Farkas Flórián;

Kispad

A parlament honlapjának tanúsága szerint Farkas Flórián fideszes képviselő több mint öt éve nem szólalt fel az Országgyűlésben. Utolsó beszédét 2013 nyarán mondta el az ülésteremben, akkor még az Országos Roma Önkormányzat elnökeként. Felháborodottan visszautasította a „minden tárgyszerűséget nélkülöző” Tavares-jelentést (a sátáni erők már akkor is hazánk elpusztítására fenekedtek), egyúttal arról tájékoztatta a hazai és nemzetközi közvéleményt (valamint az egész világegyetemet), hogy a magyar kormány példaértékű kapcsolatot alakított ki a magyarországi cigánysággal. 

Farkas Flórián milliárdokkal gazdálkodó foglalkoztatási romaprogram levezénylésére kapott megbízást, a kormányfő miniszterelnöki biztossá is kinevezte. Aztán a pénz eltűnt, a programot felszámolták, a hatóságok pénzügyi visszaélések gyanújával eljárások sorát indították. Egyik botrány szülte a másikat. Nagyon úgy nézett ki, hogy Farkas Flórián tényleg megy a lecsóba, ahogyan azzal Lázár János miniszter a nyilvánosság előtt megfenyegette. Az idei parlamenti választási kampányban azonban a Fidesznek még szükség volt rá, pontosabban a közreműködésével szállított roma szavazatokra. Kövér László házelnök a Fidesz képviseletében együttműködési megállapodást kötött vele. Farkas Flóriánt megint örök túlélőként kezdték emlegetni. 

Mégis kegyvesztett lett. A választás után a miniszterelnöki biztosi posztot átvette tőle a kormányból távozó Balog Zoltán. A minap pedig a 24.hu írta meg, hogy Farkas Flórián már nem vezetője a hangzatos nevű Roma Integrációért Országos Szövetségnek, annak az egyesületnek, amit – a roma közéletben terjedő hírek szerint – a felzárkóztatási pénzek átszivattyúzására hoztak létre. 

Szép lassan elfogytak tehát Farkas Flórián tisztségei, de még mindig nincs teljesen körön kívül. Parlamenti képviselő, elnöke a legnagyobb cigány szervezetnek, a Lungo Dromnak. Kispadon ül, de – ha a jogszabályokat hektikusan alkalmazó magyar hatóságok engedik – még az is megtörténhet, hogy a kormányfő újra pályára küldi. 

Orbán szeret játszadozni az embereivel.