Történelmek és a Háry

Történelemhamisítás vagy az események sajátos értelmezése? – az álhírgyártás korában alig vannak szilárd kapaszkodók a tényekhez. Magyarországon milliók hisznek például abban, hogy Soros és a magyar ellenzék egymillió illegális bevándorló betelepítésén ügyködik, ezért arra szavaznak, aki az ördögöt falra festette és aki vaskézzel megvédi őket az „armageddontól”. Történészt és politológust kérdeztünk a „háryjánosságokról”.
„A történelem nem egzakt tudomány, nagyon különböző értelmezésekre lehet jutni vele. Minél közelebbi a múlt, annál élesebbek lehetnek az eltérések. Ha ránézünk az elmúlt évek vitapontjaira, az I. világháború lezárásnak az évfordulójára, a Tanácsköztársaságra vagy Trianonra, akkor azt látjuk, hogy a történelem folyamatosan új értelmezések kereszttüzébe kerül” – állítja Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, aki szerint semmi rendkívüli nincs abban, ha egy politikus értelmezi a politikai múltat, beleértve a közelmúltat is. Az viszont már Orbán-specifikus a politológus-szociológus szerint, hogy amíg a kormányfő az elmúlt harminc évet egyben szokta kritizálni, most burkoltan kontinuitást vállal egy inkább mérsékelt és inkább konzervatív, de egészen biztosan antipopulista néhai jobboldali politikussal. „Akár személyesen örülnék is annak, ha a magyar miniszterelnök az antalli örökséget próbálná – ha átértelmezve is – folytatni. A kormányzat valódi tartalmi előképe azonban sokkal inkább Tisza István vagy a két világháború közötti kormánypárt működésmódja.” A stratégiai igazgató szerint az antalli örökség orbáni értelmezésére a történelemhamisítás erős kifejezés volna. „Nem hazugság az sem, hogy Orbán Viktor örököse az 1848-as forradalomnak, csak szerintem tévedés és a forradalmárok vitatkoznának a kormányfővel, de ezt sosem fogjuk megtudni.” A politológus szerint kevesen hivatottak arra, hogy eldöntsék, kivel érezne ma közösséget egy ’48-as forradalmár. Mindazonáltal „nem meglepő, hogy Orbán egy magyar toposzt használ a szabadságharcos retorikájához, inkább az a kérdés, a többi párt miért nem tudott eddig saját hősöket, saját történelmeket felépíteni”.
Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke szerint a kormány a harcias szabadságharcos, radikális, sőt plebejusi imázs üzenetét kívánhatja erősíteni a „pesti srácok” romantikájának erőltetésével is. Ez azonban visszafele is elsülhet, amikor sokemeletes plakáton egy 14. évét még be sem töltött kisfiút reklámoznak óriási puskával, aki különben felnőttkorában magáról azt nyilatkozta, hogy csak balhét kereső csellengő volt, aki örült, hogy szerzett egy fegyvert. A nagy erőlködésben ráadásul a kép szereplőjét bemondásra összekeverik egy másik ’56-os gyerekkel, akiről pedig messziről ordít, hogy egy klasszikus Háry János, de bemondásra mindent elhisznek neki. „No, ezen a ponton szűnik meg a történettudomány, melynek lényege a forrás­kritika. Ebből is látható, ha bárkinek kételyei lettek volna, hogy itt nem a történelem a fontos, ezt különben mutatja az is, ahogy felszámolták az Örökségvédelmi Hivatalt. Érdekes, hogy közben 1956 emlékezetéből, gondolom, napi külpolitikai