Péterfy Gergely: Patchwork karácsony

A nagy patchwork családok természete családi ünnepek alatt mutatkozik meg igazán. Ezek a bonyolult organizmusok, amelyek átmenetet alkotnak a törzs, a horda, a zártosztályi kórterem és a kétkamarás parlament között, igazán akkor szeretnek működni, amikor több napra összezár mindenkit a naptári kényszer, a húsvét, a szülinapok, de legesleginkább persze a karácsony. Minden feladatra akad legalább három jelentkező. Elkísérném a feleségem bevásárolni, de arra már bejelentkezett a lányom. Zöldségpucolásnál sorban állnak a konyhapultnál. A szemetet már levitték. Kandalló tiszta. A karácsonyfát már díszítik és összevesztek, melyik csúcsdísz menjen a tetejére. Valaki szerzett hosszabbítót, kicserélte a villanykörtét. Van, aki csavarhúzóval kezében rohangál és megjavítja a fűtőtestet. Az ingeimet kivasalták, elmentek borért, bepácolták a húst. Kimegyek a kertbe, gereblyézni mindig lehet, de ott terem valamelyik vőnek való, és kicsavarja a szerszámot a kezemből. Ha meg hó van, a hólapáttal történik ugyanez. Menjek be, üljek le, igyak valamit. Bemegyek, töltenék mindenkinek, de már rég isznak. Koccintgatok mindenkivel, ezt szerencsére hagyják. De egész nap mégse lehet inni, leülök a nappaliban, de ott épp lányos filmet néznek, azt mondják, inkább nézzek valami férfiasabb időtöltés után. Felmegyek a fiúszobákba, beszállok egy menet COD-ra, persze rommá vernek. Lemegyek a műhelybe, gondolkozom, hogy mi is volt, amit múltkor meg akartam csavarozni vagy ragasztani, tanácstalanul nézek egy doboz zománcfestéket, amit valami nagyon fontos céllal vettem, de nem jut eszembe, mi volt az. Bemegyek a dolgozószobába, hogy akkor megpróbálok írni valamennyit, de rögtön be is kopog valaki, hogy nem tudom-e, hol az autókulcs. Nem tudom. Reggel odaadtam valakinek, aki elment a kocsival valahova, talán házi tojásért a falu másik végébe vagy a halért Leányfalura, már nem tudom. A kabátját aztán valahol letette, abban lesz a kulcs. Éva kiadja a vezényszót, onnantól mindenki kabátot keres. Előkerül anyósom, kérdőre von, hogy ettem-e a bejglijéből. Ettem, isteni volt, de már látom is a szemén, hogy nem ez a helyes válasz, úgyhogy felállok, odamegyek az ebédlőasztalhoz, és szelek a bejgliből. Elégedetten nézi, ahogy elmajszolom. Aztán Éva lenget az orrom alá egy fakanalat, hogy kóstoljam meg a halászlét. Mindjárt, mondom, csak lenyelem a bejglit. Aztán valaki a meggyszószával jön, a másik a mézeskaláccsal, egyéni receptúra alapján. Ha még valaki az orrom alá dug egy újabb ízt, rosszul leszek. Meg már tegnap este is végig ettem, meg reggel is, úgyhogy eszembe jut a mentő ötlet, elmegyek futni. De ahogy észrevesznek, hogy a futónadrággal a kezemben osonok a fürdőszoba felé átöltözni, lecsapnak. Hogy képes lennék itthagyni a családot karácsonykor? Majd menjek futni két ünnep között. Üljek le, érezzem jól magam, igyak valamit. Már épp a szájam felé vándorol a pohár, amikor valamelyik felsikít. – Elfogyott a… – (és akkor itt valami alapvető élelmiszer következik, liszt, só, olaj, cukor – egyszóval valami nélkülözhetetlen). Valaki pedig rögtön előáll azzal, hogy „és ráadásul vaníliarúd/jalapeno/szemes bors/francia mustár sincsen”. És mivel már az autókulcs is megkerült, elküldenek bevásárolni. Szeretem az ilyen karácsony előtti utolsó bevásárlóköröket. Az utcákon már alig kóvályognak, csak a magányos kocsmai karácsonyozók baktatnak a cél felé meg a hozzám hasonló, késésben lévő családapák. A karácsonyfás már pakol, de az utolsó ágavesztett, viharvert lucfenyőkre még akad vevő. Az áruházban kétségbeesetten követelik az eladón a karácsonyfadíszeket. Pótvillanykörtét az égősorba, csavart a karácsony­fa­talp­hoz, mákot a bejglibe. Én szépen összeszedem, ami a listámon áll, és beállok a sorba, ami az egyetlen, még nyitva tartó pénztár előtt kígyózik. Fél óra múlva zárás, mindenkinek elege van mindenből. Már majdnem a pénztárhoz érek, amikor felvisít a telefonom. „Remélem, még a boltban vagy! Létfontosságú! Tej/vaj/harisnyanadrág/szemöldökcsipesz/akármi!!!!!” És akkor a karácsonyhoz egyáltalán nem illő káromlások közepette kiállok a sorból, kárörvendő sorstársaim sorfala előtt visszakullogok a gondolák közé. 
Frissítve: 2018.12.19. 14:49

