Hegyi Iván: Köztársasági élet

Publikálás dátuma
2018.12.23 14:09
DIÓSGYŐRI ROCKFESZTIVÁL - Bródy megköszönte a rendorségnek, hogy szállást adott a rajongóknak
Fotó: FORTEPAN/ URBÁN TAMÁS
Az a gyanúm, Bródy János annak idején nem is sejtette, hogy a 2010-es években hasonló szövegeket ír majd, mint harminc, negyven, ötven esztendővel ezelőtt. Hatvannyolcban így zárult az Illés együttes Régi dala: „Szegény fiú, szegény leány nem tudja még, mi vár reá... Még nem tudom, mi lesz velem, bár sejteném az életem!” Hetvennyolcban – Az utca másik oldalán címmel – egyrészt önálló estekbe fogott, másrészt húsz évvel korábbi önmagát meg a féltve őrzött Elvis-es szalagot idézte fel a szövegíró: „Ötvennyolcban táncoltam először rock and rollt, a Vörös Szikra magnó szörnyen nyávogott, de szólt.” A számot az a Fonográf énekelte-játszotta, amelynek Útközben című nagylemezén sommás vélemény hangzott el mindjárt a nyitó darabban: „Ezerkilencszázhetvennyolc van, lubickolunk a langyos tóban...”
Ez utóbbi részlet megfelelt annak, amit Bródy nemegyszer úgy aposztrofált, hogy a hatalom kevéssé műértő képviselői szerint az államrend ellen lázította az ifjúságot. Kétségtelen, bátorságra vallott a langyos tóval előjönni akkor, amikor csupán öt esztendővel voltunk a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Körének stadionjában megrendezett rockfesztivál után, amelyen Bródy megköszönte a miskolci rendőrségnek, hogy a rajongók egy részének szállást adott éjszakára... A közönség viszont nem köszönte meg, amiért az eseményt a Fűre lépni tilos! korlátozás jegyében is tartották; a nézőket azért nem engedték a gyepre, mert még zajlott az első osztályú labdarúgó-bajnokság, és a kiesés ellen (hiába) küzdő Diósgyőr egy héttel később – 1973. június 17-én – a Videoton együttesét fogadta. Tizedikén nem volt forduló, mert június 13-án rendezték a Népstadionban – telt ház, nyolcvanezer néző előtt – a magyar–svéd vb-selejtezőt. Bródy a „hálálkodó” sporttelepi szöveget megúszta ötezer forint pénzbírsággal és lakhely-elhagyási tilalommal – értsd: nem mozdulhatott ki a fővárosból –, a válogatott viszont nem menekült meg az egyaránt felejthetetlen Ralf Edströmtől és minden idők alighanem legszomorúbb, a vb-szereplést kizáró 3-3-jától.
Párhuzamot a futball és a zene között 2011-ben már nem lehetett vonni, mivel a pályán hallatlanul gyenge volt a muzsika. Abban az évben a magyar válogatott négy napon belül kilencet kapott (0-4, 3-5) Hollandia legjobbjaitól. Igaz, az amszterdami találkozó hetvenötödik percében még döntetlen (megint 3-3!) állt az eredményjelző táblán, de aztán újólag igazolódtak Bródy – nem erre az alkalomra szánt – szavai: „A boldogság csak viszonylag rövid átmenet a reménytelen vágyakozás és a beteljesült csalódás között.” A szerző – a mind mélyebbre süllyedő magyar labdarúgással ellentétben – maradt a régi. Akkori nagylemezét, Ady Endre versének megzenésítése nyomán, Az Illés szekerén címmel jelentette meg, és sorra írta-énekelte a hajdani, beates soraira „rímelő” szövegeket: „Itt állunk csalódottan, s nézünk ostobán, Istenem, hová jutottunk annyi év után”; „Jönnek a lelkes ostobák, s a gyáván megalkuvók; édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok!” Az Ezek ugyanazok című szám kétségkívül a legkellemetlenebb dal volt bizonyos füleknek, hacsak nem az sértette jobban a szerveket és hallószerveket, hogy „lesz még egyszer szép a világ, lesz még Magyar Köztársaság!” Ez a dal egyébként olyan, akár egy verbunkos, a közszolgálatinak mondott televízió Önök kérték című kívánságműsorában Bényi Ildikó rendszeresen leforgathatná a szokásos nótablokkban, ha a szám szokásos nóta volna...
Az efféle dekadens szerzemény azonban nem való oda. (Habár akkor azt sem lehet lejátszani, hogy „Ne gondold, ó, ne, hogy tied a világ”; meg azt sem, hogy „El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így, el ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít...”) Az Illés szekerén-lemezről talán csak az a Bródy-dal illene a „királyi” tévé programjába, amelynek refrénje így hangzik: „Ahogy állnak a csillagok, lehetnek még szép napok...”
Bár mi az a destruktív feltételes mód?!

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20