okokból, egyszerűen kihagyják az oro­szokat.” A történelemtanár szerint a kormányzat és holdudvara meglepően bátran írja át a tényeket. Mint mondja: Schmidt Mária a Le Monde-ban megjelent cikkében azt hazudta, Orbán Viktor volt az, aki „térségünkben először a nyilvánosság előtt kimondta: nemzeti függetlenséget és szabad választásokat követelünk”. Ha nem is megyünk vissza 1956-ig (mi az, hogy először?), és nem foglalkozunk Lengyelországgal, ha csak 1989-et nézzük, akkor is volt korábbi megnyilvánulás, például az ellenzéki pártok közös kiáltványa március 15-én, amelyet egy színész olvasott fel a tévé előtt. Máskor a „Kádárnak mennie kell” mondatot veszik el a régi demokratikus ellenzéktől, és adják egy lakiteleki felszólaló szájába, aki pedig csak a Beszélőt idézte. A történelemtanár szerint mindez a sztálini módszerhez kezd hasonlítani, ahol a fotókról is levarázsolták azokat, akik „ellenségek” lettek. De a régebbi múlt sem menekülhet. „Az IMF-fel és a bankokkal folyó propagandaharc éveiben például ünnepi beszédekben zagyváltak gátlástalanul a régi bankárokról, Kövér László házelnök például 2013-ban azt mondta, hogy Mohácsért a Fugger bankház felelős, Hargitai János fideszes képviselő szerint pedig 2014-ben a Rothschildokat tette felelőssé a szabadságharc leveréséért” – emlékeztet Lőrinc László.
Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke
Tóth Csabát a politikai üzenetekről is kérdeztük: mit jelent, ha a kormány nem határolódik el attól az értelmezéstől, miszerint a több mint húszezer deportált zsidó halálával végződő 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás idegenrendészeti eljárás volt? És felvetettük a népirtásban hatékonyan közreműködő Magyarországot a nácik áldozataként feltüntető Szabadság téri emlékmű múltértelmezését is. „Antall József történelemszemlélete messze van attól, amit a Szabadság téren láthatunk, de Orbán megpróbálja a radikálisoktól a mérsékeltekig terjedő gondolatokat egy táborba terelni. Ennek a törekvésnek bizonyos szempontból magas a sikerfoka. És amíg a baloldali-liberális térfél hajlamos arról vitatkozni, kinek van igaza, addig Orbán azt üzeni: az ő politikai táborában megférnek Kossuth és Antall, de Bethlen és Horthy hívei is. Ez politikai értelemben inkluzív-befogadó, bár természetesen torz történelemkép.” Tóth Csaba szerint mindez azokra a politikusokra jellemző, akik szeretnek koherens vagy annak tűnő világmagyarázatokat adni, és Orbán Viktor mindig ilyen volt, a kötcsei beszédektől a nagyszabású tusványosi víziókig. Ezek tudományos értelemben sokszor nem állják meg a helyüket, de politikai funkciókat betöltenek. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor 1988-as vagy akár 2008-as történelmi önmaga és a „meghamisított mai valósága” között feszülő ellentmondásoknak lehetnek-e politikai következményei, Tóth Csaba eloszlatja a hiú reményeket. „Politikailag hasznos tevékenység, amikor az ellenzék felhasználja Orbán egykori gondolatait, de ő nyilván nem tudathasadásként éli meg ezeket. Azt mondja, a lázadást ma ő képviseli, és azok, akik ellene vannak, ugyanolyan hatalmat szolgálnak, mint ami ellen ő egykor fellázadt.”

