Útjelzők csúszós pályán

Publikálás dátuma
2018.12.29 17:17

Fotó: / DRASKOVICS ÁDÁM
Bármennyire élvezem én a Strandot, Simon Bettina első verseskötete nem csak szép és jó. Tele van veszélyekkel, őrülettel, csapdákkal – így vagy úgy, de elveszek benne olvasóként. Ám az izgalmakért érdemes többször nekivágni. Plusz segítségül hívni a költőt. Például interjú formájában.
A nagymúltú JAK-sorozatban jelent meg a debütáló, Strand című verseskötete az idei könyvhéten. Mekkora figyelem kíséri az elsőkötetes szerzőket?  Lehet, szerencsésnek mondhatom magam, de úgy tapasztaltam, hogy az irodalom intézményei e tekintetben megbízhatóan működnek. A szakma odafigyelt a kötetemre, recenziók születtek róla, könyvbemutatók és kritikai beszélgetés témája volt, nem csak egyetemi berkekben és nem csak a fővárosban. Még rádiókba is meghívtak. Nem ódzkodnék tőle, ha nekem kellene jobban menedzselnem a könyvet, hogy ismertebbé váljon, de erre nem volt szükség. Pedig némely olvasatban elég durva anya-gyerek kapcsolat körvonalazódik a Strandban, nem tűnik vidám versek gyűjteményének, senki se számítson itt Bambira. Másfelől, ha figyelmesebben vesszük szemügyre a költeményeket, a traumák idézőjelbe kerülnek, ironikus felhang társul hozzájuk. Mennyire komolyak a pszichés problémák, mennyire a velük való komplex költői játék?  Igen, a költészet komoly játék. Az „anya” szó versekbeli jelenléte-jelentése jócskán eltávolodhat a szokásos használatától. Hasonlóképp, ahogy az „én” jelentése is. Virginia Woolf szerint az „én” mindig a legkönnyebb megnevezése annak, aki nem is létezik. Ha a kettő – az „anya” és az „én” – egymás mellett szerepel egy versben, akkor az, bizony, csúszós pálya az olvasónak. Ha ráadásul több ilyen vers is egymás mellé kerül, koncepció szerint, további jelentéseltolódások jönnek létre – én ezt alkotóként krimiszerű élményként éltem meg. Ugyanakkor bizonyos „útjelzőket” is elhelyeztem, amik elől nem tud kitérni az olvasó: felhíva a figyelmet arra, nem feltétlenül az evidens jelentések a mérvadók. Krimit említett, meglett a gyilkos?  Meglett, és elégedett vagyok a kötettel. Főleg, hogy amikor újra elolvastam a már kész kötetet, nekem is tartogatott meglepetéseket, feladatot: azt is megtaláltam benne, amiről nem tudtam, hogy ott van. Egyik ilyen felfedezésem volt a záró, negyedik ciklusnak az a része, amikor Noé lepedőkre ír. Elsőre gondolhatnánk, ez a ciklus el is hagyható, de az az értelmezés, mely szerint a korábbi oldalak versei éppen ezeken a lepedőkön szerepelnek, felülírja ezt. Mintha Noé maga költötte volna őket. Ez a bolond Noé azért jelentősen különbözik a bibliai bárkástól.  Noé az isteni akaratot szó nélkül teljesítő figura. A világ megmentése a feladata, amit el is végez, nincs más választása. Ugyanakkor azt nem tudjuk meg, mit is gondol minderről ő maga, nem halljuk a hangját. Az ambivalencia miatt alkottam újra szereplőként, és egyben a költői megszólalás szerepeként is. Tehát nem a bibliai történet újramondása volt a célom, hanem a hangsúlyok újrarendezése. Azért még maradjunk vízközelben. Közös tenger elnevezéssel költőtársaival – Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla és Terék Anna – rendszeresen olvasnak fel együtt. Mi a kohézió alapja?  Egy alkalmi közös felolvasás élménye vált sorozattá. Mindannyian írtunk a vízről, tengerről, s azóta más szerzők vizes alkotásait is megosztjuk a Közös tenger Facebook-oldalán. Időközben egy másik költői csoportnak is a tagja lettem. Jámbor követelőzők néven álltunk össze Borsik Miklóssal és Németh Bálinttal. A kifejezést Kassák Lajos használja egy értekezésében, azokra utal vele, akik a költőkön számon kérik a verseik versmivoltát. A felolvasóestjeinkre erős koncepcióval készülünk, úgy válogatjuk egymás mellé a verseinket, hogy egy kijelölt gondolati utat legyen kénytelen bejárni a hallgatóság, mégse érezze a ráerőszakoltságot. Látszólag minden kényszer nélkül kérdezem: a Szárítás című versében nem kis meglepetésemre felbukkan Meliorisz Béla neve és egyik kötetének címe. Mi a megidézés oka?  Meliorisz Béla személyesen is közel áll hozzám. Akárcsak én, erősen kötődik Pécs városához. Másfelől áttételes a kapcsolatunk, mivel ő ahhoz a – Csordás Gábor, Parti Nagy Lajos, Pálinkás György neve is fémjelezte – költői csoporthoz tartozott a ’70-es évek végén Pécsett, aminek a 2000-es évekbeli reinkarnációját, a Pécsi Fiatal Írók Alkotói Körét Balogh Robert hozta létre, s én középiskolásként részese lehettem. A legfőbb oka azonban költészetelméleti: megfogott, ahogy több versében is tárgyává teszi a kötetekben egymás mellé kerülő költemények viszonyát; vagy ahogy egy versben – a versbeszéd részeként – magát a verset is értelmezni tudja. Közelinek érzem az ars poeticámhoz ezt a fajta összecsúsztatást.
2018.12.29 17:17
Frissítve: 2018.12.29 17:17

