Szabad út jogi korlátok nélkül: minden 1948-ban elhunyt alkotó életműve jogdíj fizetése nélkül használható

Publikálás dátuma
2019.01.04 13:00
Kipling: A dzsungel könyve zenés játékként a Pesti Színház színpadán
Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Január elsejével, a védelmi idő lejártával szabadon, jogdíj fizetése nélkül használhatjuk fel számos író, költő, zeneszerző, képzőművész és rendező műveit.
Kozma Lajos, a szecesszió magyar képviselője, Lehár Ferenc, Zerkovitz Béla operettkomponista vagy épp a dadaista képzőművész Kurt Schwitters munkássága is szabadon felhasználhatóvá vált ez év elejétől. A szerzői jog az Európai Unió tagállamaiban, így hazánkban is a szerző életében és a halálát követő hetven évben védi a műveket, eszerint mostantól minden 1948-ban elhunyt alkotó életműve jogdíj fizetése nélkül használható, s különböző változatokban átdolgozható. A védelmi idő az elsősorban zenei művek esetében a hangfelvétel tulajdonosát, illetve minden közreműködő előadóját érinti. A szerzői jog a hetven év elteltével készült különféle feldolgozásokat, a megfilmesítéseket, reklámokba való beemeléseket, illusztrációkat, aktualizált, s újragondolt művek alkotóit szintén védi, ugyanakkor az eredeti mű szerzőjének névjoga nem jár le. Januártól a közkincs részét képezik a már említett művészek mellett Markovits Rodion író, újságíró, hadifogoly-regény író, Hamvas József filozófus, író, Szederkényi Anna író, hírlap- és drámaíró munkássága. Felhasználhatóak továbbá Bíró Lajos Oscar-díjra is jelölt, Londonban élt magyar származású író, forgatókönyvíró és Emery Roth (Róth Imre) magyar származású amerikai építész – a New York-i San Remo ház tervezője – alkotásai.
Bár a nemzetközi téren helyenként más szabályozások szerint kezelik a szerzői jogi kérdéseket – Amerikában a jelenleg hatályos jog szerint az adott mű megjelenésétől kilencvenöt évig, vagy a szerző halálától számított hetven évig véd a jog –, szintén elismert szerzők munkái váltak elérhetővé. Beleértve Agatha Christie, Edith Wharton, Virginia Woolf, Rudyard Kipling, P. G. Wodehouse, D. H. Lawrence, E. E. Cummings, Marcel Proust vagy épp Charlie Chaplin egyes műveit. Közkinccsé vált Claude McKay jamaikai-amerikai költő, író, a harlemi reneszánsz képviselője, Szergej Mihajlovics Eisenstein filmrendező, valamint Arshile Gorky absztrakt expresszionista festőművész munkássága is. Egyes szakértők szerint negatív hatása is lehet a művek korlátlan elérhetőségének, az eredetihez méltatlannak vélt feldolgozások miatt, illetve mert szemben áll a kiadók érdekeivel. Mások az adott szerzők és alkotásaik ismertebbé válásáról, és a körülöttük kialakult érdeklődés növekedéséről, valamint nagyobb eladásokkal érvelnek. És azzal, hogy a feldolgozások, és a korábban született művekből inspirálódó alkotók előtt olyan út nyílhat meg, amely izgalmas, fontos új művészeti alkotások születését teszi lehetővé.
Frissítve: 2019.01.04 13:00

Mesés opera mesés előadásban

Publikálás dátuma
2019.04.22 17:32

Fotó: BTF/ VALUSKA GÁBOR
Csajkovszkij harmadik és egyben utolsó operája nem hallható, látható bárhol bármikor, egy a Mariinszkij Színházhoz köthető előadás azonban a „ha egyszer hallani kell és lehet, az ez legyen az" kategóriába tartozik.
A szentpétervári Mariinszkij Színházban mutatták be 1892 decemberében Csajkovszkij operáját. A mesés történet szimbolikus jelentéssel bír, a világtól elzárt vak királylány története, aki végül az isteni jóság eredményeképp a szerelem és a fény után vágyódva a mór orvos beavatkozása révén látóvá lesz, több aspektusból is értelmezhető. A csodás kertben eltévedt herceg alakjába, akinek valamilyen módon meg kell szabadítania egy világtól elzárt, a vakság fogságában sínylődő királylányt, nem nehéz Tamino alakját belelátnunk. Az opera hatalmas, a szólistákat, a kórust, zenekart is foglalkoztató istent dicsőítő fináléja pedig sokban emlékeztet Mahler 2. szimfóniájának záróütemeire, amelyet nemrégiben szintén itt hallhattunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Érdekesség, Mahler - aki az opera komponálásának, bemutatásának idején már foglalkozott három évvel később elkészült művével - vezényelte a Jolánta első külföldi bemutatóját, a premier után pár héttel, Hamburgban. 
Hogy Valerij Gergijev és zenekara mindent tud, arról nem is olyan régen, két évvel ezelőtt is meggyőződhettünk a Müpában. A vonósok kissé fojtott, ugyanakkor lágy hangzása, a fa- és rézfúvósok mindenekfölötti precizitása és ha kell, ereje, akkor is ámulatba ejtő volt. Most az operában azt is megcsodálhattuk hogyan igazodnak a hangszínek, hangzásarányok arányok a szöveghez, egészen pontosan ahhoz, ahogyan az énekesek szólamaiban megjelenik, ahogyan azt az énekesek eldalolják. Más zenekaroknál az tűnik fel, ha valami nagyon jó, kis túlzással Gergijevéknél az, ha csak az átlagot hozzák. De ilyen nem nagyon van. Az énekesi gárdában, csak úgy, mint néhány hete a Hovanscsina orosz szereplői körében, feltűnően erős volt a bariton-basszus szekció. Sztanyiszlav Trofimov nem mindennapi basszusával René királyt Godunovi mélységgel és erővel ruházta fel, bár a figura nem olyan tragikus alak, inkább Sarastroi belátás, bölcsesség vezérli. A mór orvos szerepében Roman Brugyeko remekelt, Alkeszej Markov is megérdemelten alakított nagy sikert, de még a kapus kisebb jelentőségű alakjaként Jurij Vorobjov is figyelemreméltó volt, mint ahogy nem lehetett bajunk a többi kevésbé fontos alak megjelenítőjével sem, és természetesen a kórus is illett az előadás színvonalába. A címszereplő szoprán, Irina Csurikova és a tenor lovag, Nazsmiddin Mavljanov is szépen hozta a nemzetközi kiváló színvonalat. Gergijev nem csak a zenekar, hanem Csajkovszkij nyelvét is érti, a Jolánta is egy olyan mű, amit kell vele hallani, ha eljön hozzánk vezényelni.
Frissítve: 2019.04.22 19:19

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07