Elveszettnek hitt Duke Ellington-koncertfelvételt vetítenek Coventryben

Publikálás dátuma
2018.12.28. 10:30

Fotó: Baron Wolman
Több mint fél évszázad múltán láthatja újra a közönség Duke Ellington egyik legemlékezetesebb koncertjének filmfelvételét, amit elveszettnek hittek. A szombat esti vetítés helyszíne az angliai Coventry szimbolikus jelentőségű székesegyháza.
Az egyetemes jazztörténet kimagasló alakja, Duke Ellington (1899–1974) zongorista, zeneszerző és zenekarvezető számtalan örökzöld sláger után, az 1950-es évek végén fordult a vallásos tematika felé. Ugyanebben az időben kezdett nagyobb lélegzetű, egész estét betöltő zeneműveket komponálni, ami régi vágya volt, hiszen fiatalon klasszikus zenei pályára készült. 1965 és 1973 között készült el egy nagyszabású trilógiával, amelynek a Sacred Concert (Megszentelt koncert) címet adta. „Nem akartam szentmisét írni – Bach, Mozart és Beethoven után ehhez nem is lett volna bátorságom. Különböző egyházzenei kompozícióimat lazán egymás mellé fűztem, mintha egy barokk szvit lenne. Nagyon büszke vagyok: talán ez a legfontosabb mű, amit valaha komponáltam” – mondta Ellington az első Sacred Concert ősbemutatója (San Francisco, Grace székesegyház, 1965. szeptember 16.) után. A kritika vegyes fogadtatásban részesítette a jazz hercegének műfaji kísérletét. Az egyik markáns vélemény szerint az afro-amerikai gyökerekből, a showbiznisz elemeiből és saját vallásos meggyőződésből sikerült új műfajt teremtenie. A konzervatívabbak viszont úgy gondolták, a harlemi Cotton Club színpompás revüvilága egyáltalán nem való egy katedrális falai közé. A Sacred Concert európai bemutatóját 1966. február 21-én, a coventry Szent Mihály székesegyházban tartották. A zeneszerző saját big bandje mellett közreműködött a brit Cliff Adams Singers és George Webb bariton szólista. Ellington – humanistaként – tudatosan választotta ezt a helyszínt, mert Coventry egyszerre lett a háborús borzalmak és a nemzetek közötti megbékélés szimbóluma. 1940 novemberében a náci légierő, a Luftwaffe 515 bombázóval támadta a várost, amelynek történelmi magja (a Szent Mihály katedrálissal együtt) teljesen megsemmisült. Az anglikán székesegyház romjait mementóul meghagyták ugyan, de olyan súlyosan megsérült, hogy felújítása nem volt lehetséges. II. Erzsébet királynő 1956-ban tette le az új katedrális alapkövét – a templom avatására és felszentelésére 1962 tavaszán került sor. Helen Wheatley, a helyi Warwick Egyetem média tanszékének docense, a mostani Ellington-vetítés kurátora a Népszavának elmondta:     
Coventry székesegyháza az elmúlt bő fél évszázadban – liturgikus funkciója mellett – jeles zenei és képzőművészeti centrummá, a modern művészi törekvések egyik legfontosabb angliai befogadóhelyévé vált.

A Sacred Concert bemutatójáról tévéfelvétel készült, amit 1966 húsvétján az ABC Television sugárzott, de ezután a fekete-fehér felvétel elveszett, hiába keresték a jazztörténészek. Idén tavasszal véletlenül bukkantak rá a sokkal később (1988-ban) alapított londoni filmgyár, a StudioCanal archívumában. A felvételt digitalizálták, a kép- és hangminőséget jelentősen javították, és szombaton ebben a formátumban vetítik az ősbemutató helyszínén, vagyis a Szent Mihály székesegyházban. „Duke Ellington Sacred Concertje a modern Coventry identitásának részévé vált. Ezért is nagy öröm, hogy a nyilvános vetítés – egyetemünknek a város és a katedrális történetét feldolgozó sorozata keretében, több ezer ember jelenlétében megvalósul” – mondja Helen Wheatley. 