Az államférfi és a mikromenedzser

Publikálás dátuma
2018.12.30. 08:00

Fotó: Kovács Attila / MTI
Kezébe temetné az arcát vagy csak a fejét csóválná Antall József, ha látná, mivé lett Magyarország? Orbán Viktor szavaiból arra lehet következtetni, hogy nem, a néhai miniszterelnök büszke lenne rá. Ezt sokan erősen kétlik, a hegyesebben fogalmazók szerint ez nem más, mint történelemhamisítás, mások szimpla értelmezési kérdésnek tartják. És bizony: némely politikus ebbéli képessége előtt nincs akadály.
A politikai hiedelemvilág szerint Antall József 1993 decemberében, a halálos ágyán Orbán Viktorra hagyományozta az ország vezetését. „Ebből szerintem egy szó sem igaz. Arról fogalmam sincs, mikor beszéltek utoljára, de valószínű, hogy Viktor nem volt az utolsók között.” Ungár Klára volt Fidesz-képviselő véleménye nem állhat távol a valóságtól, semmilyen adat nem támasztja alá a legendát, annyit viszont sokan állítanak, hogy Antall látta a hebrencs ifjúban a tehetséget. De aligha arra a tehetségre gondolt, amivel a ma­gyarok számára nem ismeretlen, de ily' mértékben soha nem látott megosztottságot, unortodox és illiberális hatalomtechnikát hozott az országra a korrupció és a propaganda szűnni nem akaró, akarnok valóságával. Emiatt a néhai miniszterelnök halálának évfordulóján tartott hó eleji megemlékezéskor egykori kormányának és a pártvezetésnek több tagja távolmaradásával tüntetett. Nem ment el a parlamentbe Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Herényi Károly sem.  „Orbán Viktor semmilyen értelemben nem tekinthető Antall József politikai örökösének. Az az állítás pedig, hogy Antall rábízta volna az országot, arcátlan hazugság. Aki ismerte, tudja, hogy ízig-vérig demokrata volt, és egy demokrata soha nem tesz ilyet. Annyit üzent neki a betegágyáról telefonon, hogy vigyázzon a pártjára. De Orbán a Fideszt sem tudta megóvni önmagától, távozása után darabjaira fog hullani. Az országnak pedig kifejezetten káros, hogy Orbán Viktor vezeti, aki vissza akar vinni minket a Kádár- vagy inkább a Rákosi-érába. Magyarországon nem azért történt rendszerváltoztatás, hogy harminc év elteltével úgy érezzük magunkat, mint a ’70-es években” – mondja Herényi. 

A felszámoló

Az MDF egykori elnöki tanácsadója, későbbi szóvivője azzal indokolta távolmaradását a megemlékezésről, hogy Orbán Viktor nem tesz egyebet, mint Antall életművét számolja föl. Aminek része a jogállamiság megteremtése, ahogy az európai közösséghez csatlakozás előkészítése is, márpedig ma a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszerének megszüntetése történik, és politikai háborúban állunk az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Orbán bensőséges viszonyt ápol Putyinnal és gátolja annak az Ukrajnának a NATO-tagság iránti kérelmét, amelynek függetlenségét az Antall-kormány – hogy legyen egy „pufferország” Magyarország és Oroszország között – az elsők között ismerte el.  

Haszonélvezők és a többiek

Bod Péter Ákos, az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere politikai értelemben atyjának tekinti a volt kormányfőt, 1989 előtt nem foglalkozott pártpolitikával, és önszántából utána sem. A Corvinus Egyetem közgazdászprofesszora, az MTA doktora úgy véli: 1990-ben gyönyörű pillanatot élt át az ország, ugyanakkor a politikában kezdettől fogva meghasadtan, értelmiségi eredetű, múltban gyökeredző szembenállással. Ez volt a magyar rendszerváltozás természete: nem a munkásosztály, nem a parasztság mozdult meg főként, hanem az értelmiség. A mély megosztottság a korábbi népies-urbánus vitát, az orosz narodnyik-zapadnyik ellentétet, a konzervatívok és a nyugatosok, harmadik utasok közötti szakadékot idézte fel. „A hasítás ma sokkal inkább a haszonélvezők és a többiek között van. A politikai osztály vállalkozássá vált. Akkoriban föl sem merült, hogy valaki azért szavaz, mondjuk, az MDF-re, mert meg akar gazdagodni. Talán ügyetlenek voltunk, talán csak becsületesek, de az anyagi motívum ’90-ben nem volt tényező. A NER-lovagok korában nyilvánvalóan szisztéma lett a politika mint üzletág. Antall József államférfi volt, Orbán Viktor politikus. Az olvasóra bízom az értelmezést.” Bod Péter Ákos emlékeztet: Antallt a Fehér Ház gyepén katonai tiszteletadással fogadták, a mozgékony Orbánt Kazahsztántól Tádzsikisztánig fogadják barátként. („Pont. Pont. Pont.”) Antallt Thatcher brit miniszterelnök látogatta meg, és Putyinnal szemben Jelcin orosz elnök sem üzletelni jött, hanem hogy 1956 tragédiáját a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltjának nevezze. George Bush telefonon is hívta Antallt, hogy a köztiszteletben álló politikus-történésztől kérdezze például azt, elkerülhető-e Jugoszlávia szétesése. „A történészi háttér hátrány lehet folyó kormányzati ügyekben, de az irányok kijelölésekor nem az. A jó szakapparátus elvégzi az adminisztrációt, ami nem a kormányfő dolga. Egy miniszterelnök nem azért van, hogy kijelölje a kastélypályázati nyerteseket, még akkor sem, ha pártatlanul meg tudná tenni” – jegyzi meg az egyetemi tanár.  