Lesz-e kulcsa anyámnak a lakásunkhoz? - interjú Lackfi Jánossal

Publikálás dátuma
2018.12.16. 09:50

Fotó: Draskovics Ádám
A család: dinamikus valóság, menet közben tudjuk kialakítani a számunkra legjobban, mondja Lackfi János költő, író, akit legújabb regénye kapcsán kérdeztünk a gyerek-szülői kapcsolatokról.
Sokat, sokfélét írt már a családjáról, sokszor kérdezik róluk, a műveitől függetlenül is. Megkerülhetetlenek, nyilván. A Levágott fül című új regénye kapcsán sem hagyhatjuk szó nélkül a családi viszonyokat, hiszen a két 17 éves főszereplő, az édesanyját elvesztő, rákkal küzdő, vak Lili és a címben jelzett testrészre rálelő Zalán körül is megborul az addig biztosnak hitt otthon, így-úgy elszakadnak a családi kötelékek. A valóságban is az a tapasztalata, hogy a tinédzserek élete ennyire tragikus és bonyolult? A regényben persze sűrítve vannak a tapasztalataim, de ha az élet felől nézzük, túlzások nincsenek e téren. Hajmeresztő helyzetekbe, értékbizonytalanságba kerülnek a gyerekek, jócskán megnehezítjük a dolgukat azzal, ahogy mi, felnőttek élünk. Korábban, ha valaki egy paraszti vagy középpolgári sorba született, nagyjából ki volt kövezve az életútja, látható helye volt az univerzumban. Most, a felerősödött nyilvánosság, például az internet videói következtében jóval hatalmasabb, izgalmasabb térbe csöppen. Megvalósult tündérmeseként láthatja, ahogy egyik napról a másikra egy bolti pénztárosra egy tehetségkutatóban elénekelt dal révén folyékony arany hullik az égből. Miközben a meghatározó családi közege egészen másfelé gravitálja a sorsát. 
Nemcsak családapaként, de tanárként a rendhagyó irodalomóráin is közvetlen kontaktusba kerül az érintett korosztállyal. Nem kétlem, innen is érik hatások, amik aztán regényalapanyaggá válnak. Elképesztő, milyen nyers életdarabkákat képesek bedobálni a diákok egy ilyen alkalommal. Ózdon megkérdeztem egyik versem kapcsán, mi lesz ott, ahol két pasi van, s egy 9 éves kislány bekiabálta: káosz és pálinka. Na, ezt nem az iskolai tankönyvből merítette. Bükkszentkereszten egy Petőfi-verset tárgyalva afelől érdeklődtem, mit gondolnak, a ma még életerős szüleik 30-40 év múlva milyenek lesznek? „Olyan kis aszalt szilvák” – bökte oda egy fiúcska. Az Ősi nevű kistelepülésen pedig azt kérdeztem tőlük, megváltozik-e a szüleik viselkedése, ha autóba ülnek, mire egyikük megnyugtatott, hogy igen, az apukája behunyt szemmel szokott vezetni, hogy szórakoztassa őket. Még jó, hogy hazafelé nem jött szembe önökkel az úton! A regénye alapján mintha az körvonalazódna, a család ma már egyáltalán nem tűnik biztonságos menedéknek, sőt, mintha menekülnének belőle a fiatalok. Megállja a helyét ez az olvasat? Talán soha nem is volt olyan vegytisztán menedék, biztonságot adó fészek, ahogy a különféle színes nyomatokon szeretjük látni. A család: dinamikus valóság. Amiben benne foglaltatik például, hogy igen, ahhoz, hogy felnőtté váljak, el kell mennem otthonról. De a kimozdulásnak is, a helyben maradásnak is megvan az ára – amiként a hierarchiának és a széthulló hierarchiának is. Az evangéliumban olvasható: a családapa a kincseiből régit és újat vesz elő. Nem lehet tehát csak a régiből vagy csak az újból építkezni, nincs vákuumszerű idő, statikus állapot, menet közben kell kitalálni, hogyan legyünk jók – magunkkal, másokkal. És nagyon kevés ember vallja, hogy ő nem a jóra törekszik, hogy ő gonosz. Nem, az csakis a szomszéd lehet… Korán hagyta ott a szülei házát. Mit vitt magával? Kamaszként egyfelől nagyon idealizáltam a szüleimet, másfelől nagyon önálló bolygó akartam már lenni, egyetemistaként elköltöztem otthonról, víg nincstelenségben éldegéltem egy lepukkant lakásban. Utólag és máig tartóan kellett tudatosítanom és elszámolnom számos értékkel, amit magammal hoztam. Hogy például az indulatosságot nem muszáj áthagyományoznom a gyerekeimre. Hiába ordítok, hogy „ne félj tőlem!”, félni fog, ha ordítok. És akkor változnom kell. Érdekes, hogy mennyi minden nincs végiggondolva, mikor valaki kilép a családjából, és saját család alapításába kezd. A lelki értelemben hozott értékekről nem nagyon szoktunk leltárt csinálni, míg a hollywoodi sztárok már a házassági szerződéseikbe belefoglalják, hogy válás esetén kié a Jaguar, a malibui ház, a kastély, a gyémánt nyakék. Mikor részt vettünk a feleségemmel a zsámbéki plébániai jegyesoktatásban, néhány párt megismerhettünk közelebbről. Azt tapasztaltuk, hogy sokkal nagyobb problémának tűnik, legyen-e a széken masni, mi a bevonulózene, hányféle desszert kell. Nincs az, hogy leülünk és megbeszéljük, milyen lesz az életünk, hol vannak a határok, anyámnak lesz-e kulcsa a lakásunkhoz, ki fog mosogatni, hogy kommunikálunk stb. Jelentéktelen dolgoknak tűnnek, de életbevágóak lesznek a későbbiek folyamán.  