Az államférfi és a mikromenedzser

Publikálás dátuma
2018.12.30 08:00

Fotó: MTI/ Kovács Attila
Kezébe temetné az arcát vagy csak a fejét csóválná Antall József, ha látná, mivé lett Magyarország? Orbán Viktor szavaiból arra lehet következtetni, hogy nem, a néhai miniszterelnök büszke lenne rá. Ezt sokan erősen kétlik, a hegyesebben fogalmazók szerint ez nem más, mint történelemhamisítás, mások szimpla értelmezési kérdésnek tartják. És bizony: némely politikus ebbéli képessége előtt nincs akadály.
A politikai hiedelemvilág szerint Antall József 1993 decemberében, a halálos ágyán Orbán Viktorra hagyományozta az ország vezetését. „Ebből szerintem egy szó sem igaz. Arról fogalmam sincs, mikor beszéltek utoljára, de valószínű, hogy Viktor nem volt az utolsók között.” Ungár Klára volt Fidesz-képviselő véleménye nem állhat távol a valóságtól, semmilyen adat nem támasztja alá a legendát, annyit viszont sokan állítanak, hogy Antall látta a hebrencs ifjúban a tehetséget. De aligha arra a tehetségre gondolt, amivel a ma­gyarok számára nem ismeretlen, de ily' mértékben soha nem látott megosztottságot, unortodox és illiberális hatalomtechnikát hozott az országra a korrupció és a propaganda szűnni nem akaró, akarnok valóságával. Emiatt a néhai miniszterelnök halálának évfordulóján tartott hó eleji megemlékezéskor egykori kormányának és a pártvezetésnek több tagja távolmaradásával tüntetett. Nem ment el a parlamentbe Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Herényi Károly sem.  „Orbán Viktor semmilyen értelemben nem tekinthető Antall József politikai örökösének. Az az állítás pedig, hogy Antall rábízta volna az országot, arcátlan hazugság. Aki ismerte, tudja, hogy ízig-vérig demokrata volt, és egy demokrata soha nem tesz ilyet. Annyit üzent neki a betegágyáról telefonon, hogy vigyázzon a pártjára. De Orbán a Fideszt sem tudta megóvni önmagától, távozása után darabjaira fog hullani. Az országnak pedig kifejezetten káros, hogy Orbán Viktor vezeti, aki vissza akar vinni minket a Kádár- vagy inkább a Rákosi-érába. Magyarországon nem azért történt rendszerváltoztatás, hogy harminc év elteltével úgy érezzük magunkat, mint a ’70-es években” – mondja Herényi. 

A felszámoló

Az MDF egykori elnöki tanácsadója, későbbi szóvivője azzal indokolta távolmaradását a megemlékezésről, hogy Orbán Viktor nem tesz egyebet, mint Antall életművét számolja föl. Aminek része a jogállamiság megteremtése, ahogy az európai közösséghez csatlakozás előkészítése is, márpedig ma a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszerének megszüntetése történik, és politikai háborúban állunk az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Orbán bensőséges viszonyt ápol Putyinnal és gátolja annak az Ukrajnának a NATO-tagság iránti kérelmét, amelynek függetlenségét az Antall-kormány – hogy legyen egy „pufferország” Magyarország és Oroszország között – az elsők között ismerte el.  

Haszonélvezők és a többiek

Bod Péter Ákos, az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere politikai értelemben atyjának tekinti a volt kormányfőt, 1989 előtt nem foglalkozott pártpolitikával, és önszántából utána sem. A Corvinus Egyetem közgazdászprofesszora, az MTA doktora úgy véli: 1990-ben gyönyörű pillanatot élt át az ország, ugyanakkor a politikában kezdettől fogva meghasadtan, értelmiségi eredetű, múltban gyökeredző szembenállással. Ez volt a magyar rendszerváltozás természete: nem a munkásosztály, nem a parasztság mozdult meg főként, hanem az értelmiség. A mély megosztottság a korábbi népies-urbánus vitát, az orosz narodnyik-zapadnyik ellentétet, a konzervatívok és a nyugatosok, harmadik utasok közötti szakadékot idézte fel. „A hasítás ma sokkal inkább a haszonélvezők és a többiek között van. A politikai osztály vállalkozássá vált. Akkoriban föl sem merült, hogy valaki azért szavaz, mondjuk, az MDF-re, mert meg akar gazdagodni. Talán ügyetlenek voltunk, talán csak becsületesek, de az anyagi motívum ’90-ben nem volt tényező. A NER-lovagok korában nyilvánvalóan szisztéma lett a politika mint üzletág. Antall József államférfi volt, Orbán Viktor politikus. Az olvasóra bízom az értelmezést.” Bod Péter Ákos emlékeztet: Antallt a Fehér Ház gyepén katonai tiszteletadással fogadták, a mozgékony Orbánt Kazahsztántól Tádzsikisztánig fogadják barátként. („Pont. Pont. Pont.”) Antallt Thatcher brit miniszterelnök látogatta meg, és Putyinnal szemben Jelcin orosz elnök sem üzletelni jött, hanem hogy 1956 tragédiáját a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltjának nevezze. George Bush telefonon is hívta Antallt, hogy a köztiszteletben álló politikus-történésztől kérdezze például azt, elkerülhető-e Jugoszlávia szétesése. „A történészi háttér hátrány lehet folyó kormányzati ügyekben, de az irányok kijelölésekor nem az. A jó szakapparátus elvégzi az adminisztrációt, ami nem a kormányfő dolga. Egy miniszterelnök nem azért van, hogy kijelölje a kastélypályázati nyerteseket, még akkor sem, ha pártatlanul meg tudná tenni” – jegyzi meg az egyetemi tanár.  