Orbán, a rendpárti kisgazda

A két politikus személyes kapcsolatáról érzékletes képet fest Ungár Klára volt fideszes, később a liberális irányt tartó szabad demokrata országgyűlési képviselő. Szerinte Orbán a kezdetektől különválasztotta az MDF-et és Antall Józsefet. Miközben a Fidesz bizonyos kérdésekben keményen bírálta a kabinetet, a kormányfőt általában nem bántották. A fideszeseknek nemigen volt személyes kapcsolatuk Antall-lal, de Orbán időnként „magánbeszélgetett” vele. „Mi egyszerűen csak unalmas embernek tartottuk, Orbán viszont tisztelte. Azt hiszem, tudatában volt annak, milyen nehézséget jelentett egy posztkommunista országot ­átvinni a túlsó oldalra. Ebben egyébként mindannyian elég empati­kusak voltunk. Antall állandóan ­történelemórákat tartott, mi nagyon untuk, de Viktor erre fogékony volt. Egyszer Antall elmagyarázta neki, mi a különbség az olasz és a német fasizmus között. Mi csodálkoztunk, hogy ez miért ekkora újdonság, de ő nagyon lelkes volt” – mondja Ungár. A volt politikus közgazdász szerint Orbán mindig is elítélte a szilárd kormányozhatóság jegyében kötött MDF–SZDSZ-paktumot. A ’90-es választások előtt az SZDSZ félt, hogy a Fidesz is bemegy az MDF-kormányba, ami Orbánnak nem lett volna ellenére. Ezzel azonban egyedül maradt, ahogy később a kárpótlási törvény vitájában is. „Ezt a párt minden komoly szakértője ellenezte, de Viktor mindenképpen szerette volna, ha támogatják. A liberális demokrata mellett mindig ott volt benne a kisgazda is, méghozzá a rendpárti kisgazda. Utóbbi a taxisblokád idején tűnt ki igazán.”  

Elfordulás a liberalizmustól

A nevezetes taxisblokádra 1990. október 23. után ébredt az ország. Az SZDSZ rárepült az akcióra, képviselői kint voltak a barikádokon. „Akkoriban Viktor egy napra eltűnt, nem találtuk sehol. Amikor visszatért, elfogadtatott egy frakciónyilatkozatot, amelyben sem a taxisokat, sem a kormányt nem támogatta, de kiállt a törvényes rend helyreállítása mellett. Azt mondta, nem lehet a demokratikusan megválasztott hatalommal szemben erőszakosan fellépni. Nagyjából innentől lehetett tudni, hogy rendpárti.” A taxisblokád azért is fontos dátum, mert a Fidesz ekkor kezdett el leszakadni a liberálisokról, véli Ungár. Az SZDSZ-szel szemben mindig volt egyfajta ellenérzésük, mert nem tekintették őket egyenrangúnak. Volt akkoriban egy mondás, miszerint a Fidesz az SZDSZ és az MDF elvált szülők gyereke. Ez ugyan nem volt igaz, de a politikai közhangulat így értelmezte. A taxisblokád után a legnagyobb kormánypárt népszerűsége vészesen csökkent, rengeteg Fórum-szimpatizáns maradt párt nélkül. „Tudtuk, hogy két liberális párt nem fog megélni nálunk, és elsősorban Viktor volt az, aki rájött, hogy a korábbi MDF-esek felé kellene nyitnunk. Egyébként ez akkor nem esett nehezére a csapatnak, voltunk ott néhányan konzervatív liberálisok: Wachsler, Rockenbauer, Sasvári és én is. Nem volt nehéz elképzelnünk, hogy a Fidesz elmozdulhat egy kereszténydemokrata irányba.” Az MDF és a Fidesz kapcsolatát írja le a székházügy is, amikor már Simicska Lajos tárgyalt a demokrata fórum pénztárnokával. „Antall tudta nélkül ezt nem lehetett volna végigvinni” – emlékszik Ungár Klára.  