Hidas Judit: Ruha gyorspostán

Annuska épp meg tudta várni, hogy megérkezzen a futár a csomaggal. Szeretett volna valami csinosat felvenni erre az alkalomra. Az új ruháktól mindig fia­talabbnak érezte magát, pedig Béla, a férje sokszor dicsérte, hogy szinte semmit sem öregedett az évek alatt. Annuska mégis úgy érezte, kárba vész a maradék szépsége, ha csak Béla látja. A ruha fehér volt és ujjatlan. Annuska karját kellőképp vékonyította, a derekát karcsúsította, és a jobb lábszárán kidomborodó lila visszereket is némileg eltakarta. Bárányhoz, az orvoshoz hetente egyszer járt beszélgetni. A férfi megértő volt, sajnálta vagy biztatta őt attól függően, épp mire volt szüksége. Annuska tudta, hogy ez része az orvos munkájának, esténként mégis fényképeket keresgélt róla a neten, elolvasta a tudományos publikációit, naponta követte a Facebook-bejegyzéseit. Annuska először egy kopott zöld, levegőtlen váróteremben látta meg a férfit. Körülötte bepólyázott fejű csecsemők feküdtek a szüleik kezében. Egyiknek-másiknak branült preparáltak a kézfejére. Bárány ruganyosan lépkedett felé, félhosszú haját többször hátrasimította, és mosolyogva felé integetett. Annuska az első beszélgetés alkalmával megértette, okafogyottá vált, amiért jött: nem igaz, hogy ő csupán a pszichopatákba tud beleszeretni. Ez a férfi nem volt őrült. De a heti egy óra kizárólagos figyelemről a világ minden kincséért sem mondott volna le. Hétfő reggel, miközben a tükörben nézegette magát, eszébe jutott a hétvége. Ismét jól nevelten keféltek egyet Bélával, miután lefektették a gyerekeket. Még csak rossznak sem nevezhette. Nem gondolt közben Bárányra sem, holott a férfi folyton ott csücsült az agya egyik szegletében. Ha felidézte, megnyugodott, hogy van még remény egy szebb életre, amelyben egy művelt ember felesége lenne és nem egy csempeboltosé. Hirtelen a fejéhez kapott. Sietnie kellett, mert délután indult a repülőjük. Bélával nyaralni mentek, hogy közös élményeket gyűjtsenek, ahogy javasolta a pszichiáter. De előbb még el akart menni Bárányhoz a megbeszélt időpontra. A férfi utoljára azt mondta neki, hogy csak úgy érdemes terápiára járnia, ha nem titkol el semmit. Ezen sokat gondolkodott a hétvégén. Most akkor elmondja, határozta el. Elképzelte, hogy leülnek egymással szemben, és bevall neki mindent. Aztán levetkőzik, és egy hatalmasat szeretkeznek. A folyosón meglepően sokan vártak. A pszichiáter ajtaja előtt nem csak elesett kisbabákat és néhány leszedált ötvenest látott, hanem diáklányokat is. Ahogy elhaladt mellettük, hallotta, hogy egy friss kutatásról beszélgetnek, amely szerint a boldogság csupán helyes döntések kérdése. Annuska maga előtt látta az estéiket. Míg ő a művészeti albumokat bújja az egyik fotelben, és arról álmodozik, hogy Rómába és Párizsba utazzanak, a férje akciófilmeket néz, és közben nagy nyögések kíséretében néha szellent egyet. Nem sokkal később megjelent a pszichiáter a folyosón. Annuska arca kipirult, a lába remegni kezdett, ahogy meglátta ezt a magas, vékony és fess férfit. Az orvos behívta a nőt a szobába. Annuska szolgálatkészen felállt, és szédelegve elindult a férfi után. Menet közben beleütközött az ajtófélfába. – Jól van? – kérdezte az orvos. A nő bólintott, de ahogy ment volna tovább, érezte, hogy valamibe beakadt a ruhája. Egy rozsdás kampó állt ki a fából. Rángatni kezdte a ruhát. – Segítsek? – kérdezte az orvos, és odalépett a nőhöz. Annuska figyelte a férfit, ahogy próbálta óvatosan a ruhát kibogozni a kampó szorításából. Percekig szerencsétlenkedett, de a ruha még jobban belegabalyodott a kampóba. A nő ekkor a férfi kopott bőr szandálját kezdte nézni, és a réseken kikandikáló lyukas zoknit. Már máskor is feltűnt neki ­Bárány ócska kapucnis kabátja és hogy aktatáska helyett hátizsákot hord, mint egy kisdiák. Annuska rántott egyet a ruhán, amely egy reccsenéssel elszakadt. A ruha oldalán egy nagy lyuk keletkezett. – Bocsánat, akkor én most mennék – mondta az orvosnak. – A jövő héten? Annuska bólintott, majd kisietett a szo­bából.
2019.01.13 16:46
Frissítve: 2019.01.13 16:46