Orbán, a rendpárti kisgazda

A két politikus személyes kapcsolatáról érzékletes képet fest Ungár Klára volt fideszes, később a liberális irányt tartó szabad demokrata országgyűlési képviselő. Szerinte Orbán a kezdetektől különválasztotta az MDF-et és Antall Józsefet. Miközben a Fidesz bizonyos kérdésekben keményen bírálta a kabinetet, a kormányfőt általában nem bántották. A fideszeseknek nemigen volt személyes kapcsolatuk Antall-lal, de Orbán időnként „magánbeszélgetett” vele. „Mi egyszerűen csak unalmas embernek tartottuk, Orbán viszont tisztelte. Azt hiszem, tudatában volt annak, milyen nehézséget jelentett egy posztkommunista országot ­átvinni a túlsó oldalra. Ebben egyébként mindannyian elég empati­kusak voltunk. Antall állandóan ­történelemórákat tartott, mi nagyon untuk, de Viktor erre fogékony volt. Egyszer Antall elmagyarázta neki, mi a különbség az olasz és a német fasizmus között. Mi csodálkoztunk, hogy ez miért ekkora újdonság, de ő nagyon lelkes volt” – mondja Ungár. A volt politikus közgazdász szerint Orbán mindig is elítélte a szilárd kormányozhatóság jegyében kötött MDF–SZDSZ-paktumot. A ’90-es választások előtt az SZDSZ félt, hogy a Fidesz is bemegy az MDF-kormányba, ami Orbánnak nem lett volna ellenére. Ezzel azonban egyedül maradt, ahogy később a kárpótlási törvény vitájában is. „Ezt a párt minden komoly szakértője ellenezte, de Viktor mindenképpen szerette volna, ha támogatják. A liberális demokrata mellett mindig ott volt benne a kisgazda is, méghozzá a rendpárti kisgazda. Utóbbi a taxisblokád idején tűnt ki igazán.”  

Elfordulás a liberalizmustól

A nevezetes taxisblokádra 1990. október 23. után ébredt az ország. Az SZDSZ rárepült az akcióra, képviselői kint voltak a barikádokon. „Akkoriban Viktor egy napra eltűnt, nem találtuk sehol. Amikor visszatért, elfogadtatott egy frakciónyilatkozatot, amelyben sem a taxisokat, sem a kormányt nem támogatta, de kiállt a törvényes rend helyreállítása mellett. Azt mondta, nem lehet a demokratikusan megválasztott hatalommal szemben erőszakosan fellépni. Nagyjából innentől lehetett tudni, hogy rendpárti.” A taxisblokád azért is fontos dátum, mert a Fidesz ekkor kezdett el leszakadni a liberálisokról, véli Ungár. Az SZDSZ-szel szemben mindig volt egyfajta ellenérzésük, mert nem tekintették őket egyenrangúnak. Volt akkoriban egy mondás, miszerint a Fidesz az SZDSZ és az MDF elvált szülők gyereke. Ez ugyan nem volt igaz, de a politikai közhangulat így értelmezte. A taxisblokád után a legnagyobb kormánypárt népszerűsége vészesen csökkent, rengeteg Fórum-szimpatizáns maradt párt nélkül. „Tudtuk, hogy két liberális párt nem fog megélni nálunk, és elsősorban Viktor volt az, aki rájött, hogy a korábbi MDF-esek felé kellene nyitnunk. Egyébként ez akkor nem esett nehezére a csapatnak, voltunk ott néhányan konzervatív liberálisok: Wachsler, Rockenbauer, Sasvári és én is. Nem volt nehéz elképzelnünk, hogy a Fidesz elmozdulhat egy kereszténydemokrata irányba.” Az MDF és a Fidesz kapcsolatát írja le a székházügy is, amikor már Simicska Lajos tárgyalt a demokrata fórum pénztárnokával. „Antall tudta nélkül ezt nem lehetett volna végigvinni” – emlékszik Ungár Klára.  