Egy grádiccsal följebb

Bod Péter Ákos szerint alapvető különbség a két politikus között, hogy az egyikük megosztotta a munkát, a másik centralizálja. „Orbán Viktor mikromenedzser, meg kell nézni az íróasztalát. Amikor tanácsadóként utoljára láttam, rengeteg papír volt rajta, közte támogatási pályázatok. Úgy nézett ki, az összeset átnézi és megmondja, ki nyer. Antall József asztalán egy életrajz vagy egy ország háttér-dokumentációja volt, hogy érdemben tudjon tárgyalni. Államférfi karaktere a köznapi megítélésén inkább csak rontott, hiszen a bulvár, majd a realityk világában mindinkább az lett a divat, hogy a politika a saját szintjén szóljon a közemberhez. A korábbi századokban egy grádiccsal efölött kellett őket megszólítani.” A két kormányfő nemzetpolitikai karaktere is eltér egymástól. Az egyetemi tanár emlékeztet: ma nem olyan sokkoló, ha valaki a határon túlia­kat a nemzet részének tekinti. A má­ra megtért és a keresztény nemzeti lelkület letéteményesévé vált Fidesz is felszisszent Tria­non említésekor 1990-ben, amikor még bátorság kellett ehhez. „Antall jogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tartotta magát – és persze nem csak azokénak, akik rászavaztak –, de lélekben 15 millióért érzett felelősséget. Ennek van értelme és realitása is, míg a határrevízióról, a tankokkal megindulásról kár beszélni. Antall a világos euroatlanti elkötelezettségével teremtette meg az alapot ahhoz, hogy a magyar kisebbségről szólva ne nyíljon új frontunk a világban. Ezzel szemben a határon túli beavatkozás vádját ma roppant nehéz elhessegetni, hiszen a politika a pénzzel, szóban és gesztusokban is rátapos mások érzékenységére.”  

Misztikus kétharmad

Orbán Viktor azt mondta a decemberi megemlékezésen, hogy ha Antall Józsefnek kétharmada lett volna, megspórolhatott volna Magyarország húsz évet. Ezzel azt is állította, a néhai miniszterelnök ugyanúgy kezelte volna az alkotmányozást, a demokratikus pilléreket és az ellenzéket – lenézve ezzel az ország felét –, ahogy a Fidesz teszi ma. Antallnak ugyanakkor meglehetett volna a kétharmada, ha összeáll az SZDSZ-szel mint a legnagyobb ellenzéki párttal. Herényi szerint azért utasította el ezt, mert 40 év egypárti uralom után nem akarta, hogy újra egy hatalmi tömb határozza meg a politika irányát. „Egy fiatal demokráciában a különböző társadalmi csoportok érdekeinek és értékeinek jól artikulált képviseletére van szükség, amire csak több párt képes. Antall arra törekedett, hogy kormánya döntéseit széles társadalmi és politikai támogatás övezze.” A néhai kormányfő azon az állásponton volt, emeli ki a volt elnökségi tag, hogy alkotmányt módosítani csak nagy társadalmi egyetértés birtokában szabad, ízléses és etikus, ezért ezt tisztességes országokban két egymást követő parlamentnek és/vagy népszavazásnak kell megerősítenie. „Eszébe nem jutott volna, hogy kidobja az alkotmányt, és helyette alaptörvényt fogadjon el, ami egyébként alkotmányellenes volt, mert ehhez bizonyos pontokon négyötödös többséget írt elő a hatályos jog.” A kétharmados felhatalmazás hiányában elvesztegetett húsz évről Bod Péter Ákosnak is más a véleménye. „Ez a mondat Orbánról szól, nem Antallról. Kormányozni lehet egyszerű többséggel is, a minősített többséghez pedig meg kell szerezni az érintettek beleegyezését. Ez a politika művészete. Erőből könnyű dönteni, jól és rosszul is.” Az egyetemi tanár úgy látja: a nemzetnek fontos társadalmi ügyekben elmaradt a túloldal támogatása vagy jószándékú tartózkodása is, ami jobban bántotta Antallt, minthogy az ellenzék, közte a Fidesz, nem válogatta meg a szavait a kormány bírálatakor.  

