szánkó;Országgyűlés Hivatala;

2019-01-04 15:08:34

Azt állítják, nem karácsonyi ajándéknak szánták a szánkókat – Korábban a Fidesz mást mondott

A karácsonyi ajándékozásról még Hidvéghi Balázs beszélt december 14-én.

Csütörtökön az Index cikke alapján mi is beszámoltunk arról, hogy még mindig a Kossuth téri karácsonyfa körül állnak azok a bizonyos szánkók, amelyek a kormányzati nyilatkozatokban az ellenzéki randalírozások szimbólumaként kerültek a sajtóba, és melyeket a Fidesz szerint karácsonyi ajándékként adták volna rászoruló gyerekeknek.

Most a portál azt írja: az Országgyűlés Hivatalának tájékoztatása szerint karácsonyi időzítés nem is volt tervben.

A keresztény kultúrkör hagyományaihoz híven és az elmúlt esztendőkben kialakított gyakorlat szerint az Ország Karácsonyfáját és az azt körülvevő installációt az Országgyűlés Hivatala mindig vízkereszt után bontja el. A fenyőfa Kossuth térről történő elszállítása tehát január 7-én, hétfőn kezdődik meg, és a szánkókat is csak ekkor – vagyis az Index cikkének sugalmazásával szemben nem karácsonyi ajándékként – adjuk át a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak. Az Országgyűlés Hivatala által felajánlott 142 db valamint a Gyimes Völgye kórus által adományozott 10 darab szánkót egy országos program nyitórendezvényeként Székesfehérváron adják majd át a rászorulóknak” – közölte a hivatal.

A karácsonyi ajándékozásról egyébként még a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs beszélt december 14-én, amikor az előző napi Kossuth téri kormányellenes tüntetésen megrongált szánkókról szólt.