Egy grádiccsal följebb

Bod Péter Ákos szerint alapvető különbség a két politikus között, hogy az egyikük megosztotta a munkát, a másik centralizálja. „Orbán Viktor mikromenedzser, meg kell nézni az íróasztalát. Amikor tanácsadóként utoljára láttam, rengeteg papír volt rajta, közte támogatási pályázatok. Úgy nézett ki, az összeset átnézi és megmondja, ki nyer. Antall József asztalán egy életrajz vagy egy ország háttér-dokumentációja volt, hogy érdemben tudjon tárgyalni. Államférfi karaktere a köznapi megítélésén inkább csak rontott, hiszen a bulvár, majd a realityk világában mindinkább az lett a divat, hogy a politika a saját szintjén szóljon a közemberhez. A korábbi századokban egy grádiccsal efölött kellett őket megszólítani.” A két kormányfő nemzetpolitikai karaktere is eltér egymástól. Az egyetemi tanár emlékeztet: ma nem olyan sokkoló, ha valaki a határon túlia­kat a nemzet részének tekinti. A má­ra megtért és a keresztény nemzeti lelkület letéteményesévé vált Fidesz is felszisszent Tria­non említésekor 1990-ben, amikor még bátorság kellett ehhez. „Antall jogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tartotta magát – és persze nem csak azokénak, akik rászavaztak –, de lélekben 15 millióért érzett felelősséget. Ennek van értelme és realitása is, míg a határrevízióról, a tankokkal megindulásról kár beszélni. Antall a világos euroatlanti elkötelezettségével teremtette meg az alapot ahhoz, hogy a magyar kisebbségről szólva ne nyíljon új frontunk a világban. Ezzel szemben a határon túli beavatkozás vádját ma roppant nehéz elhessegetni, hiszen a politika a pénzzel, szóban és gesztusokban is rátapos mások érzékenységére.”  

Misztikus kétharmad

Orbán Viktor azt mondta a decemberi megemlékezésen, hogy ha Antall Józsefnek kétharmada lett volna, megspórolhatott volna Magyarország húsz évet. Ezzel azt is állította, a néhai miniszterelnök ugyanúgy kezelte volna az alkotmányozást, a demokratikus pilléreket és az ellenzéket – lenézve ezzel az ország felét –, ahogy a Fidesz teszi ma. Antallnak ugyanakkor meglehetett volna a kétharmada, ha összeáll az SZDSZ-szel mint a legnagyobb ellenzéki párttal. Herényi szerint azért utasította el ezt, mert 40 év egypárti uralom után nem akarta, hogy újra egy hatalmi tömb határozza meg a politika irányát. „Egy fiatal demokráciában a különböző társadalmi csoportok érdekeinek és értékeinek jól artikulált képviseletére van szükség, amire csak több párt képes. Antall arra törekedett, hogy kormánya döntéseit széles társadalmi és politikai támogatás övezze.” A néhai kormányfő azon az állásponton volt, emeli ki a volt elnökségi tag, hogy alkotmányt módosítani csak nagy társadalmi egyetértés birtokában szabad, ízléses és etikus, ezért ezt tisztességes országokban két egymást követő parlamentnek és/vagy népszavazásnak kell megerősítenie. „Eszébe nem jutott volna, hogy kidobja az alkotmányt, és helyette alaptörvényt fogadjon el, ami egyébként alkotmányellenes volt, mert ehhez bizonyos pontokon négyötödös többséget írt elő a hatályos jog.” A kétharmados felhatalmazás hiányában elvesztegetett húsz évről Bod Péter Ákosnak is más a véleménye. „Ez a mondat Orbánról szól, nem Antallról. Kormányozni lehet egyszerű többséggel is, a minősített többséghez pedig meg kell szerezni az érintettek beleegyezését. Ez a politika művészete. Erőből könnyű dönteni, jól és rosszul is.” Az egyetemi tanár úgy látja: a nemzetnek fontos társadalmi ügyekben elmaradt a túloldal támogatása vagy jószándékú tartózkodása is, ami jobban bántotta Antallt, minthogy az ellenzék, közte a Fidesz, nem válogatta meg a szavait a kormány bírálatakor.  