Nemzeti muszklimutogatás

Bod Péter Ákos nem lát jeleket arra, hogy a konszolidációnak akár csak a gondolata fölmerülne Orbán Viktorban. „Pedig épp a kétharmad adhatná meg a nagyvonalúság alapját. Aki erős, arról ezt tudják, és nem kell hozzá muszklit mutogatnia.” Szerinte már csak emiatt is két nagyon különböző emberről van szó. Antall már ’56-ban beleszagolt a puskaporba, édesapja korábban államtitkár volt, otthonról hozta az érdeklődést, a politikai tudást, 1989-ben egy kormányzásra kész ember állt elő. „A mostani vezetés egy peches generáció, mert sosem volt civil munkahelyük. Túl korán kerültek olyan helyzetbe, amikor másokról dönthetnek, nem tudják, milyen érzés megtermelni a nemzeti jövedelmet. És ami még elszomorítóbb, mintha úgy válogatnák az utánpótlást, hogy legyen lojális, továbbá legyen lojális, valamint legyen lojális: ez az első három minőség, ami alapján hivatalba kerül valaki” – értékel az MTA doktora. Nem tudni, Antall kormányzása hová vezette volna az országot, de egykori bizalmasai szerint semmi sem állt tőle távolabb, mint a mai politikai kultúra. „Orbán rendszere választási diktatúra, Antall éppen a mai állapotoktól féltette legjobban az országot – mondja Herényi Károly. – Ez a wei­mari demokrácia: ezen az úton jutott el Németország a diktatúrához és végül a nácizmushoz. Mi most hasonló úton haladunk.” Szerinte változásra akkor lehet számítani, ha a Fidesz által elültetett szembenállás kultúráját felváltja az együttműködés kultúrája. A decemberi tüntetéssorozat ennek a kezdete, mert nagyon különböző világnézetű emberek tudnak egyetérteni abban, hogy az Orbán-rendszerből végtelenül elege van Magyarországnak.

