Befejezetlen élet szakadt meg. Olyan, amelyre számtalan markáns vonást rajzolt ennek a jóra született, boldogtalan országnak a történelme. Antall József sorsa ezer szállal kötődik Közép- Kelet-Európa huszadik századának históriájához.
Magába fogadott megannyi, nem egyszer egymást szinte kirekesztő hatást, kultúrájában, eszményeiben, magatartásában megőrzött szinte mindent, ami jó, s szinte mindent, ami rossz volt a Duna-tájon az elmúlt évtizedekben.
Élete nagyobb részét a fénytől távol, ismeretlenül töltötte. Férfikora érett szakaszában igazoló ajándékként kapta a hívást, hogy sorsfordító napokban álljon az ország élére. Am azért, hogy ezek a történelmet formáló napok eljöjjenek, maga is sokat tett. Politikai meggyőződése, ízlése, mértéktartó konzervativizmusa megóvta őt attól, hogy betagozódjék az előző rendszer elitjébe, bár erre a lehetőség, mint megannyi pályatársa előtt, neki is megnyílhatott volna. Megfontoltsága megóvta attól is, hogy az ellenállás teátrális gesztusaival tűnjön ki. Józan megfontolással, „alámerülve” készült biztosan tudott hivatása betöltésére.
Az ellenzéki kerekasztal tárgyalásain már ott látjuk hajlott alakját. Feltűnt az alakuló pártok rendezvényein, s fokról fokra találta meg a helyét.
Hatalmas szervezőmunkát végzett ebben az időben, amíg olyan ütőképes párttá formálta a Magyar Demokrata Fórumot, amely képes volt őt a miniszterelnöki székbe emelni.
Antall József hatalmas ajándékot kapott a sorstól: ő lehetett több mint negyven év után az ország első, legitim népszavazással hatalmat nyert miniszterelnöke. Ezt az adományt azonban nem ingyen kérte: képes és hajlandó volt minden jó szándékát népe, országa szolgálatába állítani. Pedig nehéz örökséget kapott. Gazdaságilag, erkölcsileg lezüllött országot, a reménytelenségében olykor hitét vesztő népet.
Három és fél éve egy megszállt, az előnytelen külgazdasági kapcsolatok fogságában vergődő ország vezetését vette át az új miniszterelnök. Neki jutott az a megtiszteltetés is, hogy amit közvetlen elődei előkészítettek, azt ő befejezze: aláírhatta a Varsói Szerződés, majd a KGST feloszlatásáról szóló okmányokat, s az ő ország- lása alatt hagyták el Magyarországot a megszálló szovjet csapatok utolsó egységei.
Ez a mostam ország sem kevés gonddal küzd, de ezek a gondok már mások, mint a három év előttiek: a külgazdasági viszonyok romlása, a határainknál dúló háború, s kipróbált receptek hiánya nem tették lehetővé, hogy Antall József kormányával megvalósítsa azt a nagy fellendülést, amelyet ígért. Az új helyzet új kihívásaira ki-ki a maga módján reagált, s így szétforgácsolódtak az erők: a társadalom egy része napi gondjaival van elfoglalva, más része pedig megannyi táborban, de a jobb jövőért harcol.
Antall József személye, politikusi tartása volt az egyik legfontosabb garanciája annak, hogy ebben az országban eddig megőrizhető volt az első szabad választások óta meglevő viszonylagos stabilitás, s ez nem kis eredmény térségünkben.
Antall emberi nagyságát, politikusi képességeit, művének történelmi léptékét majd az utókor méri meg. Azt viszont már most tudhatjuk, hogy egy eszményeihez hű, a szolgálatra önként vállalkozó személyiség távozott vele közülünk. Sikerei és kudarcai, eredményei és elmulasztott lehetőségei legalább annyira a kort, amelyben élt és működött, minősítik, mint őt magát.
Befejezetlen élet szakadt meg, befejezetlen művet hagyott hátra. Hogy milyen legyen művének folytatása, már nem ő dönti el. Ám ne feledjük, a lehetőség, hogy dönthetünk erről, Antall József munkájának is köszönhető.
Népszava 1993. december 13.