A Háborús Requiem

1962. május 30-án, a mindössze öt nappal korábban felszentelt coventry Szent Mihály székesegyházban volt Benjamin Britten Háborús Requiem című monumentális kompozíciójának ősbemutatója. A városvezetés kérése volt, hogy a megbékélés jegyében a premier szólistái korábban ellenséges nemzetek énekművészei legyenek. Ennek megfelelően a férfi szólamokat a brit Peter Pears és a német Dietrich Fischer-Dieskau énekelte, Galina Visnyevszkaját (Msztyiszlav Rosztropovics feleségét) azonban a szovjet hatóságok nem engedték ki Nagy-Britanniába, így Heather Harper ír szoprán helyettesítette. Az oratórium ajánlása Britten négy olyan barátjának szól, akik közül hárman a II. világháborúban estek el, a negyedik pedig – aki részt vett a normandiai partraszállásban – 1959-ben öngyilkos lett. 

"Hónapokon belül színházak mehetnek csődbe" - kritikusok és művészek a 2018-as évről

Publikálás dátuma
2018.12.28. 09:00
Alföldi Róbert és Kováts Adél a Radnóti Színház III. Richárd című előadásában
Fotó: Vajda József / Népszava
Melyek voltak a legfontosabb produkciók, mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2018-ban? Szakmai és személyes élmények az összegzésben. A mai művészeti ág a színház.

Az év színházi forgószele

Bán Zsófia író Utas és holdvilág. Az érzékek ötórányi, akusztikus/vizuális kavalkádja; elvarázsol, elrepít, megérint, letaglóz és felemel. Ez az, amiért az ember színházba megy, ez az, amire mindig vágyunk, csak ritkán kapjuk meg; ez az, amitől újra csillogó szemű befogadók leszünk; ez az, aminek a végén azt mondjuk: még! A TÁP Színház kultelőadása, amelyben Szerb Antal kultregényét a régi, rádiószínházi előadását felhasználva, playbackről játsszák. Igazi színházi salto mortale. #“És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”    Karácsony Ágnes újságíró Ez a színházi forgószél nem tör, nem zúz, de van ereje és sebessége, úgyhogy átrendez, fölkavar, kimozdít, talán helyre is tesz. Epicentruma jelenleg a tatabányai Jászai Mari Színház. Sorolhatnám a színészeket egyenként, hozhatnám az előadásaikat egymás után, ám elég annyi: ez a színház, ez a csapat rendkívül gyorsan a legnagyobbak közé forgott, és mindjárt föléjük magasodik. Szüts Miklós festőművész Előrebocsájtanám, hogy – tekintettel arra, hogy kicsiny hányadát láttam az évad előadásainak, vidéken aztán végképp alig… – a válaszaim igazságtalanok, elfogultak lesznek. (A csapnivaló memóriámról ne tétessék említés!) Hát ha azt hívjuk forgószélnek, ami jól gyomron vág, akkor Fassbinder: A félelem megeszi a lelket (Átrium, Alföldi rendezése). Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna megrendítően mesélnek a szerelemről, gyarlóságainkról. Turbuly Lilla, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke A Budapesti Operettszínház viharai. Előbb Kerényi Miklós Gábornak, a színház művészeti vezetőjének napvilágra került bántalmazási ügyeiről, menesztéséről, később az igazgatói pályázat körüli eseményekről szóltak a hírek. Kerényi Miklós Gábor is pályázott, aztán visszavonta jelentkezését. Majd kiderült, hiába támogatja a társulat túlnyomó többsége Lőrinczy Györgyöt, a jelenlegi főigazgatót, Kiss B. Attila operaénekes a befutó, akivel együtt balettigazgatóként Apáti Bence balettművész, a Magyar Idők publicistája is megérkezik a Nagymező utcába.

