Szulejmán bácsi a nők bálványa

Publikálás dátuma
2018.12.31. 13:00
RÉSZLET A SZULEJMÁN CÍMŰ SOROZATBÓL
Szulejmán szultánról könyvet írni ma a kiadók álma. Egy televíziós sorozatot „folytatni”, amelyet rosszabb heteiben is több százezren, a csúcson pedig több mint egymillióan néztek pedig egyenesen főnyeremény. Az egyik legnépszerűbb Szulejmán-szerző szerint a feministáknak sincs okuk a panaszra, amikor a korabeli háremről ír.
Egy csapat tizenéves lány ül a 15-ös busz hátsó traktusában. Elsőre nem is tudom, mi a legfurcsább bennük, de aztán rájövök: nincs a kezükben a mobil. Helyette elmélyült, történelmi tárgyú beszélgetésben vannak. Ha jól veszem ki, veszélyesnek ítélik Ibrahim pasa és Hatice szerelmét, mondván, a szultán húgát úgysem engedik a törekvő pasához, mert Szulejmán őt Celebinek szánja. Aztán a Szent István körút és a Hegedűs Gyula utca sarkán szerepet osztanak: a legidősebb lesz Mahidevran (a szultán második asszonya), a legszebb természetesen Hürrem szultána, a többit már nem hallom, mert leszállnak. Történik mindez egy gyaurokkal teli, európai város kellős közepén, az úr 2018. esztendejében. Nem sokkal azelőtt, hogy végleg befejeződött minden idők egyik legnépszerűbb történelmi sorozata.   Nem sokkal a fenti, történelminek mondható események után a Belváros egyik kávézójában ülök Fatima Melekkel, a török-magyar gyökerekkel büszkélkedő íróval, a Hürrem boszorkánya és a Szulejmán szíve című könyvek szerzőjével. Fatima Melek természetesen álnév, a szerző kérte, hogy valódi személyazonosságát ne fedjük fel. „Volt néhány balesetem író-olvasó találkozókon, amikor véletlenül kiderült, hogy én és a könyv szerzője egy és ugyanaz a személy vagyunk, de furcsa módon az olvasók ezen sokkal könnyebben átsiklottak, mint azon, hogy a szereplőim néha másképp cselekszenek, mint ahogy azt ők a sorozatban megszokták” – mondja Fatima.

Szurkolunk a szultánnak

Televíziós sorozatból regényt írni egyszerre könnyű és nagyon is bonyolult feladat. Könnyű, mert a szerzőnek nem kell bajlódnia a főbb szereplők, a kor és a környezet kitalálásával. Nehéz viszont, mert állandóan meg kell felelni a sorozat nézői elvárásainak. És – ha igényes szerzőről van szó, márpedig Fatima Melek magát annak tartja – a történelmi hűség is fontos szempont. Rengeteget dolgozott azon, hogy a regényeiben a helyszínek, az épületek, sőt a ruhák is pontosak, korhűek legyenek. Járt Törökország különböző városaiban, elsősorban Isztambulban, de a magyar helyszíneket is bebarangolta. Rengeteg forrásmunkát elolvasott, szinte minden szereplőjét a legapróbb részletekig kidolgozta, de – mint mondja – az olvasót sajnálatos módon mégsem ezek érdeklik. „Nehéz elfogadni, de tény, hogy amíg én azon aggódom, hogy vajon a török szultán és az osztrák császár 1647-es tárgyalásának leírásakor pontosan idézem-e az ott megvitatott világpolitikai kérdéseket, az olvasóim elsősorban akkor elégedettek, ha Hürrem szultána a kérdéses jelenetben ugyanazt a zöld ruhát viseli, mint a sorozatban.” A latin-amerikai szappanoperákon, a Barátok köztön és a Szomszédokon edződött magyar nézők meglepő módon nagyon hamar megszerették a közel-keleti sztorit. Olyannyira, hogy hiába adta a csatorna éjjel 11-kor az epizódokat, az első években (hét évadot élt meg a széria) a milliót verdeste a nézőszám, és – kisebb hullámvölgyek után – a vége felé is több mint félmillióan izgulták végig hétről hétre a szultán és nagy hatalmú felesége kalandjait. (Sőt 2014-ben kisebb lázadás tört ki, mert az RTL Klub hetekig szüneteltette a sorozatot.) Furcsa, de a nemzeti érzületű magyar nézők képesek voltak a szultánnak szurkolni akkor is, amikor éppen a magyarok ellen indult csatába. És miközben a sorozat nem annyira a történeti hűségre, mint inkább a császári palota belső életére, az intrikákra és a szerelmi szálra épít, a török-magyar Fatima Melek fontosnak tartja a történelmi ismeretterjesztést. „Fatima arra döbbent rá – mondja a szerző –, a magyarok az évek óta futó sorozat dacára sem rakják össze, hogy a Szigeti veszedelem és az Egri csillagok Szulejmánja ugyanaz az ember, mint a mohácsi vész török császára. Hogy amikor Bornemissza Gergőék az Egri csillagokban elmennek Isztambulba, hogy kiszabadítsák Török Bálintot, az ugyanaz az Isztambul, amit a Szulejmánból ismernek. Hogy az Egri csillagok magyarjaival nyugodtan szembejöhetett volna az álruhás Hürrem, mert ő is valós személy volt, és éppen akkor élt. A sorozat nézőpontja természetesen török: törökök az alkotók és a szereplőgárda is. És ez még akkor is így van, ha a török kormány éppen a „nemzetietlen” nézőpont miatt akarta betiltani a Szulejmánt (Erdoğan pártja hevesen kikelt a sorozat ellen, végül a bíróság az alkotóknak adott igazat, és a sorozat mehetett tovább). Magyarok csak kisebb mellékszerepekben tűnnek fel. Fatima Melek viszont úgy gondolta, fontos, hogy a magyar olvasó a korabeli magyar közélet és a hétköznapok honi hőseit is megismerje, így könyveiben magyar főszereplőket is behozott a történetbe. Ráadásul elsősorban nőket. 