Gázmaszkban a Mars tetején - interjú Für Anikóval

Publikálás dátuma
2018.12.25. 14:00

Fotó: KÉPSZERKESZTŐSÉG
Magyar hangja vagyok címmel jelent meg Für Anikó színművész harmadik CD-je, a mondanivaló „élesebb”, a zene rockosabb, a dalszövegeket pedig a férje írta. A színésznő mesélt a politikához fűződő viszonyáról, versekről, a magyarosított filmcímekről és a termeszek társadalmáról is.
Csak nem az új „Sonny és Cher”, született meg a lemezzel? Ez hízelgő, de erre eddig nem gondoltunk. Olyan album lett, amibe beletettünk apait-anyait, én most a családom egy részét is. Fontos megemlíteni Hrutka Róbert zeneszerzőt, valamint Jamie Winchestert és Borlai Gergőt, akiknek egykor angolul megszólalt dalaihoz készítette a férjem a magyar szövegeket. Nekem csupán apró észrevételeim voltak, mint amikor egy álomruhán feltűrsz fél centit, hogy tökéletes és maximálisan kényelmes legyen. De nem azért készítette Fekete György ezeket a fantasztikus világú szövegeket, mert ő a férjem. Tíz évig írt dalokat Gerendás Péternek, Friderikának, készített librettókat, és a Dögkeselyű című András Ferenc-film rockrapszódia adaptációját. Egyébként halbiológus, közgazdász, zenét is szerez, gitározik, és egy portugál–magyar nyomdaipari céget visz. Némely dalszöveg felér egy szerelmi vallomással. Igen, ez a tény már-már giccsesen romantikus. A férjem „természetes élőhelyemen” figyel engem mindennap, így valóban rólam szólnak a dalok. Régóta ismerjük egymást, valahogy mindig a szemem előtt volt, szerencsére kitartóan várakozott. Úgy tudom, imád táncolni. Lehet majd a januári, februári lemezbemutatókon is? Eddig erre nem gondoltam, de zseniális ötlet, hogy az Örkény előcsarnokában legyen erre mód. Legutóbb nyáron, egy Sub Bass Monster-koncerten őrjöngtem, a színházi évadzárón is mindig „megmozdulok”. Nagy kedvencem az AC/DC-től a Thunderstruck. A dugóban ülve sokszor üvöltve megy a zene, hangosan énekelek és ülve táncolok. Híresen távol tartja magát a politikától, most mégis az álhírekről, a kibervilágról és a környezettudatosságról is énekel. Menekülök a politikától, a felszínt kapargáló, mindenbe belekapó komputervilágtól, amikor egyesek azt hiszik, kompetensek pár soros megjegyzésekben észt osztani. Ebben a – Bereményi Géza barátom szavaival élve – titoktalanított világban nagyon sokan gyártanak hamis elméleteket, szajkózzák a marhaságokat. A pénzcsinálás, a rohanás, az instant lét és a számítógép-mátrix nem kímél sem istent, sem embert. Értékrend nélküli pszeudoélet, csilli-villi katyvasz, amiben a felszín, a 15 perc hírnév számít. Ezt az egészet iszonyú ártalmasnak gondolom. Ehhez szorosan kapcsolódik régi rögeszmém, a környezettudatosság: ugyanis az urbánusság, a természettől való elszakadás torzítja az ember lelkét. Csak szólok: ha benyomják rajtam ezt a gombot, órákig tudok beszélni. Ne csak magunkért vállaljunk felelősséget, hanem a Földért is. A villanylekapcsolás, a LED-es izzók, a szelektív szemétgyűjtés, a csöpögő csapok megjavítása, a műanyagok száműzése mind alapvető feladatunk és érdekünk. Ha mindenki a maga háztartásában, környezetében figyelne ezekre és nem a másikat nézné árgus szemmel, máris kevesebb idő és energia lenne pél­dául az álhírgyártásra. A színházakat és így az ön életét is erősen érintő társaságiadó-kedvezmény megszüntetése ugyan nettó politika, de biztosan van róla véleménye. Ha megnyilatkozol valamilyen közéleti témában, azonnal rád sütik, hogy ilyen vagy olyan oldali vagy, mert nálunk a közéletiség sajnos keveredik a politikával. Épp ezért én erős szűrőn keresztül élem az életem, úgy, ahogy nekem az a leginkább megfelel, még ha ezért sokan naivnak vagy „struccnak” tartanak is. A tao eltörlése övön aluli ütés azok számára, akiknek ez a létet jelenti, és nem nyerészkedésre használják. Magyarországon a színészszakma presztízse igen alacsony, beleértve az anyagiakat is. A mi életformánk a hétvégét, az ünnepnapot, a családot sem „kíméli”, ezt 1992-ben azzal nehezítették, hogy kényszervállalkozói rendszerbe szorítottak minket, ezzel kivették a nyugdíjat a zsebünkből. Ezen a megalázott helyzeten nemhogy javítanának, hanem