A politikai hiedelemvilág szerint Antall József 1993 decemberében, a halálos ágyán Orbán Viktorra hagyományozta az ország vezetését. „Ebből szerintem egy szó sem igaz. Arról fogalmam sincs, mikor beszéltek utoljára, de valószínű, hogy Viktor nem volt az utolsók között.” Ungár Klára volt Fidesz-képviselő véleménye nem állhat távol a valóságtól, semmilyen adat nem támasztja alá a legendát, annyit viszont sokan állítanak, hogy Antall látta a hebrencs ifjúban a tehetséget. De aligha arra a tehetségre gondolt, amivel a magyarok számára nem ismeretlen, de ily' mértékben soha nem látott megosztottságot, unortodox és illiberális hatalomtechnikát hozott az országra a korrupció és a propaganda szűnni nem akaró, akarnok valóságával. Emiatt a néhai miniszterelnök halálának évfordulóján tartott hó eleji megemlékezéskor egykori kormányának és a pártvezetésnek több tagja távolmaradásával tüntetett. Nem ment el a parlamentbe Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Herényi Károly sem.
„Orbán Viktor semmilyen értelemben nem tekinthető Antall József politikai örökösének. Az az állítás pedig, hogy Antall rábízta volna az országot, arcátlan hazugság. Aki ismerte, tudja, hogy ízig-vérig demokrata volt, és egy demokrata soha nem tesz ilyet. Annyit üzent neki a betegágyáról telefonon, hogy vigyázzon a pártjára. De Orbán a Fideszt sem tudta megóvni önmagától, távozása után darabjaira fog hullani. Az országnak pedig kifejezetten káros, hogy Orbán Viktor vezeti, aki vissza akar vinni minket a Kádár- vagy inkább a Rákosi-érába. Magyarországon nem azért történt rendszerváltoztatás, hogy harminc év elteltével úgy érezzük magunkat, mint a ’70-es években” – mondja Herényi.
A felszámoló
Az MDF egykori elnöki tanácsadója, későbbi szóvivője azzal indokolta távolmaradását a megemlékezésről, hogy Orbán Viktor nem tesz egyebet, mint Antall életművét számolja föl. Aminek része a jogállamiság megteremtése, ahogy az európai közösséghez csatlakozás előkészítése is, márpedig ma a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszerének megszüntetése történik, és politikai háborúban állunk az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Orbán bensőséges viszonyt ápol Putyinnal és gátolja annak az Ukrajnának a NATO-tagság iránti kérelmét, amelynek függetlenségét az Antall-kormány – hogy legyen egy „pufferország” Magyarország és Oroszország között – az elsők között ismerte el.
Haszonélvezők és a többiek
Bod Péter Ákos, az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere politikai értelemben atyjának tekinti a volt kormányfőt, 1989 előtt nem foglalkozott pártpolitikával, és önszántából utána sem. A Corvinus Egyetem közgazdászprofesszora, az MTA doktora úgy véli: 1990-ben gyönyörű pillanatot élt át az ország, ugyanakkor a politikában kezdettől fogva meghasadtan, értelmiségi eredetű, múltban gyökeredző szembenállással. Ez volt a magyar rendszerváltozás természete: nem a munkásosztály, nem a parasztság mozdult meg főként, hanem az értelmiség. A mély megosztottság a korábbi népies-urbánus vitát, az orosz narodnyik-zapadnyik ellentétet, a konzervatívok és a nyugatosok, harmadik utasok közötti szakadékot idézte fel.
„A hasítás ma sokkal inkább a haszonélvezők és a többiek között van. A politikai osztály vállalkozássá vált. Akkoriban föl sem merült, hogy valaki azért szavaz, mondjuk, az MDF-re, mert meg akar gazdagodni. Talán ügyetlenek voltunk, talán csak becsületesek, de az anyagi motívum ’90-ben nem volt tényező. A NER-lovagok korában nyilvánvalóan szisztéma lett a politika mint üzletág. Antall József államférfi volt, Orbán Viktor politikus. Az olvasóra bízom az értelmezést.”
Bod Péter Ákos emlékeztet: Antallt a Fehér Ház gyepén katonai tiszteletadással fogadták, a mozgékony Orbánt Kazahsztántól Tádzsikisztánig fogadják barátként. („Pont. Pont. Pont.”) Antallt Thatcher brit miniszterelnök látogatta meg, és Putyinnal szemben Jelcin orosz elnök sem üzletelni jött, hanem hogy 1956 tragédiáját a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltjának nevezze. George Bush telefonon is hívta Antallt, hogy a köztiszteletben álló politikus-történésztől kérdezze például azt, elkerülhető-e Jugoszlávia szétesése.
„A történészi háttér hátrány lehet folyó kormányzati ügyekben, de az irányok kijelölésekor nem az. A jó szakapparátus elvégzi az adminisztrációt, ami nem a kormányfő dolga. Egy miniszterelnök nem azért van, hogy kijelölje a kastélypályázati nyerteseket, még akkor sem, ha pártatlanul meg tudná tenni” – jegyzi meg az egyetemi tanár.