Nemzeti muszklimutogatás

Bod Péter Ákos nem lát jeleket arra, hogy a konszolidációnak akár csak a gondolata fölmerülne Orbán Viktorban. „Pedig épp a kétharmad adhatná meg a nagyvonalúság alapját. Aki erős, arról ezt tudják, és nem kell hozzá muszklit mutogatnia.” Szerinte már csak emiatt is két nagyon különböző emberről van szó. Antall már ’56-ban beleszagolt a puskaporba, édesapja korábban államtitkár volt, otthonról hozta az érdeklődést, a politikai tudást, 1989-ben egy kormányzásra kész ember állt elő. „A mostani vezetés egy peches generáció, mert sosem volt civil munkahelyük. Túl korán kerültek olyan helyzetbe, amikor másokról dönthetnek, nem tudják, milyen érzés megtermelni a nemzeti jövedelmet. És ami még elszomorítóbb, mintha úgy válogatnák az utánpótlást, hogy legyen lojális, továbbá legyen lojális, valamint legyen lojális: ez az első három minőség, ami alapján hivatalba kerül valaki” – értékel az MTA doktora. Nem tudni, Antall kormányzása hová vezette volna az országot, de egykori bizalmasai szerint semmi sem állt tőle távolabb, mint a mai politikai kultúra. „Orbán rendszere választási diktatúra, Antall éppen a mai állapotoktól féltette legjobban az országot – mondja Herényi Károly. – Ez a wei­mari demokrácia: ezen az úton jutott el Németország a diktatúrához és végül a nácizmushoz. Mi most hasonló úton haladunk.” Szerinte változásra akkor lehet számítani, ha a Fidesz által elültetett szembenállás kultúráját felváltja az együttműködés kultúrája. A decemberi tüntetéssorozat ennek a kezdete, mert nagyon különböző világnézetű emberek tudnak egyetérteni abban, hogy az Orbán-rendszerből végtelenül elege van Magyarországnak.
2018.12.30 08:00
Frissítve: 2018.12.30 08:00