Az év színházi tapsrendje

Bán Zsófia  Bognár Péter: Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó kombi; rendező Gothár Péter. Játsszák: Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna, Vajda Kristóf m. v., Botka Zoltán. Az abszurd kibírhatatlanul mulatságos tombolása. Ennyit rég röhögtünk színházban, viszont nagyon ránk fér. Amelyben a cirkókról is sokat megtudunk, és még versben is van. Rejtő Jenő él és köszöni jól van! Aki hallja, adja át.    Karácsony Ágnes Ők nem hősök, nem kerülnek ki plakátokra, nem készül velük interjú, nézők előtt észrevehetetlenek, bár függöny mögött gyakran tapsolják őket a színészek. Én most virtuális tapsrendbe hívom a színházi technikusokat, ügyelőket, kellékeseket, öltöztetőket, fodrászokat, sminkeseket, díszítőket, takarítókat, másokat, a kulisszák embereit, akik nélkül a színház nem működik. Szóljon hosszan nekik a taps. Szüts Miklós A tapsrend nem azt jelenti, hogy milyen sorrendben, és hogyan jönnek ki a színészek meghajolni? Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy számomra mi volt az elmúlt idők legmeghatóbb tapsos ünneplése, akkor kivételesen nem színházi esemény jut elsőre eszembe. A Prima Primissima díj átadásán L. Ritók Nóra olyan, hosszú percekig tartó – igencsak megérdemelt – ünneplésben részesült, hogy az sokáig emlékezetes marad. Turbuly Lilla A hiányzó tapsrend. A Diplomácia sajtóbemutatója után, a Rózsavölgyi Szalonban csak nem akartak kijönni a színészek, pedig élénk taps köszönte meg a jól sikerült bemutatkozást. Végül a rendező (és egyben az előadás egyik főszereplője), Sztarenki Pál bevallotta, hogy a véghajrában a tapsrend még nem készült el. De azért csak előjöttek meghajolni , volt, aki félig még jelmezben, félig már magára húzott pulóverben. Ez a sutácska, zavarral és mosollyal kevert meghajlás jobban megmaradt az emlékezetemben, mint a sok-sok profi tapsrend.
Jelenet a TÁP Színház Utas és holdvilág című előadásából
Fotó: Toldy miklós / Trafó

Az év színházi szállóigéje

Bán Zsófia “Nem dönthettem másként, mint hogy a rendezővel megszakítottam a munkakapcsolatot, és a bemutatót töröltem az intézet programjából.” Karácsony Ágnes Hernádi Judit hajlíthatatlan. Nem konok, csak nem megalkuvó. A gondolkodás és a bátorság a létformája. Ilyen a természete. Telefonon jó hosszan szoktunk beszélgetni. Egyszer azt mondta, szerinte mindig túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy rájöjjünk, mennyire messzire mentünk. Úgy reagáltam: de jó mondat ez! Mire ő: „De nem az a fontosabb, mit teszünk egy jó mondattal?” Szüts Miklós Hát nem? Hát de. Pionírszív. Az Örkény Stúdióban Daniela Kapitanová Könyv a temetőről című – egyébként remek – regényéből készült darab, Bíró Kriszta fergeteges, egyszemélyes előadásában. Aki még nem látta volna: KÖTELEZŐ! Turbuly Lilla Hagyjuk már a bulvárt, a gügye szempontokat és az anekdotákat! Ezek a minősítések a kolozsvári Rosmersholm című előadás szakmai vitáján hangzottak el a POSzT-on, amikor a beszélgetés moderátora, vagy valamelyik hozzászóló szóba hozta, hogy elfogadható-e a rendezői verbális és fizikai erőszak (a rendező a premier szünetében megrázta a főszereplőnőt) egy alkotói folyamatban. Az előadás elnyerte a POSzT legjobb előadásának díját, Imre Éva pedig a legjobb női főszereplő díját. (Valóban kimagasló teljesítményt nyújtott.) Sokakban, így bennem is nyugtalanító kérdések maradtak: Nem üzeni-e mindez azt, hogy legitimáljuk a színházban (is) az erőszakot? Hogy a művészet túlléphet a morálon? Hogy a létrejött művészi alkotás erényei súlytalanítják a létrejötte során történteket? 

