Magyar megoldás segíthet a légikatasztrófák megelőzésében

Publikálás dátuma
2019.01.07. 16:05

Fotó: AERIN X
Egyszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá teheti a repülőgépek és más légijárművek külső átvizsgálását, illetve karbantartását az AerinX nevű magyar cég kiterjesztett valóság (AR) alapú megoldása.
Az AerinX egy csúcstechnológiát alkalmazó innovatív repülőgép-vizsgálati rendszer, mellyel lényegesen csökkenthető a légi járművek külső átvizsgálásának ideje. A rendszer a karbantartó mérnökök munkáját segíti, és csökkenti az emberi hiba lehetőségét. A vállalkozás három lépésben 250 millió forintos tőkebefektetésben részesül az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealap jóvoltából, hogy egyedülálló rendszerével piacra lépjen.  A profit7.hu cikke szerint különböző nemzetközi iparági statisztikák, illetve adatelemzések rámutatnak, hogy jelenleg a repülőgép balesetek mintegy 70-80 százalékát emberi mulasztás vagy hiba okozza. Ezeknek egy jelentős részénél a fedélzeti személyzet, ezen belül is kimondottan a pilóta felelőssége állapítható meg, ugyanakkor szintén jelentős hányadot tesznek ki a repülőgép átvizsgálásakor, karbantartásakor elkövetett emberi hibák. A légijárművek külső felületének átvizsgálása során az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a sérülések érzékelése, felmérése, regisztrációja és dokumentációja jelenleg is manuálisan zajlik. A karbantartó mérnökök szó szerint vonalzóval mérik le és filctollal rajzolják körbe a felfedezett felületi sérüléseket, ráadásul a munkafolyamat során több ezer oldalas, papír alapú műszaki dokumentáció átnyálazására kényszerülnek, amikor egy-egy felületi sérülés súlyosságát kell meghatározniuk. A rendszer a kiterjesztett valóság technológiát ötvözi a fejlett képfeldolgozással, illetve adatbázis kezeléssel, mely egyedülálló döntést támogató eszközt ad a szakemberek kezébe. Lehetővé teszi, hogy a karbantartást végző mérnökök egy AR-szemüveg segítségével mérjék fel egy-egy felületi sérülés méretét és pontos elhelyezkedését. Az AerinX képes rá, hogy valós időben, három dimenzióban a gép felszínére vetítse az adott gépmodellel kapcsolatos valamennyi lényeges műszaki információt, beleértve a lemezvastagságot, illetve a sérülés történetet is. Ezáltal lényegesen gyorsabbá és pontosabbá válik az átvizsgálás, kiküszöbölhetővé válnak az emberi hibák, így a balesetek és légi katasztrófák száma is csökkenthető.

Kevesebb járatkésés

Amikor sérülés, vagy egyéb incidens miatt a repülőgép azonnali átvizsgálására van szükség, egy átlagos utasszállító ellenőrzése a jelenlegi módszerekkel mintegy másfél-két órát is igénybe vehet. Az új rendszerrel ez az idő akár 20 percre csökkenthető, ami egy-egy ilyen esetben akár több tízezer dolláros (több millió forintos) megtakarítást is jelenthet a légitársaságnak, nem beszélve arról, hogy a járatkésések ideje és száma is jelentősen csökkenhet. 

Szerző
Frissítve: 2019.01.07. 16:41