Már csak négyen élnek a zsámbéki házban, a hatból négy gyerek kirepült. Ők mit vittek magukkal?  Emlegetik a családi bulihangulatot, ahogy bármilyen béna zenére beindult odahaza a diszkó, az ugrálás, bohóckodás. A sok nevetést, kis cinkosságaikat. A beszélgetéseket, melyeket próbálunk most is életben tartani. Jó látni köztük a szoros testvéri összetartást.  És a házastársi önök között a feleségével? Az Emberszabás kötet Beszélgetéseink című versében olvasható a két sor: „egymással szakadatlan / gladiátorharcot folytató szülők”. Mekkorák voltak e csaták? Sokat kellett csiszolódnunk. Az iskolában van töri, magyar, torna, de nincsenek önismereti, gyereknevelési, társkapcsolati alapismeretek. Aztán hipp-hopp belekerülünk egy kapcsolatba. Innen a sok súrlódás, bántás, sértődés. Amiket aztán nem beszélünk ki. Ekkor van az, hogy én azt gondolom, hogy ő azt gondolja rólam, hogy. Azt hiszi, haragszom, pedig félek, hogy neheztel. Ha ezeket kibeszélnénk, tartósabbak lennének a párkapcsolatok is. Mennyire járt előnnyel, hátránnyal a pályáján, hogy a szülei (Oláh János és Mezey Katalin) is író-költők ? Mindkettő előfordult. Voltak, akik évtizedekig azt sem tudták, a felvett álnevem miatt, ki fia-borja vagyok, mások ellenben sokáig nem tudták megbocsátani nekem, kik a szüleim. Ahol emberileg lehetséges volt, túlléptem ezen. A szüleim tudatosan bevállalták saját politikai harcukat, amit átérzek, én viszont nem akartam ebbe a lövészárkosdiba belemenni. Egyetlen Magyarországban hiszek, oda emigráltam, ott élek. Ott él velem Csoóri Sándor és Oravecz Imre, Tolnai Ottó és Parti Nagy Lajos, Utassy József és Erdős Virág. Több versében is nagyon szépen ír az édesapjáról, megidézi a mozdulatait, gondolatait, a viszonyukat – milyen apa egy költő apja, aki maga is költő? Nagy szerencsém volt, hogy a létező szocializmus parkolópályára kényszerítette irodalmilag, ezért cselgáncsedzőként tartotta el a családját. Ő volt az edzőm, a szenszej, aki a saját testével élte elém a mozdulatsorokat, korrigálta az enyémeket, figyelt rám. De inaskodhattam is mellette, amikor házat vagy kertet épített otthon. Ez a régi létközösség, modellátadás sokaknak kimarad manapság, az apa informatikus vagy HR-es, nincs együttmozgás, csak ha horgászik, focizik a fiával. Költőként pedig számomra alapvető volt a Jel című kötete, amiben úgy szólaltatta meg a hangok egészen széles skáláját (keletieket, históriás énekeseket, nyugatosokat, népieket, avantgárdistákat), hogy eközben a markáns hangja is megmaradt. +1 KÉRDÉS Közismerten nagy a családja, hányan ülik körbe a közelgő ünnepekkor az asztalt? Nálunk ez többfelvonásos történet. A feleségemnek hat testvére van, velük ünnepelni külön nagy banzáj. Mi hárman vagyunk testvérek, az öcsémnek három gyermeke van, tőlünk is jön, aki tud – anyámék házában gyűlünk össze. Van még a nagy Bárdos-karácsony, amit a városmajori templomban szoktak megtartani, itt olyan 80-100 rokon találkozik. Ami, tekintve, hogy Bárdos Lajosnak (Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy – a szerk.) 11 gyermeke volt és körülbelül 300 leszármazottja, nem is olyan vészesen nagy szám. A mi kamarakarácsonyunkon 2-3 gyermekünkkel ünneplünk, a többiek már a saját párjukkal a saját otthonukban alakítják az ünnepi szokásrendjüket.

NÉVJEGY

Lackfi János - József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító. Negyvenhét könyve jelent meg ezidáig, fele vers, fele próza, fele gyerekeknek, fele felnőtteknek, és még harmincöt kötetnyi műfordítása franciából. Idén két könyvvel jelentkezett: az Emberszabás című versgyűjteménnyel és a Levágott fül című regénnyel.

Szerző