Kántor Zsolt versei

Mogorva paplan Terminál evangéliuma A nyelv, mint a tudás pupillája, éles képeket archivál. Ott van a kisagy polcán egy szem meggy: a nyár. Itt a puhán ringó, mátrix- szerű barlang: vízzel és kavicsokkal telt éj. Áttetsző terepasztal. Mogorva paplan. Pixel huszár fürdik benne. Közben azt álmodja, hogy nincs jelen. Minden pozícionálása lappangás. Közben, mint egy könyvtekercs, a félregombolt égbolt mögött megjelenik a múlt. A nagyon távoli jövő. Egy zsilettpenge az emberi szem felé közelít. Heidegger felugrik egy induló vonatra. Ami pillanatnyi kapaszkodó volt, a másodperc törtrésze alatt foszlik szerte. Megint a tenger látszik, nagyon közel. Szinte a szemgolyóban érződik a dagály. Felesel a felkorbácsolt víztükör. Akár egy tekebábu vagy egy hajcsat. Az időtlenség lassan múlik. A könyv mélyen hallgat. Szilva alakú embrió Látószög A bőröd alá költöznék végleg. Elképzeltem, hogy beszippantasz, mint örvény az éjszakát. És hirtelen megjön a hajnal. Jól esne beléd csúszni. Vissza a magzati létbe. S a szájamba helyezem a lélegeztető köldökzsinórt. A hangodon szólalnék meg. A szemeddel látnám a saját életem. Az ujjbegyek kiigazítanák a szívbillentyűket. Kértelek, hogy engedd meg, hogy egész éjjel benned tartózkodjam, amíg bírom szusszal. Forrjunk össze! És próbáljunk ne csak az érzelmekkel, hanem másként is. Beszéljük meg előtte, mire fogunk gondolni. Talán arra, hogy beleharapunk egy szilvába, ami édes. Majd kiköpjük a magját. S érezzük, hogy megy lefele a nyelőcsövünkön a rost, az íz, a nyállal elegy idő.
2019.01.13 14:44
Frissítve: 2019.01.13 14:44