A legnépszerűbb Szulejmán-sorozatot a török Demet Altınyeleklioğlu írta. A most 64 éves írónő Ankarában született, és a politikatudományt cserélte fel történelmi könyvírásra. Több tucat regénye jelent meg, amelyek közül a legnépszerűbbek a Szulejmánnal és korával foglalkozók (ebből összesen 14 született). A televíziós sorozat készítőivel évek óta perben áll, azt állítva, hogy a film epizódjai az ő könyveinek felhasználásával készültek, ám a gyártó cég ezt váltig tagadja. A per miatt nem születtek könyvek a sorozatból, a rajongók így „kénytelenek” Altınyeleklioğlu meséivel múlatni az időt. A külföldi Szulejmán-szerzők közül kiemelkedik még az amerikai Ann Chamberlin, aki Fatima Melekhez hasonlóan a női nézőpontot tartja fontosnak, mert – ahogy írja – ez eddig hiányzott a közel-keleti történelemmel foglalkozó, hasonló tárgyú könyvekből. 

Nőkről nőknek

A televíziós szappanoperák, de különösen a kosztümös darabok fő célközönsége a 25–50 éves nők. Ez persze nem jelenti azt, hogy a megfelelő időben nem ül le a tévé elé a 15 éves középiskolás vagy a 70 éves nagyi, de a sorozatkészítők már csak olyanok, hogy szeretnek az átlagnak dolgozni. Fatima Melek tulajdonképpen „készen” kapta az olvasóit, de azért meg is dolgozott értük. „Fatima szinte az összes, Szulejmánnal kapcsolatos Facebook-csoportban beszélget a tagokkal. Író-olvasó találkozókra jár, ahol a résztvevők többsége nő. Tudja, mi érdekli őket. Furcsa, az ember azt gondolná, hogy a nőktől távol áll a háremek világa, ahol az asszonyok csak ülnek és arra várnak, hogy a szultán kegyeskedik rájuk emelni a tekintetét. A valóság azonban ennél bonyolultabb. „A Szulejmán-sorozat férfi szereplőinek többsége úgynevezett ideá­lis férfi: határozott, kemény, könyörtelen az ellenségeivel, de bőkezű az asszonyaival – mondja Fatima Melek. – Egy királyfi fehér lovon, fején turbánnal. Ha pedig kivennénk a sorozatból az öt-hat fontosabb férfit, maradna húsz-harminc nagyon erős, rámenős, intelligens nő. Sőt! Hürrem sztorija szerintem egy igazi feminista történet. A kis ukrán-orosz lányt elrabolják otthonról, beviszik a palotába, ahol a senkiből végül a birodalom legerősebb, legbefolyásosabb asszonya lesz. Egy nő, aki sokkal okosabb a férfiak többségénél, sőt néha magánál a szultánnál is, hiszen képes őt manipulálni. A végén azt mondja Szulejmánnak, hogy meg kéne támadni Velencét, és ő megtámadja Velencét. Nem a szerelem miatt, hanem mert bízik Hürremben. Mi ez, ha nem a megvalósult álom?” Fatima könyveinek főszereplői is nők. Igaz, elsősorban magyar nők. Köztük rablók, boszorkányok és hétköznapi asszonyok, akik elég erősek ahhoz, hogy maguk formálják a sorsukat. „Szeretem a női szereplőimet, talán jobban is, mint a férfiakat” – mondja a szerző. 

