A régi lemez

A japánok mindenben a legjobbak akarnak lenni, és szeretnék, ha ezt mások is elismernék. Büszkék, de látszólag alázatosak. Keményen és szorgalmasan dolgoznak, miközben kissé szégyellik, hogy nem elég okosak és nincs bennük alkotószellem. Mindent hatalmas lelkesedéssel és erőbedobással végeznek. Még szórakozni és inni is csak így tudnak. Imádják a rendet, és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy az országban rend legyen. Ideáljuk a yashashii, aki mindig szolgálatkész, előzékeny, figyelmes és engedékeny. Az igazi yashashii a világ minden kincséért sem szállna ki más előtt a liftből, de ragaszkodik ahhoz, hogy előtte mindenki más kiszálljon.

Szeretnek engedelmeskedni a rendszernek, és bíznak annak működésében. Ösztönösen udvariasak. A meghajlás a japán magatartás kulcsa. Jól meghajolni csak a japánok tudnak. Az áruházakban az igazgató minden reggel meghajlással köszönti az első vásárlókat, és ezt komolyan is gondolja.

Egy alkalommal betértem a Ginza egyik hatalmas lemezboltjába, egy korai John Lennon-szerzeményt szerettem volna ajándékba vinni Marinak. Nem volt könnyű a japán betűkön kiigazodnom, de végül találtam egy angolul törve beszélő fiatal lányt, aki a számítógépen megkereste a dal címét, aztán őszinte szomorúsággal közölte velem, hogy a lemez pillanatnyilag nem kapható. Mosolyogva köszöntem meg a segítségét, és már indultam a kijárat felé, amikor egyszer csak előttem termett egy sötét öltönyös, fehér inget és csokornyakkendőt viselő középkorú férfi.

- A bolt vezetője vagyok – közölte velem az angolul beszélő eladó tolmácsolásában. – És hallottam, hogy nem találta meg, amit keresett.

- Nem, de semmi baj…

- Uram, ez baj. Az én dolgom, hogy segítsek magának. Van egy lerakatunk Kobében, majdnem bizonyos, hogy ott az Ön által keresett lemez megtalálható. Holnapra elhozatjuk.

- Kobe? De hiszen az majdnem hétszáz kilométer – kiáltottam fel egy közép-európai vevő ösztönös csodálkozásával. – Hogyan hozatják el?

- Ezt bízza ránk, uram – mondta a csokornyakkendős. – Önnek bizonyára fontos ez a lemez.

- Nem annyira – szabódtam. – De holnap benézek…

- Szó sem lehet róla, hogy Önnek a mi hibánkból kétszer kellene fáradnia. Csak adja meg a szálloda nevét és címét.

Bevallom, másnapra meg is feledkeztem a lemezről, az egész nap tárgyalásokkal telt. Amikor délután visszaérkeztem a szállodába, a portás a maga rendkívül udvarias módján az értésemre adta, hogy egy elegáns hölgy vár rám az előcsarnokban. A lemezbolt küldönce volt, aki a lemezt hozta, mellé pedig egy - Japánban amúgy drága - virágot.

- Elnézést kérünk a késedelemért, és fogadja el ajándékba. Remélem, máskor is visszatér hozzánk – mondta, miközben felém nyújtotta a gondosan becsomagolt lemezt, majd szorgalmas hajlongásokkal elhagyta az épületet. Fiatal munkatársaim döbbenten figyelték a jelenetet.

- Randevút beszéltem meg – mondtam.

- Na és a lemez?

- Ezt itt így szokták, pupákok. Ha egy nőnek tetszik egy férfi, lemezt ad ajándékba.

Bólogattak. Megint tanultak valamit Japánról.