szépirodalom;interjú;Nyitott mondat - irodalom;versek;Simon;

2018-12-29 17:17:00

Útjelzők csúszós pályán

Bármennyire élvezem én a Strandot, Simon Bettina első verseskötete nem csak szép és jó. Tele van veszélyekkel, őrülettel, csapdákkal – így vagy úgy, de elveszek benne olvasóként. Ám az izgalmakért érdemes többször nekivágni. Plusz segítségül hívni a költőt. Például interjú formájában.

A nagymúltú JAK-sorozatban jelent meg a debütáló, Strand című verseskötete az idei könyvhéten. Mekkora figyelem kíséri az elsőkötetes szerzőket? 

Lehet, szerencsésnek mondhatom magam, de úgy tapasztaltam, hogy az irodalom intézményei e tekintetben megbízhatóan működnek. A szakma odafigyelt a kötetemre, recenziók születtek róla, könyvbemutatók és kritikai beszélgetés témája volt, nem csak egyetemi berkekben és nem csak a fővárosban. Még rádiókba is meghívtak. Nem ódzkodnék tőle, ha nekem kellene jobban menedzselnem a könyvet, hogy ismertebbé váljon, de erre nem volt szükség.

Pedig némely olvasatban elég durva anya-gyerek kapcsolat körvonalazódik a Strandban, nem tűnik vidám versek gyűjteményének, senki se számítson itt Bambira. Másfelől, ha figyelmesebben vesszük szemügyre a költeményeket, a traumák idézőjelbe kerülnek, ironikus felhang társul hozzájuk. Mennyire komolyak a pszichés problémák, mennyire a velük való komplex költői játék? 

Igen, a költészet komoly játék. Az „anya” szó versekbeli jelenléte-jelentése jócskán eltávolodhat a szokásos használatától. Hasonlóképp, ahogy az „én” jelentése is. Virginia Woolf szerint az „én” mindig a legkönnyebb megnevezése annak, aki nem is létezik. Ha a kettő – az „anya” és az „én” – egymás mellett szerepel egy versben, akkor az, bizony, csúszós pálya az olvasónak. Ha ráadásul több ilyen vers is egymás mellé kerül, koncepció szerint, további jelentéseltolódások jönnek létre – én ezt alkotóként krimiszerű élményként éltem meg. Ugyanakkor bizonyos „útjelzőket” is elhelyeztem, amik elől nem tud kitérni az olvasó: felhíva a figyelmet arra, nem feltétlenül az evidens jelentések a mérvadók.

Krimit említett, meglett a gyilkos? 

Meglett, és elégedett vagyok a kötettel. Főleg, hogy amikor újra elolvastam a már kész kötetet, nekem is tartogatott meglepetéseket, feladatot: azt is megtaláltam benne, amiről nem tudtam, hogy ott van. Egyik ilyen felfedezésem volt a záró, negyedik ciklusnak az a része, amikor Noé lepedőkre ír. Elsőre gondolhatnánk, ez a ciklus el is hagyható, de az az értelmezés, mely szerint a korábbi oldalak versei éppen ezeken a lepedőkön szerepelnek, felülírja ezt. Mintha Noé maga költötte volna őket.

Ez a bolond Noé azért jelentősen különbözik a bibliai bárkástól. 

Noé az isteni akaratot szó nélkül teljesítő figura. A világ megmentése a feladata, amit el is végez, nincs más választása. Ugyanakkor azt nem tudjuk meg, mit is gondol minderről ő maga, nem halljuk a hangját. Az ambivalencia miatt alkottam újra szereplőként, és egyben a költői megszólalás szerepeként is. Tehát nem a bibliai történet újramondása volt a célom, hanem a hangsúlyok újrarendezése.

Azért még maradjunk vízközelben. Közös tenger elnevezéssel költőtársaival – Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla és Terék Anna – rendszeresen olvasnak fel együtt. Mi a kohézió alapja? 

Egy alkalmi közös felolvasás élménye vált sorozattá. Mindannyian írtunk a vízről, tengerről, s azóta más szerzők vizes alkotásait is megosztjuk a Közös tenger Facebook-oldalán. Időközben egy másik költői csoportnak is a tagja lettem. Jámbor követelőzők néven álltunk össze Borsik Miklóssal és Németh Bálinttal. A kifejezést Kassák Lajos használja egy értekezésében, azokra utal vele, akik a költőkön számon kérik a verseik versmivoltát. A felolvasóestjeinkre erős koncepcióval készülünk, úgy válogatjuk egymás mellé a verseinket, hogy egy kijelölt gondolati utat legyen kénytelen bejárni a hallgatóság, mégse érezze a ráerőszakoltságot.

Látszólag minden kényszer nélkül kérdezem: a Szárítás című versében nem kis meglepetésemre felbukkan Meliorisz Béla neve és egyik kötetének címe. Mi a megidézés oka? 

Meliorisz Béla személyesen is közel áll hozzám. Akárcsak én, erősen kötődik Pécs városához. Másfelől áttételes a kapcsolatunk, mivel ő ahhoz a – Csordás Gábor, Parti Nagy Lajos, Pálinkás György neve is fémjelezte – költői csoporthoz tartozott a ’70-es évek végén Pécsett, aminek a 2000-es évekbeli reinkarnációját, a Pécsi Fiatal Írók Alkotói Körét Balogh Robert hozta létre, s én középiskolásként részese lehettem. A legfőbb oka azonban költészetelméleti: megfogott, ahogy több versében is tárgyává teszi a kötetekben egymás mellé kerülő költemények viszonyát; vagy ahogy egy versben – a versbeszéd részeként – magát a verset is értelmezni tudja. Közelinek érzem az ars poeticámhoz ezt a fajta összecsúsztatást.