon Rattle
Január 14., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sir Simon Rattle

A világ egyik legünnepeltebb dirigense, 2002-től 2018-ig a Berlini Filharmonikusok első karmestere volt. Ismertségre a 80-as 90-es években tett szert, amikor a Birminghami Városi Szimfonikus Zenekarból világszínvonalú együttest nevelt. Liverpoolban született 1955-ben, tehetsége korán megmutatkozott, 19 évesen már megkapta karmesteri diplomáját. A Londoni Szimfonikus Zenekarnak 2017 óta zenei igazgatója. Vezényel régi hangszeres előadásokat is, de legelismertebb a romantikus, későromantikus repertoár előadójaként.

2019.01.16 12:30
Frissítve: 2019.01.16 12:30

A pártközpont megrendelte, a cenzúra betiltotta

Publikálás dátuma
2019.01.16 11:00

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A pártbizottság megrendel egy szociológiai kutatást, ám az eredmények ismertetését a cenzúra betiltja: jellemző eset a Kádár-korból.
Országonként, régiónként, valamint koronként is különbözők, nem egyértelműen meghatározhatók lehettek-lehetnek az ellenállás formái, legyenek azok kulturálisak, vagy politikaiak – hangzott el a Lehet-e a kultúra ellenzékben? című beszélgetés és a COURAGE könyvbemutatóján. A kutatócsoport három évvel ezelőtt indult projektje a kulturális ellenállást, az ellenkultúrát, a volt szocialista országokban jelen lévő ellenzékiség kulturális örökségét vizsgálta gyűjteményeken keresztül. Az eredményeket két, most megjelent könyvben összegezték, amelyben a tanulmányok a vallási és nemzeti ellenállásokat is bemutatják, a diktatúrák működésmódjának új olvasatát adva. A The Handbook of COURAGE: Cultural Opposition and Its Heritage in Eastern Europe, valamint a Kulturális ellenállás a Kádár-korszakban (Gyűjtemények története) című köteteket Gyáni Gábor és Rainer M. János ismertette hétfőn este a zsúfolásig megtelt Kelet Kávézóban.

A gyűjteményi vizsgálódás (képzőművészet, zene, irodalom, szamizdat), a rendszerváltás előtti ellenzékiség felkutatása több szempontból is érdekes lehet a hétköznapi embernek. A beszélgetők kiemelték: az ellenállás intenzitása országonként különböző volt, ám ami ellenállásnak minősült az egyik országban, az a másikban nem feltétlenül számított annak. A szürke zóna fogalma is ehhez kapcsolódik, hiszen rendszerről rendszerre is változóban volt, mi számított ellenzékinek. Gyáni Gábor ennek kapcsán Csoóri Sándor költőt említette, aki elkötelezett kommunistából ellenálló személyiséggé alakult az évek során. Míg a Szovjetunióban a szürke zóna megléte egyáltalán nem volt elképzelhető. S ahogy például Magyarországon legitimálták a popzenét, úgy tőlünk délre vagy keletre inkább tiltott volt. A meghívottak elmondták, többnyire a hatalom definiálta a lehetőségeket, amelyek az ellenállás jellegét is meghatározták. Szintén gyakorinak számított, hogy valaki nem tudta, éppen ellenálló. Ennek kapcsán Kovács Éva a Kemény István szociológus nevével fémjelzett cigánykutatást említette. A kutatást a pártbizottság rendelte meg, majd mire elkészült, a cenzúra megakadályozta a megjelenését.

A fennmaradt gyűjtemények gyakran a nem kiemelkedő ellenzéki alkatú, hétköznapi emberektől indultak el. Az ellenállás formái azonban gyakrabban jelentek meg az urbánus, tanult rétegek körében – hangsúlyozták a résztvevők. A téma a megélt tapasztalatok és emlékek, a kíváncsiság, vagy az ellenzékiség aktualitása miatt láthatóan rengeteg embert érdekelt, voltak akik végigállták a másfél órás beszélgetést. A közönség soraiban is akadtak felszólalók igazán meghökkentő történetekkel: egy úr például elmesélte, hogyan vitték el 1977-ben a hírhedt fekete Volgában őt és barátját (történetesen Csoóri Sándor fiát), mert nem megfelelő öltözetben – farmernadrágban – szeretettek volna bemenni egy étterembe.
2019.01.16 11:00
Frissítve: 2019.01.16 11:00