Az év színházi közjátéka

Bán Zsófia Spiró György Csirkefej című darabjának letiltása a párizsi magyar intézetben. Miután a rendezőnő, Gerzsenyi Bea egy franciául írt magán e-mailben szidta a kormányt és Orbánt, valamint ugyanebben a levélben az előadásra szóló meghívót is csatolta, valamelyik címzett jelentette a Külügyminisztériumnak és az előadást máris letiltották. A privát szféra és a szabad véleménynyilvánítás levágott csirkefeje. Karácsony Ágnes Szörnyű közjátékosok. Figyelmeztetések ellenére sem kapcsolják ki, vagy rezgőre állítják, és hagyják, hogy a dráma csöndpillanataiban hangosan búgjon a mobiljuk. A sötét nézőtér gyakran „némán villog”, mert sokan – egyre többen – még előadás alatt is fogják a kezükben a telefont. Pár hete a Radnóti Színház harmadik sorában a pityegő jelzésre egy nő a füléhez emelte a telefont, és rezzenéstelenül közölte a hívóval: „Még tart az előadás, majd hívlak. De a kutyát engedd ki a kertbe!” Szüts Miklós Az amúgy mostanság igencsak nehéz sorsú Radnóti Színház (remek) előadása: Osztrovszkij: A művésznő és rajongói (rendezte: Valló Péter) Az egyik jelenetben Schneider Zoltán, a mindig pityókás Jeraszt Gromilov szerepében elindul kifelé a szobából, és a mostanság az építkezés miatt a színpadot lefelező falba ütközik, és elmélázva valami ilyesmit mond: „Jé, itt azelőtt át lehetett menni..!” (A jól értesült közönség persze hálásan röhög.) Turbuly Lilla A magyar vidék "Alföldi Róbert-telenítése". Kezdődött zalaegerszegi talkshow-jának lemondásával, folytatódott az Igenis, miniszterelnök úr! pécsi vendégjátékának visszamondásával, majd Szombathelyen is úgy találták, hogy már nem időszerű az a Székely Csaba-darab, amit Alföldi rendezett volna az ottani színházban. De ne feledjük azt sem, hogy két vidéki kisváros, Zalaszentgrót és Szigetvár a kiesők helyére lépve örömmel hívta és fogadta a művészt.

Az év színházi cunamija

Bán Zsófia A módosított és VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÚ TAO-törvény, amellyel a független, magán- és alternatív színházak és játszóhelyek működését ellehetetlenítik, azaz megfojtják. Ezt súlyosbítja, hogy a visszamenőleges hatálya miatt (ami jogi nonszensz), minden idei (2018-as) előadás eleve veszteséges. A következő évet tehát mínuszból kezdik – ha kezdik. Kellemes ünnepeket! Karácsony Ágnes Ez a színházi cunami viszont tör és zúz, károkat okoz. Egyes bennfentesek látták a színházi radarokon, hogy nagyon közeleg, de nem szóltak róla másoknak. A morális szeizmográf nem működött. Így hát a művészeti szférát érintő tao eltörlése hangos hullámmal érkezett, és kulturális apályt hagyhat maga után. Szüts Miklós Ha a cunamin itt azt értjük, hogy „mindent elsöprő”, akkor ezt bátran állíthatjuk Alföldi Róbert alakításáról Shakespeare III. Richárdjaként, ugyancsak a Radnótiban. Elképesztő színészi teljesítmény. (Rendező: Andrei Şerban). Vagy ezt még tavaly mutatták be? Mindegy, mostanában olyan ritkán látható, hogy csak biztatni tudom azokat, akik nem látták volna, próbálkozzanak! Az ilyen alakításokért muszáj színházba járni. Turbuly Lilla A tao eltörlése. Az előadó-művészetek tao-támogatásának váratlan és visszamenőleges eltörlése egyelőre beláthatatlan következményekkel jár. Ha a színházak nem kapják meg a 2018-as jegybevételük alapján őket megillető támogatást sem, az hónapokon belül akár csődbe is vihet több színházat. A legnehezebb helyzetben a független társulatok és a magánszínházak vannak, hiszen ők nem számíthatnak arra, hogy a fenntartójuk valamilyen módon pótolja a veszteségeiket. Bemutatók maradnak el, az alkotók elesnek olyan munkáktól, amelyekre régóta készültek. A nézők kevesebb előadást láthatnak, több pénzért, mert a színházjegyek drágulnak. És a folyamat tovább gyűrűzik, mindez kihathat a színházi lapokra (ha a színházaknak kevesebb pénzük lesz reklámra) és ránk, a Színházi Kritikusok Céhére is. (Ha eddigi támogatóink nem tudnak hozzájárulni a kritikusdíjak átadásának méltó megrendezéséhez.)

Új színekben

Borbély Alexandra színésznő  - Mindent vitt nekem az évben a Hattyú az Örkény Színházban, csodálatos rendezés, díszlet, alakítások, cunami az volt amikor Ficza Istvàn énekel,a legkeményebb mondat amit Für Anikó mond a végén Tenki Rékának (a hattyúról.…) Nagyon tetszett még Dankó István Holt lelkek című előadása főleg mert a kollégáit olyan színben mutatta amit még nem láttam tőlük. 

