futó;szexuális erőszak;

2018-12-20 10:47:14

Tizenegy évet is kaphat Makai Viktória támadója, de van egy mentőöve

A közel kétméteres férfi kegyetlenül megverte és szexuális cselekményre kényszerítette a az ismert futónőt. Most vádat emeltek ellene – ám van egy körülmény, ami miatt a maximálisan kiszabhatónál enyhébb büntetést kaphat.

Szexuális erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség az ultramaratonista futónó támadója ellen.

A vádhatóságok nem említik név szerint sem a vádlottat, sem a sértettet, de közleményük alapján egyértelműen Makai Viktória esetéről van szó, aki nyilvánosságra hozta a történteket.

A vádirat szerint a 37 éves – egyébként majd' kétméteres – férfi október 14-én éjjel, a kőbányai Jászberényi úton rontott rá nála jóval gyengébb áldozatára: követni kezdte, majd váratlanul tarkón csapta, és magával rángatta a sportolót.

A nő védekezni próbált, amit támadója újabb ütésekkel torolt meg, majd szexre kényszerítette a megfélemlített sértettet.

Az erőszaknak Makai férje vetett véget, aki keresni kereste az asszonyt –  smikor meglátta, mi történt azonnal párja védelmére kelt. A vádlott  elmenekült a helyszínről, de a rendőrök rövid időn belül azonosították, és pár órán belül, otthonában elfogták.

A vád szerinti bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a halmazati szabályok alapján – 11 évig terjedő szabadságvesztés. A kerületi ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyben eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróságtól.

Van azonban egy körülmény, ami enyhítő körülménynek számíthat a férfi esetében: a Bors egy igazságügyi elmeorvosi szakértői  véleményre hivatkozva azt írja, hogy a férfi  csak korlátozottan volt beszámítható a bűncselekmény időpontjában, mivel az abortív kóros ittasság állapotában szenvedett. ami egyfajta átmeneti pszichotikus (elmebetegségi) állapotnak tekinthető. Vagyis, az általában súlyosbító körülménynek számító ittasság most kapóra jön a vádlottnak és védőjének – már ha a bíró is figyelembe veszi ezt a megállapítást.