Orbán, a rendpárti kisgazda
A két politikus személyes kapcsolatáról érzékletes képet fest Ungár Klára volt fideszes, később a liberális irányt tartó szabad demokrata országgyűlési képviselő. Szerinte Orbán a kezdetektől különválasztotta az MDF-et és Antall Józsefet. Miközben a Fidesz bizonyos kérdésekben keményen bírálta a kabinetet, a kormányfőt általában nem bántották. A fideszeseknek nemigen volt személyes kapcsolatuk Antall-lal, de Orbán időnként „magánbeszélgetett” vele.
„Mi egyszerűen csak unalmas embernek tartottuk, Orbán viszont tisztelte. Azt hiszem, tudatában volt annak, milyen nehézséget jelentett egy posztkommunista országot átvinni a túlsó oldalra. Ebben egyébként mindannyian elég empatikusak voltunk. Antall állandóan történelemórákat tartott, mi nagyon untuk, de Viktor erre fogékony volt. Egyszer Antall elmagyarázta neki, mi a különbség az olasz és a német fasizmus között. Mi csodálkoztunk, hogy ez miért ekkora újdonság, de ő nagyon lelkes volt” – mondja Ungár.
A volt politikus közgazdász szerint Orbán mindig is elítélte a szilárd kormányozhatóság jegyében kötött MDF–SZDSZ-paktumot. A ’90-es választások előtt az SZDSZ félt, hogy a Fidesz is bemegy az MDF-kormányba, ami Orbánnak nem lett volna ellenére. Ezzel azonban egyedül maradt, ahogy később a kárpótlási törvény vitájában is. „Ezt a párt minden komoly szakértője ellenezte, de Viktor mindenképpen szerette volna, ha támogatják. A liberális demokrata mellett mindig ott volt benne a kisgazda is, méghozzá a rendpárti kisgazda. Utóbbi a taxisblokád idején tűnt ki igazán.”
Elfordulás a liberalizmustól
A nevezetes taxisblokádra 1990. október 23. után ébredt az ország. Az SZDSZ rárepült az akcióra, képviselői kint voltak a barikádokon. „Akkoriban Viktor egy napra eltűnt, nem találtuk sehol. Amikor visszatért, elfogadtatott egy frakciónyilatkozatot, amelyben sem a taxisokat, sem a kormányt nem támogatta, de kiállt a törvényes rend helyreállítása mellett. Azt mondta, nem lehet a demokratikusan megválasztott hatalommal szemben erőszakosan fellépni. Nagyjából innentől lehetett tudni, hogy rendpárti.”
A taxisblokád azért is fontos dátum, mert a Fidesz ekkor kezdett el leszakadni a liberálisokról, véli Ungár. Az SZDSZ-szel szemben mindig volt egyfajta ellenérzésük, mert nem tekintették őket egyenrangúnak. Volt akkoriban egy mondás, miszerint a Fidesz az SZDSZ és az MDF elvált szülők gyereke. Ez ugyan nem volt igaz, de a politikai közhangulat így értelmezte. A taxisblokád után a legnagyobb kormánypárt népszerűsége vészesen csökkent, rengeteg Fórum-szimpatizáns maradt párt nélkül. „Tudtuk, hogy két liberális párt nem fog megélni nálunk, és elsősorban Viktor volt az, aki rájött, hogy a korábbi MDF-esek felé kellene nyitnunk. Egyébként ez akkor nem esett nehezére a csapatnak, voltunk ott néhányan konzervatív liberálisok: Wachsler, Rockenbauer, Sasvári és én is. Nem volt nehéz elképzelnünk, hogy a Fidesz elmozdulhat egy kereszténydemokrata irányba.” Az MDF és a Fidesz kapcsolatát írja le a székházügy is, amikor már Simicska Lajos tárgyalt a demokrata fórum pénztárnokával. „Antall tudta nélkül ezt nem lehetett volna végigvinni” – emlékszik Ungár Klára.
Egy grádiccsal följebb
Bod Péter Ákos szerint alapvető különbség a két politikus között, hogy az egyikük megosztotta a munkát, a másik centralizálja.
„Orbán Viktor mikromenedzser, meg kell nézni az íróasztalát. Amikor tanácsadóként utoljára láttam, rengeteg papír volt rajta, közte támogatási pályázatok. Úgy nézett ki, az összeset átnézi és megmondja, ki nyer. Antall József asztalán egy életrajz vagy egy ország háttér-dokumentációja volt, hogy érdemben tudjon tárgyalni. Államférfi karaktere a köznapi megítélésén inkább csak rontott, hiszen a bulvár, majd a realityk világában mindinkább az lett a divat, hogy a politika a saját szintjén szóljon a közemberhez. A korábbi századokban egy grádiccsal efölött kellett őket megszólítani.”
A két kormányfő nemzetpolitikai karaktere is eltér egymástól. Az egyetemi tanár emlékeztet: ma nem olyan sokkoló, ha valaki a határon túliakat a nemzet részének tekinti. A mára megtért és a keresztény nemzeti lelkület letéteményesévé vált Fidesz is felszisszent Trianon említésekor 1990-ben, amikor még bátorság kellett ehhez.