Szerző
Témák
színház
Frissítve: 2018.12.28. 15:43

Burokból kiszakadva - külföldön élő magyarokat kérdeztünk idei kulturális élményeikről, csalódásaikról

Publikálás dátuma
2018.12.27. 10:30
AZ ÉV „LEGJE” - Amikor a Rolling Stones Bob Dlyan Like A Rolling Stones-ját játszotta az Olympia-stadionban
Fotó: Tobias SCHWARZ / AFP
Melyek voltak a legfontosabb produkciók, mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2018-ban? Szakmai és személyes élmények az összegzésben. Sorozatunk első részében külföldön élő magyarokat kérdeztünk.
Járt magyar művész külföldi fellépésén? Látott magyar filmet a moziban? Rendelt könyvet Magyarországról? Gombár Zsófia (41) tizenöt éve él Portugáliában. Lisszabonban lakik – szintén magyar – férjével és két kislányával. Az Universidade de Lisboa kutatója és oktatója, fordítástörténettel és cenzúrakutatással foglalkozik. - Nem, pedig remek magyar programok vannak, de nagyszülők hiányában képtelen vagyok elmenni rájuk. Például júniusban volt az „Irodalom a világ végén” verses felolvasó délután Kukorelly Endrével és a Fuga irodalmi kör tagjaival magyar és portugál nyelven. Új és antikvár könyveket is rendszeresen rendelek: Nádas Pétert, Borbély Szilárdot, György Pétert. Gőbel Noémi (31) kétgyermekes dolgozó anyuka. Dél-Svédországban él családjával, könyveivel és három haldokló fűszernövényével -  Néhány hónapja megkértem édesanyámat, szerezze be nekünk Varró Dani A szomjas trollját. Ő azt megspékelte Szabó Magda Hullámok kergetésével, pedig tudta, hogy épp mindnyájan gyerekkönyv-lázban élünk: a két gyerkőc reggeltől estig halandzsázza egymásnak Bot Benőt és Pipp és Pollit. És a trollt, mindig a trollt. Ongjerth Hanna (31): januárban lesz öt éve, hogy Berlinbe költözött. Azóta bevándorlókat és menekülteket tanít németre, szabadúszó újságíró. -  Az a nagy baj, hogy szinte kizárólag magyar művész fellépésén voltam. Berlinben hihetetlen emberek művelnek elképesztő dolgokat, és mégis: idén alig jutottam el valahová. Egy másfél-két éves kisgyerekkel – és messze élő nagyszülőkkel – az ember csak azt nézi meg, ami szívügye. Mostanában szinte csak magyarul olvasok. Nyáron a Hrabal könyvét, aztán a népszabadságos kollégák Margó-jelölt műveit. Már hónapok óta ülök Kelen Károly Emich-könyvén, pedig sokkal érdekesebb, mint reméltem. Túl sok minden van. Rényi Márta (73) nyugdíjas gyógytornász. Mindig jó kedve van. A hangja harsány, a nevetése elragadó. Negyvenhat éve él Münchenben. -  Körülbelül két hete voltam a Fesztiválzenekar koncertjén a Gasteigban. Schiff András zongorázott, gyönyörű volt! A Testről és lélekrőlt láttam itt moziban, de az nem idei film. Rengeteget olvasok magyarul, most például Schein Gábor Svéd című könyvét. - Nézett idén Duna TV-t? Gombár Zsófia - Nem.   Gőbel Noémi -  Nem néztem én idén Duna TV-t, ami nem a Duna TV hibája. Csakis rajtam múlott, mert nálunk nincs tévé, csak egy vénülő projektor a polcon, amivel filmeket vetítünk hetente egyszer. Így kerüljük ki a svéd tévéadót, és a túlzott hírfogyasztást. Ongjerth Hanna -  Nincs tévém. Rényi Márta -   Nem, nem nézek magyar tévét. Viszont az otthoni hírekkel nagyon is képben vagyok, szorgalmasan követem az interneten, hogy mi történik Magyarországon. Olvasott a kinti sajtóban magyar kulturális eseményekről? Gombár Zsófia - Felkai Piroska portugál fordításainak recenzióit el szoktam olvasni, ha rájuk bukkanok, bár a fordítás nem számít kulturális eseménynek. Magyar kultúráról nem nagyon írnak a portugál lapok, a politikáról viszont annál inkább. Egy átlagos portugál többet tudhat a magyar helyzetről, mint egy átlagos magyar MTVA-néző vagy Magyar