tovább ­szorítanak. Amennyiben nem tekintjük magunkat termeszeknek – bár övék az „ideális” társadalom –, akkor a művészetekre igenis szükség van, még ha a hatását nem is lehet közvetlenül kimutatni a GDP növekedésén. A kultúra mindig, mindenhol szponzorációra szorult. Csak míg például Lengyelországban a jegyrendszer idején sem zárt be egyetlen színház sem, addig nálunk… nem is folytatom, a lényeg: lenne még hova fejlődnünk ezen a téren is. Egyébként a nagy profittal mit tudnánk kezdeni, ha netán nem lehetne kulturális értékekre költeni? Ülhetnénk a sok pénzzel gázmaszkban a Mars tetején. Van B terve arra az esetre, ha esetleg nem színészként „megy nyugdíjba”? Pantha rhei – közhely, de csak a változás állandó. Imádom, amit csinálok, ennek ellenére el tudom képzelni máshogy is az életemet. Még nincs alternatívám, de ahogy egy barátnőm szokta mondani: ha háború lesz, terv is lesz. De egyelőre köszönöm, csinálom, és várom a jobbnál jobb színészi feladatokat. A hangjáról valószínű, mindenki ismeri: Cameron Diaz, Cate Blanchett, Sandra Bullock és Uma Thurman vagy Lynette a Született feleségekből, illetve gyakorta Juliette Lewis magyar hangja. Van kedvenc figurája, filmje vagy olyan, akit-amit nagyon nem kedvel? Általában szeretem azt a filmet, amit szinkronizálok. Az Oscar-díjas alakításokat pedig azért, mert mind fantasztikus színészi teljesítmény, nekem pedig remek tréning. Ugyanúgy eljátszom, átélem a szerepet, csak én nem látszom. A Piafban Marion Cotillard-t, A Rémben Charlize Theront, a Transamericában Felicity Huffmant szinkronizáltam, de nem tudok kedvencet kiemelni, ahogy nem tudnék választani a mákos tészta és a kecskesajt közül sem. Amit nem szeretek, az az álságos nyáladzás és az, hogy sajnos időnként rettenetesen sikerülnek a magyar filmcímek. Például a The Blind Side, amiért Sandra Bullock Oscar-díjat kapott, A szív bajnokai címet kapta, szörnyű. Szintén borzasztó a magyar címe az In Bruges című mozinak Ralph Fiennesszal: Erőszakik. Köszönő viszonyban sincs a film műfajával. Sokat látni, hallani mostanában verset is mondani. Újra népszerű lett ez a műfaj, aminek nagyon örülök! Nem csak a hülyeségeknek kell divatba jönnie: a biciklizés, a természetjárás és a versek is legyenek népszerűek. A költészetet le lehet rángatni a patetikus, ócska, közhelyes piedesztálról, közelebb lehet vinni a fiatalokhoz, például a Várkert Bazárban lévő Nagy Magyar Versek sorozattal vagy az M5-ön futó Vers mindenkinekkel, és persze az Örkényben látható Anyám tyúkja 1., 2-vel. Amiért a fiatalok szinte őrjöngenek. Rájönnek, hogy a versekben ugyanolyan erő van, mint a dalszövegekben, amiket kívülről fújnak, szinte egész nap hallgatják a telefonjaikon. „És ámulok, hogy elmúlok”, „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”. A zsigeri létezés indulatait, a zanzásított életet adják vissza ezek a sorok, ezek az isten adta zsenik. Tesz fogadalmat év végén? Csak nagyon halkan és legbelül. A kisfiam, András hat és fél éves, jövőre kezdi az iskolát. Kevesebbet játszom az Örkényben, visszamondtam jó néhány külsős színházi felkérést is, amitől megszakad a színészénem szíve, de jelen akarok lenni Andris életében, erről a vonatról nem maradhatok le. Óriási váltás, hogy amiért nyáron még megdicsérik az oviban, azért szeptembertől az iskolában megbüntetik. Kellene egy olyan átvezető év, amilyen Németországban, Ausztriában, Montenegróban és a skandináv országokban működik. E helyett nálunk minden szabályozva van. Nincs már grund, nincs tér és lehetőség tombolni, nincs felület arra, hogy a gyerek gyerek legyen. Ezért rásütik szinte minden eleven kölyökre, hogy hi­peraktív. Holott szó sincs róla, csupán reggeltől estig pörögnek, ahogy azt kell. 

Für Anikó

Jászai Mari-díjas, érdemes művész. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Madách Színházba szerződött. 2001 óta a későbbi Örkény István Színház alapító tagja. 2001-től 13 éven át vezette a Talpalatnyi zöld című tévéműsort. Színházi szerepei mellett számtalan tévé- és játékfilmben, sorozatban játszott, köztük a Terápiában és az Örök télben. 

Szerző
Frissítve: 2018.12.25. 14:13