Irodalom és önismeret: így láthatunk rá magunkra jobban

Publikálás dátuma
2019.01.14 12:00
Arra a kérdésre, hogy beleférhet-e a fantasztikus mű mint kötelező a magyar irodalom órákon, avagy elemezhetik-e a gyerekek Harr
Fotó: /
Állítólag, akik sokat olvasnak, kedvesebben fordulnak mások felé, mint azok, akik tévénézéssel töltik az idejüket. Matuska Mircsi coach, civilben könyvmoly a könyveknek ezt a személyiségformáló, áldásos hatását használva és kihasználva tart önismereti alkalmakat.
Harry Potter-rajongó? – Abszolút. Épp most osztottam meg én is azt a tanulmányt, mely szerint, aki gyerekkorában olvasta a Harry Pottert, az mérhetően empatikusabb felnőtt lesz annál, aki nem ismeri a varázslótanonc történetét. Kevés az olyan ember, akihez annyira közel éreznénk magunkat, mint egy főhőshöz, akivel lapról lapra olvadunk eggyé. Nyilván az olvasóra is hat Harry személyisége, aki, mivel nem a varázslóvilág szabályai és evidenciái alapján szocializálódott, a társadalom elnyomottabb rétegeivel, például a megvetéssel és félelemmel kezelt vérfarkasokkal is megbecsüléssel bánik. Sokszor ez a hozzáállás menti meg őt, amikor szorult helyzetbe kerül – valaki a segítségére siet, aki iránt korábban elfogadást és szeretetet mutatott. – Így zajlik egy irodalommal megspékelt önismereti tréning is? Azonosulunk a főhőssel, és megnézzük, adott, a saját problémáinkhoz így vagy úgy hasonlító szituációban ő hogyan reagál? – Nem, ez azért ennél bonyolultabb. Minden alkalomnak van egy témája, mindig ehhez választok részleteket a felhasznált műből. A helyszínen nem nagyon olvasunk, illetve, mivel bizonyos kiemelt részekhez kötöm a feladatokat, azokat – egy bekezdést, odatartozó mondatot – én magam felolvasom, hogy a résztvevők hangulatba kerüljenek. A Harry Pottert például házbeosztással kezdjük. Képletesen megérkeztünk a Roxfort expresszen – ez az ismerkedés fázisa –, majd megcsinálunk egy létező pszichológiai rendszer (MBTI) szerinti személyiségtesztet. Annak alapján mindenki kap egy betűsort a saját személyiségtípusáról, mely eldönti, hogy a Griffendélbe, a Mardekárba, a Hugrabugba vagy a Hollóhátba kerül-e. – És ha valaki nem ért egyet az eredménnyel? Nem olyannak látja magát? – A teszt után mindenki kap egy kalapot, ami a regénybeli Teszlek Süveget jelképezi, és kvázi a süveg sugallatára reflektálhatnak a teszt eredményére. Elmondhatják, mi az, amivel nagyon nem értenek egyet, illetve mi az, ami nagyon betalált. Ezen a ponton még van átjárás egyik házból a másikba. – Rendben, mindenki bekerült valamelyik házba. És aztán? – Aztán kezdődik a tanítás. Az első óra: sötét varázslatok kivédése. Patrónus-bűbájt kell végrehajtaniuk, aminek az a lényege, hogy egy nagyon kedves emlékükre kell gondolniuk. Ez a depresszióból való gyógyulás egyik eszköze – ha jönnek a dementorok, melyek a rowlingi világban jelképesen a depresszióval járó lények, úgy lehet küzdeni ellenük, hogy felidézünk valamilyen pozitív emléket. Valamit vagy valakit, amiért és akiért hálásak lehetünk. Ami boldogsággal tölt el bennünket. – Ennyire egyszerű volna leküzdeni például a depressziót? – Nyilván nem az a cél, hogy egy-egy ilyen alkalommal megoldódjon az ember minden nehézsége, problémája. Nem vagyok pszichológus, nem kóresetekkel foglalkozom. Annyit szeretnék, hogy aki eljön, egy kicsivel jobb rálátást kapjon önmagára. A Patrónus-bűbáj gyakorlat például arra tökéletes, hogy megmutassa, hogyan érdemes még akkor is keresni valami jót, amire fókuszálhatunk, ha épp leterítenek a problémák. Örökké, 40 évesen is az anyukánkat meg az ovit hibáztatni a nehézségeinkért, nem vezet sehová. De ha csak annyit teszünk, hogy a megoldásra nézünk, ha pusztán elképzeljük, milyen lesz, ha megoldódik az adott probléma, már nagyon sokat segítettünk magunkon. Azt gondolom, hogy minél több dolgot felfedezünk magunkkal kapcsolatban, és azt tudatosítjuk is, annak erős változtató ereje van. Sokszor már az elég, ha tudunk kérdéseket feltenni. Olvasóként kívülről csöppenünk a könyvek világába, ami sok előnnyel jár. Gondoljunk bele, Harrynek mennyi előnyt adott, hogy nem a varázslóvilágban nevelkedett, és nem voltak berögzült sablonjai, sztereotípiái. Ha túlságosan és túl régen benne vagyunk valamiben, önmagunkban például, fel se merül, hogy bizonyos evidenciákra rákérdezzünk. Úgy van, és kész. Pedig lehet, hogy ha megtennénk, kiderülne, hogy egyes félelmeink olyanok, mint Hagrid: látszatra kegyetlen óriás, valójában egy szeretni való bumburnyák. – Érzek némi küldetéstudatot… – Az én személyiségtípusomnak minimum a világmegváltás a célja. Az általam használt pszichológiai teszt alapján ugyanaz a kategória vagyok, mint Rowling. Az egész Harry Potter-történet arra van felépítve, hogy Harry mint valami messiásfigura az életét adja a barátaiért – önkéntes áldozatot hoz, ám a szeretet megmenti, azért támad fel. Én azt szeretném elérni az irodalmi-önismereti alkalmakkal, hogy a résztvevők rácsodálkozzanak magukra és felfedezzenek valami újat magukban. És ha közben az olvasást is megszeretik, annál jobb! – És A Gyűrűk Ura? – ahogy néztem, a következő alkalom témáját abból merítette. – Így, év elején a célok és a küldetéstudat mentén kalandozunk A Gyűrű Szövetségével. Megnézzük, kivel, melyik szereplővel tudunk azonosulni. Miért épp vele? Mik az erősségei? Azok közül melyeket tudjuk használni a céljaink elérésében. A célok rendkívül fontosak az életünkben, nélkülük csak ide-oda sodor bennünket a szél. Ha nem tudod, hogy mit akarsz, akkor olyanok fogják megmondani, mit tégy, akik jó esetben biztosan nem terveztek neked semmit. Kevésbé szerencsés esetben még rosszat is akarhatnak. Ezért nagyon fontos, hogy tudjuk, mit akarunk. Akkor látjuk a világítótornyot, és tudunk afelé menni.