Tízszer annyi

A Szulejmán-sorozat mindent elsöprő népszerűsége (az utolsó adatok szerint csaknem 300 millióan követték világszerte) a könyvek eladására is pozitív hatással volt. A Demet Altınyeleklioğlu által jegyzett eredeti Szulejmán-sorozat itthoni példányszáma körülbelül húszszorosa volt az ugyanazon a polcon kínált más lektűrökének. Fatima Melek kiadója is körülbelül nyolcszor-tízszer annyit adott el a két regényből, mint más hasonló szerzők. Hogy mi a titka ennek a népszerűségnek, nem tudni pontosan, de a hatásmechanizmus nagyjából olyan lehet, mint az évek óta futó teleregényeké. A sorozat – így a könyv – szereplői „beköltöznek” az otthonainkba. Szeretnénk tudni, mit csinálnak, amikor nincsenek a képernyőn: két epizód között, a sorozat ideje előtt vagy után. És ez nem csak nálunk van így. A törökökkel állandó ellenséges Görögországban például a sorozat népszerűsége miatt Szaloniki püspöke és az Arany Hajnal nacionalista párt is tiltakozott, mondván, az felér egy megadással a törököknek. Macedóniában a helyi parlament rendeletben tiltotta meg a török sorozatok vetítését, és 2012-ben hazai programokra cserélte azokat.

I. Szulejmán (Nagy vagy a Törvényhozó) 1494. november 6-án született Trabzonban és 1566. szeptember 6-án hunyt el Szigetváron. Apja, I. Szelim halálát (1520) követően, 26 évesen lett az Oszmán Birodalom szultánja, egyben az iszlám kalifája, ezzel az akkori világ egyik legnagyobb hatalmú vezetője – írja róla az internetes lexikon, a Wikipédia. – A világhatalmi ambíciókat dédelgető ifjú uralkodó trónra lépését követően szinte azonnal hódító hadjáratokba kezdett, első sikeres csatáit Perzsia és az akkori Irak ellen folytatta. Később kelet-közép-euró­pai terjeszkedésbe fogott, melynek végső, de soha meg nem valósult célja Bécs bevétele volt. Uralkodása alatt az Oszmán Birodalom kiterjedése csaknem elérte az 5 millió négyzetkilométert. Hitvese, Hürrem szultána is legendás alakká vált, mint a világtörténelem egyik legbefolyásosabb uralkodófelesége.

Szerző

Húsos vs. vega - Avagy: van-e ünnep a húson túl?

Publikálás dátuma
2018.12.30. 11:00

Épphogy kimásztunk a karácsonyi gasztroőrületből, lettünk súlyosabbak 2-3 kilóval és tettünk fogadalmat a januári fogyókúrára, nyakunkon a szilveszter az újabb gasztroőrülettel, sült malaccal, pulykával, töltött és rakott káposztákkal és glükózsokkal. Alább kiderül, hogy azért van életképes alternatíva, csak akarni kell.
Miért eszünk sok húst karácsonykor? Miért tartalmaz szinte minden klasszikus karácsonyi ételünk sok húst? A válasz egyszerű, de bonyolítható. A 18-19. századig az európai kereszténység, pontosabban az egyházi dogmák szigorú böjtöt írtak elő húsvétra (innen az elnevezés is) és adventre. Ebben az időszakban hetente leg­alább két, de gyakorta három napon át tilos húst, tojást, tejet, állati zsiradékot fogyasztani. A böjtös időt követően viszont – ahogy húsvétkor is – a népek pótolták az előző hetek sovány kosztját: szinte minden európai náció fő karácsonyi étele tartalmaz húst, ezekről kicsit később részletesebben szólnunk kell.   

