Herkules csatája Agrinio címerében (Európától Nyugat-Görögországig és vissza)

Publikálás dátuma
2019.01.05 14:24
Görögország legnagyobb állóvize, a Trichonida-tó
Fotó: M. Perdiou
Brüsszel egyik előkelő kerületének görög születésű polgármesterét a múzeum történész idegenvezetője arra kéri, jól nézze meg a szörnyű jelenetet ábrázoló festményt, majd néhány lépéssel hátrább, oldalvást vezeti. Az a kérdése, hogy mit tapasztal. És a polgármester eltalálja, mit kell látnia François-Émile de Lansac 1827-ben keletkezett, Missolonghi nevű városka ostromának egyik epizódját ábrázoló festményén. Amikor közelebb áll a képhez, akkor úgy látja, a haldokló kisfiú szeme még félig nyitva, amikor pedig eltávolodik, akkorra a szem lezárult. A lobogóan romantikus festményen a görög anya előbb kisfiát öli meg, aztán saját szíve felé irányítja a tőrt, csak azért, hogy ne essenek török fogságba.
Az élénk színű, az anya lendületes mozdulatát, a félholt gyereket és a földön heverő halott török harcost megörökítő festmény a nagy francia mester, Delacroix egy-két munkájára emlékezteti kísérőnket, s ebben alighanem igaza van. A perspektivikus ábrázolás nem egészen ismeretlen trükkje mellett a legnagyobb figyelmet az anyai kétségbeesés elszántsága és ereje érdemli: ez a török uralom ellen lázadó görögök szabadságharca az 1820-as években, ehhez a küzdelemhez csatlakozott Lord Byron, aki vagyonát és befolyását is latba vetve segítette a meglehetősen széthúzó és egymással is vitázó görög pártokat, hogy harcuk sikerrel végződjék. A viharos életű, sokféle szerelmet kipróbáló, szabadságszerető Byron – a Childe Harold zarándokútja, a Manfréd, a Don Juan és sok más rövidebb-hosszabb mű alkotója – néhány hónappal 1824. áprilisi halála előtt szinte a mi Petőfinkhez hasonló jövőbe látással jósolta meg a szomorú véget: „Ha szánod ifjú éveid,/ mért élj? Tisztes halálra lelsz/ e földön – harcra hát! amíg/ végsőt lehelsz.”
A városi múzeum Byron-terme – akár a Missolonghiban (a város nevét többféleképpen írják át a görög eredetiből) látható egész alakos szobor – a szabad és modern Görögországért végül életét is feláldozó világirodalmi nagyságnak állít emléket. A 36 éves költőt nem a fegyverek, hanem betegségek sora döntötte le lábáról. A város Byron-emlékei ma az Athéntól mintegy 270 kilométerre lévő nyugat-görögországi térségben fontos idegenforgalmi látnivalót jelentenek, bár az Etoloakarnanía (Aitólia és Akarnania összeolvasztásával létrejött - a szerk.) régió nem tartozik a balkáni állam kiemelkedő turistaközpontjai közé. Hogyan is tudna versenyezni a szigetekkel, Athénnal vagy éppen Korfuval?! Mégis jól jártak az Európai Újságírók Szövetségének küldöttei, hogy a görög vendéglátók ideszervezték a legutóbbi közgyűlést: ugyan nem Byron küzdelmeinek és megpróbáltatásainak színhelyére, hanem a jóval nagyobb Agrinióba, Patrasz és a Korinthoszi-csatorna közelébe. A karácsonyi ünnepekre és az újévre készülődő százezres városban nem sok jelét tapasztalhattuk a gazdasági bajoknak, a menekültválságnak, a nagy novemberi sztrájkoknak.
A szolid városi külcsín, az üzletek kínálata, az emberek nyugodtsága és kedves szívélyessége nem állt összhangban a tanácskozó teremben elhangzó aggodalmakkal: vége a nyitott Európának? Megfékezhetők-e az oligarchák? Meg tud-e maradni Európa demokráciának, amelyet nemcsak gazdasági célok fognak össze, hanem társadalmi elgondolások, közös érték-napirend is? Hogyan függ össze egy állam állapota és Európa? Ez utóbbi kérdésre az egyik szónok egyenesen azt mondta, hogy „nem tudjuk megváltoztatni az országot, ha nem változtatunk Európán”. A szónokok – helyi vezetők, újságírók, volt és jelenlegi európai parlamenti képviselők – borús képet festettek az ismert európai dilemmákról – a populizmus térnyeréséről, a „nemzetek utáni” vagy „nemzetek feletti” értékek elhalványulásáról, a klientúra-gazdaság megizmosodásáról –, általában az integrációellenes elképzelések kivirulásáról Varsótól Budapestig vagy éppen az egyik olasz kormányzó pártig, és persze a Brexitről. A kulcsmondatot alighanem az említett, görög születésű de Brüsszelben polgármesteri feladatokat ellátó Chrisztosz Doulkeridisz mondta ki: a megoldások keresésében együtt kell működni, hogy “az átlagemberhez minél közelebb kerüljön” az integráció.
Mindehhez sikerek kellenek, és anélkül, hogy elkiabálnám, bő tíz év megszorítási keservei után mintha a görög gazdaság, amely nem mellesleg az egyik legnagyobb befektető a környező balkáni országokban, a gyógyulás jeleit mutatná, mert 2019-re 1,9 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a közgazdászok. Szerintük ennek eredményeként abbamaradhat a nyugdíjak csökkenése, január elsejétől a költségvetés ezt már nem teszi szükségessé. Legfőbb ideje a könnyítéseknek, mert a munkavállalók már többször értésre adták a baloldali kormányzatnak, hogy nem kérnek többet a megszorításokból.
A térség egyik legfőbb idegenforgalmi nevezetessége a Balatonnál jóval kisebb, nem egészen száz négyzetkilométeres legnagyobb görögországi állóvíz, a Trichonida-tó; a remek panorámát szemlélve, a tavat ölelő szépséges hegykoszorú varázsában kevéssé tűnik súlyosnak a mitológiai küzdelem Agrinio városának címerében: Herkules itt a Jón-tengerbe ömlő Achelousz folyóval csatázik, vagyis az elemekkel. Ám az integrációnak nem a természeti szörnyűségek az ellenségei, hanem saját kerékkötői, a bezárkózó nemzeteszmében hívők, a gátlástalan demagógok. Ebben a kevéssé ismert görög régióban ezt mintha sokkal jobban tudnák, mint jó pár európai fővárosban.
Frissítve: 2019.01.05 14:24

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20