Olvasással az empátiáért

Az elmúlt évek brit tudósok, amerikai pszichológiai laborok és különféle nemzetiségű olvasáskutatók által végzett tanulmánysorozatok alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy tényleg van összefüggés az olvasás, valamint a szociális készségeink alakulása között, hiszen, ahogy például Rose Turner, a londoni Kingston Egyetem kutatója is állítja nagy bölcsen: akik sok regényt olvasnak, könnyebben azonosulnak mások érzéseivel. Az interjúban is említett Harry Potter-kutatásban például több körön keresztül vizsgálták, hogyan változik meg az olvasás hatására általános, illetve középiskolás gyerekek véleménye olyan kérdésekről, mint a migráció vagy a homoszexualitás. Az első kísérletben harmincnégy olasz ötödikes tanulót kértek meg arra, hogy hat héten keresztül olvassák Harry Potter történeteit. A sztoriba azután kezdhettek bele, miután kitöltöttek egy tesztet arra vonatkozóan, hogy mi a véleményük a bevándorlókról. Azok a gyerekek, akik korábban, nyilván otthoni minta alapján, elutasították a bevándorlást, Harry karakterével azonosulva sokkal elfogadóbbá váltak a kisebbségekkel, menekültekkel szemben. Ugyanez lett az eredménye egy olasz gimnazistákkal folytatott vizsgálatnak is: ők a szexuális mássággal kapcsolatban váltak sokkal toleránsabbakká a Harry Potter-könyvek hatására. Abban mindegyik kutatás egyetért, hogy a sokat olvasók társas megnyilvánulásai mérhetően pozitívabbak a nem vagy keveset olvasókénál, és többnyire abban is konszenzus van a különféle megközelítésekben, hogy együttérző-képességünket a műfajválasztás is befolyásolja. A társadalmi, szociális érzékenységet állítólag a romantikus regények és a drámák, az empátiánkat, illetve a másokkal való értelmi azonosulást (vagyis, hogy mennyire értjük a szereplő motivációit) pedig a kalandregények, valamint a vidám, komikus történetek csiszolják leginkább. Mindemellett a kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy a vizsgálatok során nem sikerült fényt deríteniük az ok-okozati összefüggések valódi természetére, azaz, hogy az eredmények valóban arra utalnak-e, az olvasás jobb, érzelmileg intelligensebb emberré tesz minket, vagy inkább arra, hogy azért olvasunk szívesen, mert eleve magasabb szintű empátiás készséggel bírunk. 

2019.01.14 12:00
Frissítve: 2019.01.14 12:00

Nem hősök, nem mártírok - háromgyerekes családért fogtak össze

Publikálás dátuma
2019.01.13 14:25

Fotó: Népszava/ Draskovics Ádám
Az ismert dakota mondás szerint a hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember. Ifjabb Baranyi Albin Richárd és családja még nem értek oda. Náluk jártunkkor annak örültek, hogy az új házban tudnak karácsonyozni, lesz húsleves, töltött káposzta, rántott hús.
Egy hír nyomán indulunk el a Nógrád megyei Jobbágyiba. A szívmelengető karácsonyi mese egy ismeretlen jótevőről szólt, aki házat vett a fiatal, háromgyermekes cigány családnak, mert az ünnepek előtt húsz nappal porig égett a régi otthonuk. Sáros, gidres-gödrös földúton dagonyázunk – ez itt a falu vége, az utca szántóföldek barna szőnyegébe fut bele. Messziről látszik, hová tartunk: a masszív kockaház ablakait purhab hurkák keretezik, a lépcsőfeljáróhoz támasztva fóliába csomagolt fehér karnisok áznak a szemerkélő esőben. Odabent férfiak nyüzsögnek, lázas munka folyik. Az oldalsó nagyszobában nők és gyerekek tanyáznak bontatlan dobozok, illetve vadonatúj háztartási gépek társaságában. Itt találom a serdületlen kamaszlánynak látszó, huszonnégy éves, háromgyermekes családanyát, Szimonettát. Éjsötét haj, szabályos vonások, hatalmas szempár. Megtudom, hogy Szimonetta és Albin a modern kor gyermekei: nem a cigánytelepen, hanem egy közösségi oldalon botlottak egymásba. „Én tizenhat voltam, ő tizennyolc. Először cseteltünk, utána találkoztunk, egy hónap múlva hozzá költöztem Salgótarjánból, és két évvel később megszületett az első gyerekünk. Mirella most töltötte be a hatot, Istvánka két és fél éves, Anita nyolc hónapos. Amikor kigyulladt a ház, nem voltunk otthon. Átmentem a gyerekekkel apósomékhoz, ebéd után lepihentünk, meséltem a kicsiknek. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nagy kiabálás van kint, rohantak a szomszédok, hogy menjünk, mert ég a házunk. Mire negyedóra múlva odaértek a tűzoltók, lángokban állt az egész. Ami nem égett el, az szétázott az oltásnál, semmink nem maradt. Apósomék adtak nekünk helyet, de nem az övék a ház, ott nem maradhattunk egy hétnél tovább.”  