Hús a lelke mindennek

Nem mellesleg az év végi nagy hús­zabálás kialakulásának mikéntjére a természet adja a választ. A legtöbb háziállat a korábbi évszázadokban nem folyamatosan, inkább csak egy adott évszakban ivarzott – most a legtöbb fajta szinte folyamatosan fogékony, ezért van egész évben állandósult hús- és hústermékkínálat –, így a legtöbb állat szaporulata a tél elejére érte el a vágókort. Aztán az sem utolsó szempont, hogy ezeket etetni is kellene télen, tavasszal. Ám akkoriban a körülmények miatt nem igazán volt érdemes erre pocsékolni: a drága takarmányból inkább fűtöttek. Azaz inkább vágtak tél elején, mintsem feleslegesen etették a jószágot. Van még indok arra, miért télen volt inkább húsbőség – kivéve persze a nyári, őszi baromfiáldást. Ez pedig a tartós tárolási mód hiánya. Korábban nem volt fagyasztó vagy hűtőszekrény, a legtöbb család ilyentájt vágta állatait és készített belőle lesózott, füstölt, vagy éppen zsírban eltett lesütött terméket. Ezeket – az utóbbi kivételével – szinte nem lehet elkészíteni, csak télen. Így aztán, ha már vágtak állatot, akkor ettek is belőle frissiben. Ne feledjük azt sem, hogy évszázadokkal ezelőtt a hétköznapi emberek konyhája szinte nélkülözte a húst. Inkább a levesek, kásák, főzelékfélék, zöldség és sok gyümölcs került az asztalra. Az olyan nagy ünnep, mint a karácsony viszont megérdemelte, hogy kitegyenek magukért a legszegényebb népek is, azaz kerítettek rá pénzt, hogy legyen valamiféle hús is az ünnepre. Húst egyébként azért eszik sok nép a Földön, s az ünnepeken különösen, mert egyszerűen finom, s bár vega, vegán százmilliók ezt cáfolják, bizony egészséges is az állati eredetű ételsor. Persze nem mindennap degeszre ­tömve, de ünnepek idején mindenképp. Ezek után az már csak részletkérdés, hogy mi is a nevezett húsétel, s miként van elkészítve. A karácsonyi menü szinte minden országban más és más. Nálunk sok hal, disznóhús és még némi víziszárnyas is fogy. A miértekről itthon inkább csak babonák szólnak, úgymint a halpikkely a pénzre hajaz, azaz, aki halat eszik, az nem fog nélkülözni a jövőben. S nem mellékesen a hal előre törve úszik, azaz az energiát, az életerőt és az előrehaladást szimbolizálja. Ahogy a disznó, malac előre túr, előtúrja – felkutatja – a szerencsét, vele ellentétben a baromfiak hátrafelé kaparnak, ami állítólag nem jót jelent… Ezért eszünk kevés baromfit az év végén, bár e szokás kopik, hiszen egyre több család asztalára kerül angolszász mintára itthon is pulyka.

Máshol így csinálják

A skandináv népek többsége nemcsak eszik-iszik és Jézust ünnepli, hanem halottairól is megemlékezik karácsonykor. Ilyenkor általában sok tengeri halat esznek, de az ünnepi asztalon ott a főtt vagy sült füstölt sonka, s a meleg, fűszeres bor is. Közép-Európában az év végi ünnepek ételeiben eddig a disznó és a hal dominált, és ezt hiedelmeink is alátámasztották. Talán a németek nem ismerik a babonáinkat, mert ott sok libát, kacsát esznek, bár igaz, ezek nem kapirgálnak, hanem csak totyogásra, no meg, ha víz van a közelben, úszásra használják a lábukat. Az egyre divatosabb pulyka az amerikai kultúra beszüremkedésének biztos jele, ahogy az onnan átvett Halloween és a Valentin-napozás is az. A franciák a hal, disznó és borjú mellett sokszor libát, annak máját kínálják a díszasztalon, míg az olaszok sült, sonkával ízesített nyulát is itt kell említenünk. Ha az oroszokat, lengyeleket nézzük, akkor ott is sok halat – különleges halleveseket – vagy éppen kaviárt találunk, de gyakori a füstölt húsos étel (szoljanka) és a lengyel húsos káposzta (bigosz) is, ahogy sok krémes, salátás, tojásos fogást is tálalnak.

