közpénz;közbeszerzés;Mészáros Lőrinc;

2019-01-02 14:20:06

180 milliós közbeszerzést fog pillanatokon belül megnyerni Mészáros Lőrinc egyik cége

A MÁV sorompóinak javítására egyedül az R-Kord Kft. nyújtott be érvényes pályázatot.

Sorompóberendezések javítására és üzemeltetésére írt ki 180 millió forintos keretösszeggel tárgyalásos pályázatot a MÁV, és a részvételi eljárási szakasz eredménye szerint Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft. lehet az egyetlen felhívni kívánt vállalkozás - írja a 24.hu.

Ez ugyan még nem a közbeszerzés eredményhirdetése, de mivel egyedül az R-Kord nyújtott be érvényes részvételi jelentkezést, kevés esélye van annak, hogy más nyerjen.

Mészárosnak nem ez lenne az egyetlen, a MÁV-tól elnyert munkája, hiszen például Százhalombattán is a felcsúti vállalkozó konzorciuma lett a befutó. A szeptemberben kezdődött munkálatok a környéken dolgozó emberekre egyáltalán nincsenek tekintettel: 3-4,5 kilométeres kerülővel kénytelenek munkába járni a helyiek. Az észak-balatoni vasútvonal fejlesztését szintén az R-Kord nyerte, Mészáros vejével, Homlok Zsolttal karöltve, 23 milliárd forint értékben