Angyal a mennyből

A kilátástalannak tűnő helyzetből egy ötlet rántotta ki őket. Reggelente mindig a Rádió 1-et hallgatják, e-mailt írtak hát „a Balázsnak”. Sebestyén Balázs és műsorvezető társai élő adásban szerveztek gyűjtést nekik. Két nap múlva megjelent náluk egy budapesti férfi, elmondta, hogy már tárgyalt egy eladó házról, még aznap meg is vette, másnap megkötötték a szerződést az ügyvédnél. „Olyan volt, mintha egy angyal szállt volna le a mennyből. Nem vár cserébe semmit, nem akarja, hogy nyilvános legyen a neve, időnként telefonál, érdeklődik, hogyan haladunk. A gyűjtésből annyi pénz gyűlt össze ugyanis, hogy szinte azonnal nekiállhattunk a felújításnak” – meséli Szimonetta. Szebb lesz az új ház, mint a régi volt? – kérdezem. „Nem lesz szebb, gyönyörűen megcsináltuk azt is, és most kezdhetünk mindent elölről. De jó érzés, hogy annyian összefogtak értünk, rengeteg holmit kaptunk, bútort, ágyneműt, tűzhelyt, mosógépet, játékokat. Egy csomó minden meg is maradt, azokat majd továbbadjuk” – válaszolja. „A mai világban is akadnak rendes emberek. Nem gondoltuk, ki se derült volna, ha nem jön az a tűz” – szólal meg Dóra, Szimonetta édesanyja. Az asszony a pici Anitát dajkálja a franciaágyon, keze ügyében karos mankó hever. „Különben úgy festett a régi lakásuk, mint egy prospektus, mindenüket arra költötték, meg a gyerekekre. Akkor is segítettünk nekik, most is itt vagyunk az urammal, pedig balesetet szenvedtem, elütött egy targonca a munkahelyemen, háromszor műtötték azóta a lábamat.” Ahogy múlik az idő, egyre fokozódik a bábeli zűrzavar a házban. Mindenki egyszerre beszél, pontosabban kiabál, hogy túlharsogja a gépek sivítását. A telefonokból különféle zenék szólnak maximális hangerővel, az általános ricsajba néha belevijjog egy rendőrségi szirénához hasonló idegtépő hang, amit Istvánka csalogat elő játék közben az ajándék tabletből. Üvöltve beszélgetni nem túl kellemes, ennek ellenére megpróbálom kifaggatni Zsoltit. A tizenhat éves fiú Szimonettáék szomszédja volt a régi háznál, ő érkezett elsőként a tűzhöz, ő készítette a videót is a lángoló házról. Tőmondatokban beszél. Jobbágyiban nagyjából kétezren élnek. Van óvoda, iskola, orvosi rendelő. Az itteni emberek fele cigány, egy részük a telepen lakik, mások beköltöztek a faluba. Albinék tiszták, rendesek, nem isznak, nem verekszenek, dolgoznak, nincs velük gond. Ő sokat lóg náluk, segít a gyerekek körül. Ráér: kijárta a nyolc osztályt, nem tanul tovább, a környéken nem talál munkát.