Pulykakoszorú gyümölccsel, tésztában sült tésztával

 Hozzávalók: 1 kg pulykamell y 1 ananász , 4 narancs, 8 paradicsom  10 dkg füstölt sajt, 2-2 evőkanál édes és csípős paprikakrém  1 citrom, 2 gerezd fokhagyma  1 zacskó spagetti, 2 tojás, 1,5 céklalé, 10 dkg liszt  olaj, só, szegfűszeg, őrölt fűszerpaprika, bazsalikom Szép, finom és nem bonyolult. Az ételt a pulykamell csíkozásával kezdtem, majd bepácoltam az édes és csípős paprikakrém, két kanál őrölt paprika, szétnyomott fokhagyma, fél citrom leve és olaj keverékébe. Fél óra múlva – ezalatt kifőztem a spagettit, megtisztítottam a gyümölcsöket – egy vékonyabb, de azért alakját tartó drótra felfűztem a csíkok végét, majd befontam felük a drótot. Hajlítottam rájuk egy-egy kampót, s készen is volt a környárs, mely mehetett a közepes parázsra. 5-5 perc egyik, majd másik oldalon, s készen is volt a hús! A narancsokat karikára, az ananászt hosszú szeletekre vágtam. Szegfűszeget szurkáltam beléjük, s mehettek is a hús mellé a grillre a félbevágott, bazsalikommal megszórt, majd füstöltsajt-szeletekkel borított paradicsomokkal együtt. A kifőtt spagettit villára tekertem – nem kell sem a vizéhez, sem a leszűrt tésztához olajat adni, mert itt a lényeg az, hogy ragadjon kissé –, s belemártottam a sóból, tojásokból, lisztből és céklaléből álló, sűrű palacsintatésztába. Aztán mehetett a bográcsban fortyogó olajba. Nagyjából két-három perc alatt készre is sül a tésztában a tészta. 

Csakis hús nélkül!

„Nem eszi meg a húst??? Akkor sütök neki bárányt!” Ugye, emlékeznek még a Bazi nagy görög lagzi feledhetetlen nagynénikéjére, aki nem akarta elhinni, hogy van olyan ember a Földön, aki hús nélkül is életben marad. Szerencsére egyre ritkábbak az efféle nagynénikék, és ma már nem nézik teljesen hülyének a vegákat, vegánokat, az organikus és/vagy a nyers táplálkozás híveit. Persze még mindig vannak ellenfelei a húsmentes táplálkozásnak. Amellett, hogy támadják az egyoldalúságát (mondván, hogy csak zöldségekkel és növényi fehérjével nem juttatnak a szervezetbe kellő minőségű tápanyagot), többen a „liberalizmus veszélyes leágazásának” tartják ezt az életformát. A közismerten konzervatív amerikai Fox News összeállításában meg is állapítja, hogy az Egyesült Államokban 2014 és 2017 között 600-szorosára nőtt a számuk, köszönhetően a „keleti parti, liberális véleményvezéreknek”. Mi most ezeken a hasábokon semmiképpen sem szeretnénk politikát csinálni a szilveszteri menüből, úgyhogy megkérdeztük Szatmári Ferencet, alias Főzelékes Ferit, mit főzzenek az ünnepre a vegák, és mi mit főzzünk vega barátainknak, családtagjainknak? „Természetesen lencsét” – mondja a főzelékek és saláták 21. századi újragondolója, a róla elnevezett blog és két kitűnő szakácskönyv szerzője, hozzátéve, hogy a főzéshez mindenképpen szükséges a megfelelő hangulat is. „Két napja már a fűtést is bekapcsoltam, és érzem, hogy kedvem lenne téli álmot aludni, mondjuk március közepéig. Amíg ezen elmélkedem, ránézek az elkészült kajafotóra és rájövök, hogy nem is lenne annyira jó, ha kihagynám ezt a pár hideg hónapot. Talán nem véletlen, hogy nekünk nem adatott meg ez a genetikailag kódolt állapot. Aludni! Na persze! Én meg mondjak le a színes őszi-téli zöldségekről? Azt már nem! Fogom az egyiket, mondjuk a répát, jól megsütöm, majd összehozom a lencsével. Külön-külön is jók, de együtt toronymagasan verik a lécet. Ha jobban belegondolok, akkor a curry és a mustár már csak pofátlan kísérői ennek az amúgy is nyerő párosnak. Ezek a medvék mekkora lúzerek!” 