„Antall jogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tartotta magát – és persze nem csak azokénak, akik rászavaztak –, de lélekben 15 millióért érzett felelősséget. Ennek van értelme és realitása is, míg a határrevízióról, a tankokkal megindulásról kár beszélni. Antall a világos euroatlanti elkötelezettségével teremtette meg az alapot ahhoz, hogy a magyar kisebbségről szólva ne nyíljon új frontunk a világban. Ezzel szemben a határon túli beavatkozás vádját ma roppant nehéz elhessegetni, hiszen a politika a pénzzel, szóban és gesztusokban is rátapos mások érzékenységére.”
Misztikus kétharmad
Orbán Viktor azt mondta a decemberi megemlékezésen, hogy ha Antall Józsefnek kétharmada lett volna, megspórolhatott volna Magyarország húsz évet. Ezzel azt is állította, a néhai miniszterelnök ugyanúgy kezelte volna az alkotmányozást, a demokratikus pilléreket és az ellenzéket – lenézve ezzel az ország felét –, ahogy a Fidesz teszi ma. Antallnak ugyanakkor meglehetett volna a kétharmada, ha összeáll az SZDSZ-szel mint a legnagyobb ellenzéki párttal. Herényi szerint azért utasította el ezt, mert 40 év egypárti uralom után nem akarta, hogy újra egy hatalmi tömb határozza meg a politika irányát.
„Egy fiatal demokráciában a különböző társadalmi csoportok érdekeinek és értékeinek jól artikulált képviseletére van szükség, amire csak több párt képes. Antall arra törekedett, hogy kormánya döntéseit széles társadalmi és politikai támogatás övezze.” A néhai kormányfő azon az állásponton volt, emeli ki a volt elnökségi tag, hogy alkotmányt módosítani csak nagy társadalmi egyetértés birtokában szabad, ízléses és etikus, ezért ezt tisztességes országokban két egymást követő parlamentnek és/vagy népszavazásnak kell megerősítenie. „Eszébe nem jutott volna, hogy kidobja az alkotmányt, és helyette alaptörvényt fogadjon el, ami egyébként alkotmányellenes volt, mert ehhez bizonyos pontokon négyötödös többséget írt elő a hatályos jog.”
A kétharmados felhatalmazás hiányában elvesztegetett húsz évről Bod Péter Ákosnak is más a véleménye. „Ez a mondat Orbánról szól, nem Antallról. Kormányozni lehet egyszerű többséggel is, a minősített többséghez pedig meg kell szerezni az érintettek beleegyezését. Ez a politika művészete. Erőből könnyű dönteni, jól és rosszul is.”
Az egyetemi tanár úgy látja: a nemzetnek fontos társadalmi ügyekben elmaradt a túloldal támogatása vagy jószándékú tartózkodása is, ami jobban bántotta Antallt, minthogy az ellenzék, közte a Fidesz, nem válogatta meg a szavait a kormány bírálatakor.
Nemzeti muszklimutogatás
Bod Péter Ákos nem lát jeleket arra, hogy a konszolidációnak akár csak a gondolata fölmerülne Orbán Viktorban. „Pedig épp a kétharmad adhatná meg a nagyvonalúság alapját. Aki erős, arról ezt tudják, és nem kell hozzá muszklit mutogatnia.” Szerinte már csak emiatt is két nagyon különböző emberről van szó. Antall már ’56-ban beleszagolt a puskaporba, édesapja korábban államtitkár volt, otthonról hozta az érdeklődést, a politikai tudást, 1989-ben egy kormányzásra kész ember állt elő.
„A mostani vezetés egy peches generáció, mert sosem volt civil munkahelyük. Túl korán kerültek olyan helyzetbe, amikor másokról dönthetnek, nem tudják, milyen érzés megtermelni a nemzeti jövedelmet. És ami még elszomorítóbb, mintha úgy válogatnák az utánpótlást, hogy legyen lojális, továbbá legyen lojális, valamint legyen lojális: ez az első három minőség, ami alapján hivatalba kerül valaki” – értékel az MTA doktora.
Nem tudni, Antall kormányzása hová vezette volna az országot, de egykori bizalmasai szerint semmi sem állt tőle távolabb, mint a mai politikai kultúra.
„Orbán rendszere választási diktatúra, Antall éppen a mai állapotoktól féltette legjobban az országot – mondja Herényi Károly. – Ez a weimari demokrácia: ezen az úton jutott el Németország a diktatúrához és végül a nácizmushoz. Mi most hasonló úton haladunk.” Szerinte változásra akkor lehet számítani, ha a Fidesz által elültetett szembenállás kultúráját felváltja az együttműködés kultúrája. A decemberi tüntetéssorozat ennek a kezdete, mert nagyon különböző világnézetű emberek tudnak egyetérteni abban, hogy az Orbán-rendszerből végtelenül elege van Magyarországnak.
