Igazából az volna jó, ha a borkultúra olyan szerves része volna a(z értelmes és polgári) hétköznapoknak, mint a kultúra többi szegmense, mondjuk az irodalom vagy zene. Ez nincs így, főképp az "elmúltnegyvenév", mármint a nagy háború második félidejét követő, ’48-’88 közötti időszak okán, amikor a borkultúra kikopott a hétköznapokból, és megszűntünk borország lenni. A nagy borszakíró, Hugh Johnson egyszer azt nyilatkozta nekünk, Vagesznek és nekem, hogy a háború előtt három jelentős borkultúra létezett, a francia, a német és a magyar. Ehhez képest a hetvenes évektől eltűntünk a bortérképről, és máig nem sikerült visszakerülni, noha a magyar borok ismét tényleg világszínvonalúvá fejlődtek.
Egyszóval az kéne, hogy jobban áthassa a bor a hétköznapokat, ne az legyen, hogy mikor aszondom a sógornőmnek, hogy azért be kellett volna hűteni ezt a pezsgőt, wazze, akkor az legyen a válasz, hogy nem vagyok borszakértő. Hogy a társadalomnak ne csak egy viszonylag szűk rétege szürcsöljön és keresse az árnyalatokat és a sehol máshol fel nem lelhető ízeket és aromákat. Melyeknél meglehet, fontosabb dolog verset olvasni vagy jól operálni, de a teljes és szép életet kiteljesíti, ha úgy értünk a borokhoz, mint egy francia, aki már ovis korától ott kóstol az asztal végén, és nem lesz alkoholista.
Ha már nem kóstolunk nap mint nap, legalább karácsonykor, szilveszterkor és az egyéb ünnepeken igyunk minőséget (ne csak térfogatszázalékot). A karácsony tengelyében forog a töltött káposzta, amihez a legújabb Kamocsay chardonnay-kat ajánljuk, melyek a kiváló borász csúcsborai, a 400 hektáros Hilltop 25 éves fennállása alatt kitapasztalt-megismert legjobb dűlők esszenciáját tartalmazzák, melyek a neszmélyi Meleges-hegyen fekszenek. Jó játék dűlőket kóstolni, ahogy jó a különböző klónokból vagy évjáratokból származó borokat összehasonlítani: meghökkentő különbségek vannak köztük, a dolog az árnyalatokról szól, mint minden, amit nem középiskolás fokon űz az ember a nyelvtanulástól a szexig.
A dobozban hat 2017-es palack, öt dűlő és a birtokbor, mely Kamocsay Ákos kifejezésével maga a harmónia, melyet az elegáns és kerek, csípős Meleges-dűlő, a lendületes, nem komplex Keresztrét, a fűszeres, magas szeszű, fincsi Urbánkó, a robusztus Faragó és a savhangsúlyos Páskom alkot. Olyan ötezer forint körülre jön ki egy palack, a doboz végig tudja kísérni az ünnepeket, remek ajándék is lehet, vörösborért lapozzuk fel a november 11-i Szép Szót. Az ételsor végére illesszünk egy kis tokajit, van egy ilyen kis jó szokásféle, hogy karácsonykor tokajit illik inni, mi a Pajzos-Megyer aszúit ajánljuk, ezek olyan 10-15 ezer forintért érhetők el a neten, de megéri, mert egyszer van karácsony és méltó módon kell megünnepelni.
Ezek a modern, a botritisz minden szépségét felmutató aszúk lehetnek virágosak, mint a ’14-es, barackosak-aszalt gyümölcsösek-törökmézesek, mint a ’11-es, száraz érzetűek és medicinálisak, mint a ’08-as, füstösek és ásványosak, mint a friss ’06-os. A savgerinc hullámzásában az ember élesen látja a szép Pajzos-dűlő hullámzását a horizonton a végtelenig és tovább. Ez az intenzív tokajis savérzet egységes tengelyként forogva minden tételben markánsan támasztja meg az ízképet, a botritisz (és a mineralitás) mellett ez a tokaji (és a magyar bor) lényege.