Currys-sárgarépás lencsefőzelék

Hozzávalók: 30 dkg megmosott lencse, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma  2 cm friss, reszelt gyömbér 1 evőkanál vaj, 3 evőkanál olívaolaj  1 csapott evőkanál currypor, 1 babérlevél, 1 teáskanál római kömény 1 evőkanál mustár, másfél liter alaplé vagy víz A répához: 30 dkg kockázott sárgarépa, 3 evőkanál olaj fél teáskanál só, késhegynyi currypor y csipet csilipor A sütőt előmelegítjük 220-230 fokra. A répát egy kisebb zacskóba tesszük. A 3 evőkanál olajat, a késhegynyi curryt, a sót és a csilit egy kisebb tálban összekeverem és a répára öntöm. Alaposan összerázom és sütőpapírral kibélelt lemezre öntöm. 10-12 percig sütöm. Közben a finomra aprított hagymát a vaj és az olaj összeolvasztott keverékén üvegesre dinsztelem. Ráreszelem a gyömbért, fokhagymát, hozzáadom a curryt és a római köményt és alaposan összeforgatom. Ráborítom a lencsét, átforgatom, majd felöntöm az alaplével. Beledobom a babért, finoman sózom, majd fedő alatt 40-45 perc alatt készre főzöm. Ezután egy merőkanálnyit kiveszek belőle, pürésítem, majd visszaöntöm az alaphoz. Belekeverem a mustárt, sózom, ha kell, és a répával tálalom. Friss petrezselyemmel, pár csepp citromlével frissíthetem. Feri receptjeit megtalálják a https://szatmariferi.blog.hu/ oldalon.