Idők-olvasó. Gőbel Noémi - Á, dehogy. Nem fájdítom ilyennel a szívemet. Elég volt egy hete azt hallanom budapesti barátnőmtől, sikerült eljutniuk a Pál utcai fiúkra, máris tüskézett a szívem az irigységtől. Ongjerth Hanna - Csak ha célzottan kerestem valamit. Nem esemény (és nem jobban magyar, mint német), mégis érdekes volt, ahogyan Zólyom Franciska kinevezése bejárta a német sajtót, a magyar lapok pedig méltatlanul közömbösnek bizonyultak. Pedig nem óriási dolog, hogy ő lesz a 2019-es velencei biennálé német pavilonjának kurátora? Rényi Márta - Nem igazán. Pedig naponta olvasom az újságot. Ritkán jön ide valaki: nem kelti fel a sajtó figyelmét.
Mi volt a legcsodálatosabb kulturális élménye 2018-ban? Gombár Zsófia - Egy portói queer-konferencián voltam, ahol sok okos doktori fokozattal rendelkező kutató beszélt a szexuális kisebbségek múltbeli és jelenlegi nehézségeiről. Az egyik panel végén előállt egy fiatal lány (költő, író, P.H.D.-hallgató) és előadta a saját szövegét, drámai monológját a saját és mások nevében. Nagyon megrázó volt. Sokkal többet mondott el, mint amennyit bármelyikünk el tudott volna mondani – adatokkal alátámasztva – a témáról. Az irodalomnak, a művészetnek „lesöprő” ereje van.  Gőbel Noémi  - Volt egy pontszerű, és egy hullámfajta. A pontszerű: Advent első vasárnapján a lundi katedrálisban kora reggel rézfanfárral és ötvenfős kórussal indították a karácsonyvárást. Majd’ elsírtam magam a gyönyörűségtől, pedig közben a másfél éves épp junior mászófalnak használt. A hullám pedig a gyerekkönyveknek tudható: az elmúlt két hónap nálunk annyira az évek alatt összesóvárgott hazai gyerekirodalomról szólt, hogy azóta már naponta posztolok könyvkincseinkről: hadd tudja meg más is, micsoda értékeket vihet haza a Pozsonyi Pagonyból. Ongjerth Hanna  - Amikor a Rolling Stones Bob Dylan Like A Rolling Stone-ját játszotta az Olympiastadionban! És a nomerMaids (Bazsó Adrienn, Charlotte Mednansky, Néder Panni) Wann hast du das letzte Mal auf der Spitze eines Berges Sex gehabt?-előadása. Olyan hihetetlenül érzékeny, mégis határozott kézzel ragadta meg az ember gyomrát, hogy nem lehetett könnyek nélkül végigülni. Meghökkentő nyíltsággal kérdezett rá azokra a félelmekre, amelyeket sok külföldön élő magyar ismer: Honnan tudod, hogy így, kiszakadva a burokból, közép-európai nőként, idegen nyelven, nem vagy végzetesen középszerű és érdektelen? Rényi Márta  - Ez a múltkori Fesztiválzenekar-koncert. És amikor Schiff András májusban fellépett a Prinzregententheaterben. Egyszer csak felállt és kiment a teremből, mert a közönség neveletlenül viselkedett: beletapsolt a játékába. Azt hittem, vissza sem jön. A Danton halála is nagyon jó volt a Gärtnerplatztheaterben Celeng Máriával, kétszer is láttam. És a legnagyobb kulturális csalódása? Gombár Zsófia - Én minden kulturális élménynek örülök, legyen akármilyen is. Nem volt csalódás. Gőbel Noémi - Nincs ilyen. Ongjerth Hanna - Nemes Jeles László gyönyörű filmje, a Napszállta. A kameraállás, ami a Saul fiában eredetinek számított, most elcsépeltnek tűnt. Túl sok volt a suttogás, a rejtély, a „szörnyű titok”, a végén pedig túl sok maradt a kérdőjel. És zavar, ha a főhőst sem szeretni, sem utálni nem tudom; ha annyira távol marad, hogy nem érdekel, mi lesz a sorsa. Rényi Márta -  Látni, ahogyan nyáron a Gellért fürdő hagyja játszani a zenekart a 35 fokos déli hőségben. Az emberek ott flangáltak fürdőruhában. Senki sem figyelt a zenére igazán, ők viszont ott húzták teljes öltözetben. És a Duna-korzó: régen az volt a kedvenc helyem, most az éttermek pedig csak le akarják húzni az embert.
Szerző