Stílusos dizájn

Kimerészkedek a káoszba, ahol vagy tucatnyian sürgölődnek. Az már a szálló por, a nejlonleplek és a készülő burkolatok alól kikandikáló jajdezöld szigetelőlapok dacára is látszik, hogy meseszép lesz az új ház. Hófehér falak, matt fehér, csúszásbiztos járólapok, bordóra hangolt konyha amerikai módra, egybenyitva a tágas nappalival – ehhez falat is bontottak. Letisztult formák, semmi csicsa, minimalista stílus kevés terméskővel megspékelve – dizájnos luxuslakásokban látni ilyesmit. Kérdem is Szimonettát, kinek az ízlését dicséri mindez? Az övét, vágja rá habozás nélkül. Aztán hozzáteszi: a Pesten élő anyósa küldözgetett neki képeket, ezekből választott. A melósruhát viselő harmincasok közül egyetlen ember lóg ki. A nyolcvanéves Jakab Ferencet Papának becézik a többiek, igazi régi vágású szaki: vászonsapka, orrára tolt szemüveg. A konyhaasztalon halmozódó villanykapcsolókkal babrál, villanyszerelő a szakmája, valójában ezermester, de erről nincs papírja. „Nemcsak a baj hozott össze minket, máskor is együtt dolgozom a fiúkkal. A gyerekeim lehetnének, szeretek velük lenni. Nekem a karácsony semmit nem jelent, a feleségem meghalt, családom nincs, egyedül élek, nem vár haza senki. Jobb, ha elfoglalom magamat, otthon csak unatkoznék” – pillant rám szemüvege alól. Úgy látszik, többfelé tud egyszerre figyelni, mert a keze beszélgetés közben sem áll meg. Kedves, közlékeny öregúr. Amikor kisurranunk a teraszra fotós kollégámmal rágyújtani, velünk tart, s elmeséli, hogyan tette le a cigit negyven éve. Nikotinlével permetezte a szőlőt, látta, amint elszürkülnek, összepöndörödnek a levelek. Aznap szívta az utolsó szálat.

Jöttek maguktól

Órák óta téblábolunk itt, de nem nagyon jutottam előbbre. Ólomszürke az ég, még mindig szitál az eső, és mind jobban érzem, hogy útban vagyunk. Vészesen közeleg az ünnep, mindenkinek dolga lenne odahaza, de addig nem mennek el, amíg a házat – úgy-ahogy – lakhatóvá nem teszik. Ha kell, éjfélig robotolnak, és ehhez nem hiányzik két lábatlankodó idegen, akik csak hátráltatják a munkát. Nem csoda, hogy elhajtanak, valószínűleg én is ezt tenném hasonló helyzetben. Egyikük, aki négykézláb állva, fándlival és kőműveskanállal kezében a fürdőszoba aljzatát egyengeti, ki is oktat: „Nem azért jöttünk ide, hogy szerepeljünk! Bajban van egy háromgyerekes család, hát segítünk. Nem vagyunk hősök, nem vagyunk mártírok. Ennyi, nem kell ezt túlragozni.”
A huszonhét éves családapát, ifjabb Baranyi Albin Richárdot egész nap alig láttam. Akár a szélvész, futkosott ide-oda, ő volt az anyagbeszerző. „Akiket itt most lát, összeszokott brigád. Több éve dolgozunk az építőiparban, van köztünk festő, mázoló, gipszkartonos, burkoló, vizes – kezdi a bemutatkozást. – Tizennégyen vagyunk velem együtt, akad cigány is, magyar is, mind rokon szegről-végről. A Papa kivételével egykorúak vagyunk, családunk, kicsi gyerekeink vannak. Együtt dolgozunk, az egész napot együtt töltjük, összetartozunk. Mi nem csak vészhelyzetben vagyunk egy csapat. Hívni se kellett őket, jöttek maguktól, mindenki segít, amiben tud.” Pestre járnak, ott jobban megfizetik őket. Nincsenek állásban, feketén dolgoznak. Albin tisztában van azzal, hogy ezzel veszélyezteti a nyugdíját, de azt is tudja, hogy anyagilag így jár jól. Más indoka is van, azt mondja, rossz az egyik szeme, hatéves korában kiütötte egy gumipókkal, és műszemmel nem veszik fel az építőiparba. „Három nappal a tűz után, kedd reggel volt az élő adás a rádióban – meséli. – Tíz órára összegyűlt kétmillió forint, csütörtökre ez négymillióra emelkedett. Nem akartuk elhinni, azt hittük, álmodunk. Aztán jött a csodálatos idegen, aki megelőlegezett nekünk két és fél millió forintot, és azt ígérte, segít abban, hogy fölvehessük a csok-ot, amiből visszafizetjük neki a kölcsönt. A csok feltétele az, hogy hivatalos állásom legyen, de azt mondta, vannak rokkantmunkahelyek, ahol el tudok helyezkedni.” A történet így egy kicsit „színesebb” annál, mint ami a bulvárba belefér, de azért ez sem rossz. Persze sok múlik azon, hogy ifjabb Baranyi Albin Richárd keres-e majd annyit, hogy fizesse a törlesztőket. „Vállalok majd mellette más munkákat. Most nem töröm ezen a fejem, egyelőre azon sem vagyok túl, hogy elveszett a régi ház. Próbálunk örülni annak, hogy fedél van fölöttünk. Még nem tudom, mi lesz, majd meglátjuk. Soha nem volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna.”
2019.01.13 14:25
Frissítve: 2019.01.13 14:25