Témák
gasztronómia

Történelmek és a Háry

Történelemhamisítás vagy az események sajátos értelmezése? – az álhírgyártás korában alig vannak szilárd kapaszkodók a tényekhez. Magyarországon milliók hisznek például abban, hogy Soros és a magyar ellenzék egymillió illegális bevándorló betelepítésén ügyködik, ezért arra szavaznak, aki az ördögöt falra festette és aki vaskézzel megvédi őket az „armageddontól”. Történészt és politológust kérdeztünk a „háryjánosságokról”.
„A történelem nem egzakt tudomány, nagyon különböző értelmezésekre lehet jutni vele. Minél közelebbi a múlt, annál élesebbek lehetnek az eltérések. Ha ránézünk az elmúlt évek vitapontjaira, az I. világháború lezárásnak az évfordulójára, a Tanácsköztársaságra vagy Trianonra, akkor azt látjuk, hogy a történelem folyamatosan új értelmezések kereszttüzébe kerül” – állítja Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, aki szerint semmi rendkívüli nincs abban, ha egy politikus értelmezi a politikai múltat, beleértve a közelmúltat is. Az viszont már Orbán-specifikus a politológus-szociológus szerint, hogy amíg a kormányfő az elmúlt harminc évet egyben szokta kritizálni, most burkoltan kontinuitást vállal egy inkább mérsékelt és inkább konzervatív, de egészen biztosan antipopulista néhai jobboldali politikussal. „Akár személyesen örülnék is annak, ha a magyar miniszterelnök az antalli örökséget próbálná – ha átértelmezve is – folytatni. A kormányzat valódi tartalmi előképe azonban sokkal inkább Tisza István vagy a két világháború közötti kormánypárt működésmódja.” A stratégiai igazgató szerint az antalli örökség orbáni értelmezésére a történelemhamisítás erős kifejezés volna. „Nem hazugság az sem, hogy Orbán Viktor örököse az 1848-as forradalomnak, csak szerintem tévedés és a forradalmárok vitatkoznának a kormányfővel, de ezt sosem fogjuk megtudni.” A politológus szerint kevesen hivatottak arra, hogy eldöntsék, kivel érezne ma közösséget egy ’48-as forradalmár. Mindazonáltal „nem meglepő, hogy Orbán egy magyar toposzt használ a szabadságharcos retorikájához, inkább az a kérdés, a többi párt miért nem tudott eddig saját hősöket, saját történelmeket felépíteni”.
Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke szerint a kormány a harcias szabadságharcos, radikális, sőt plebejusi imázs üzenetét kívánhatja erősíteni a „pesti srácok” romantikájának erőltetésével is. Ez azonban visszafele is elsülhet, amikor sokemeletes plakáton egy 14. évét még be sem töltött kisfiút reklámoznak óriási puskával, aki különben felnőttkorában magáról azt nyilatkozta, hogy csak balhét kereső csellengő volt, aki örült, hogy szerzett egy fegyvert. A nagy erőlködésben ráadásul a kép szereplőjét bemondásra összekeverik egy másik ’56-os gyerekkel, akiről pedig messziről ordít, hogy egy klasszikus Háry János, de bemondásra mindent elhisznek neki. „No, ezen a ponton szűnik meg a történettudomány, melynek lényege a forrás­kritika. Ebből is látható, ha bárkinek kételyei lettek volna, hogy itt nem a történelem a fontos, ezt különben mutatja az is, ahogy felszámolták az Örökségvédelmi Hivatalt. Érdekes, hogy közben 1956 emlékezetéből, gondolom, napi külpolitikai okokból, egyszerűen kihagyják az oro­szokat.” A történelemtanár szerint a kormányzat és holdudvara meglepően bátran írja át a tényeket. Mint mondja: Schmidt Mária a Le Monde-ban megjelent cikkében azt hazudta, Orbán Viktor volt az, aki „térségünkben először a nyilvánosság előtt kimondta: nemzeti függetlenséget és szabad választásokat követelünk”. Ha nem is megyünk vissza 1956-ig (mi az, hogy először?), és nem foglalkozunk Lengyelországgal, ha csak 1989-et nézzük, akkor is volt korábbi megnyilvánulás, például az ellenzéki pártok közös kiáltványa március 15-én, amelyet egy színész olvasott fel a tévé előtt. Máskor a „Kádárnak mennie kell” mondatot veszik el a régi demokratikus ellenzéktől, és adják egy lakiteleki felszólaló szájába, aki pedig csak a Beszélőt idézte. A történelemtanár szerint mindez a sztálini módszerhez kezd hasonlítani, ahol a fotókról is levarázsolták azokat, akik „ellenségek” lettek. De a régebbi múlt sem menekülhet. „Az IMF-fel és a bankokkal folyó propagandaharc éveiben például ünnepi beszédekben zagyváltak gátlástalanul a régi bankárokról, Kövér László házelnök például 2013-ban azt mondta, hogy Mohácsért a Fugger bankház felelős, Hargitai János fideszes képviselő szerint pedig 2014-ben a Rothschildokat tette felelőssé a szabadságharc leveréséért” – emlékeztet Lőrinc László.
Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke
Tóth Csabát a politikai üzenetekről is kérdeztük: mit jelent, ha a kormány nem határolódik el attól az értelmezéstől, miszerint a több mint húszezer deportált zsidó halálával végződő 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás idegenrendészeti eljárás volt? És felvetettük a népirtásban hatékonyan közreműködő Magyarországot a nácik áldozataként feltüntető Szabadság téri emlékmű múltértelmezését is. „Antall József történelemszemlélete messze van attól, amit a Szabadság téren láthatunk, de Orbán megpróbálja a radikálisoktól a mérsékeltekig terjedő gondolatokat egy táborba terelni. Ennek a törekvésnek bizonyos szempontból magas a sikerfoka. És amíg a baloldali-liberális térfél hajlamos arról vitatkozni, kinek van igaza, addig Orbán azt üzeni: az ő politikai táborában megférnek Kossuth és Antall, de Bethlen és Horthy hívei is. Ez politikai értelemben inkluzív-befogadó, bár természetesen torz történelemkép.” Tóth Csaba szerint mindez azokra a politikusokra jellemző, akik szeretnek koherens vagy annak tűnő világmagyarázatokat adni, és Orbán Viktor mindig ilyen volt, a kötcsei beszédektől a nagyszabású tusványosi víziókig. Ezek tudományos értelemben sokszor nem állják meg a helyüket, de politikai funkciókat betöltenek. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor 1988-as vagy akár 2008-as történelmi önmaga és a „meghamisított mai valósága” között feszülő ellentmondásoknak lehetnek-e politikai következményei, Tóth Csaba eloszlatja a hiú reményeket. „Politikailag hasznos tevékenység, amikor az ellenzék felhasználja Orbán egykori gondolatait, de ő nyilván nem tudathasadásként éli meg ezeket. Azt mondja, a lázadást ma ő képviseli, és azok, akik ellene vannak, ugyanolyan hatalmat szolgálnak, mint ami ellen ő egykor fellázadt.”