Francia sanzon Kolozsvárról az Uránia színpadán

Publikálás dátuma
2018.12.11 11:00
Szilágyi Enikő Kolozsvárról Debrecenen, Budapesten, Hollandián és Belgiumon át Párizsig jutott
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Párizsban nem franciaként sanzonokkal sikert aratni legalább olyan kivételes, mint New Orleansban külföldiként dzsesszel hódítani meg a közönséget. Szilágyi Enikő e kivételek közé tartozik.
Kolozsvárott született, Marosvásárhelyen végezte el a színművészeti akadémiát, már túl volt számos színpadi és filmszerepen, mikor 1989-ben, a romániai forradalom kitörése előtt kivándorolt. Négy évet élt Hollandiában és Belgiumban, színpad nélkül – de megtanult hollandul, tökéletesítette a francia tudását. Majd Lengyel György leszerződtette a debreceni Csokonai Színházhoz. Játszotta többek között Stuart Máriát, Hedda Gablert, Yermát és Christine-t az Amerikai Elektrából. Ekkor derült fény Szilágyi Enikő nagy titkára. Bár sosem volt énekes-színésznő, saját kedvére francia sanzonokat tanult. A műfaj egyik ikonja, Jacques Brel, vagy Georges Brassens dalai mellett betéve tudta a költő-előadóművész, zeneszerző Barbara szerzeményeit, vagy a költő-zeneszerző Léo Ferré műveit, aki előszeretettel zenésítette meg Neruda, García Lorca, Baudelaire, Verlaine és Rimbaud verseit. A szöveg minősége mindig elsődleges volt Szilágyi Enikőnek. Mikor felkérték, hogy a debreceni színház gáláján énekeljen el négy sanzont, a tarsolyában már volt több mint száz. A fellépés után egymás után jöttek a meghívások: koncertek a Magyar Rádió Márványtermében, a Déri Múzeumban, bejelentkezett a francia követség és az Alliance Francaise is, jöttek a nagy francia bankok és energetikai cégek. Évekig a Budapesti Kamaraszínházban volt műsora, mígnem 2002-ben egy franciaországi kastély művészeti szervezője könnyes szemmel bekopogtatott az öltözőjébe: elvállalna-e Franciaországban egy előadást? Lourmarinban – ahol egyik kedvenc írója, Camus sírja fekszik – egy gyönyörű kastély várta és négyszáz fős közönség, amely a koncertje végén állva tapsolt. A tömegből valaki bekiabálta: „Asszonyom, maradjon nálunk!” A kívánságból prófécia lett: Lourmarinban marasztalták még két koncertre – összesen négyezer ember előtt énekelt –, és mivel a közeli Marseille polgármestere is ott volt az egyik esten, jött egy hétkoncertes meghívás Marseille-be. Talán mondani sem kell: az egyik előadáson ott volt egy párizsi színház igazgatónője, aki tizennégy előadásra leszerződtette. Azóta a kedves, hatvan férőhelyes belvárosi zsebszínházaktól a hétszáz fős koncerttermekig mindenhol szívesen látják Párizsban. Zeneszerzők írnak neki új dalokat, a francia kulturális miniszter tavaly a Művészet és Irodalom Lovagrendje díjjal tüntette ki, itthon az Óbudai Társaskörben szerepel rendszeresen. Szerdán először koncertezik az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán, ahol egy dal erejéig egy újabb, lelepleződött titoknak is fültanúi lehetünk: van olyan kolozsvári emléke Szilágyi Enikőnek, amely francia versben fogalmazódott meg benne.  

Info

Kolozsvár Párizsban - Klausenbourg dans Paris Szilágyi Enikő sanzonestje, december 12. Uránia Nemzeti Filmszínház

Névjegy

1952-ben született Kolozsvárott, 1980-ban végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja volt, 1989-ig 17 filmben kapott szerepet. Magyarországon tizennégy évig játszott a Budapesti Kamaraszínházban, a Thália Színházban, a Bárka Színházban, a Merlin Színházban, Debrecenben a Csokonai Színházban és Kecskeméten a Katona József Színházban. Az év legjobb színésznőjeként négyszer lett nívódíjas, magkapta a szép magyar beszédért járó Kazinczy-díjat, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével. 2005 óta él Párizsban.

2018.12.11 11:00
Frissítve: 2018.12.11 11:00

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11