Szombathely leszavazta a rabszolgatörvényt, Hende Csabától kérik annak visszavonatását

Publikálás dátuma
2019.01.08. 13:01

Fotó: Hegedűs Márta
Az ellenzék összefogott, a fideszesek el sem mentek a rendkívüli közgyűlésre, a magára hagyott polgármesternek esélye sem volt megvédeni a túlóratörvényt. További lépésekre készül a város.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a szombathelyi ellenzék keddre, hogy - Szeged, Salgótarján és Dombóvár után - megszavazzák a túlóratörvény elutasítását, vagyis megtiltsák az önkormányzati cégeknek annak alkalmazását. Szombathelyen mint a 444.hu írja, a városi közgyűlésben a Fidesz-KDNP 10 szavazatával áll szemben a baloldali formációk 9 szavazata, egy jobbikos és egy jobboldali civil szervezet.
Az ülésen meg sem jelentek a fideszes képviselők. Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) és Balassa Péter (Jobbik) pedig - szokatlannak számító módon - a baloldallal együtt szavazott az előterjesztés mellett. Vagyis váratlanul győzött az ellenzék. 
A közgyűlés ezután felszólította a térség kormánypárti képviselőjét, Hende Csabát, hogy érje el a túlóratörvény visszavonását.

Történelmi eseménynek nevezte a történteket Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), aki szerint az összes ellenzéki párt támogatta az ügyet, ide értve a Képfarkú Kutyapártot és a Momentumot is, derül ki a Nyugat.hu közvetítéséből. De említette még a civileket (V, mint Vas) és a szakszervezeteket is. Nemény még elmondta:
további lépések következnek, operatív csoportot alakítanak, és a nagy munkaadóknál is megpróbálják elérni a rabszolgatörvény bojkottját.

Szombathelyen decemberben faltól-falig megtelt a főtér a túlóratörvény elleni demonstráción, közel 1500 tüntető vett részt a rendezvényen. Januárban egy újabb tüntetésre is sor került, illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ) szervezett egy forgalomlassító akciót, több tucat autó részvételével.
Szerző

Balesetezett Orbán Viktor konvoja

Publikálás dátuma
2019.01.08. 12:20

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala
Az M3-as autópálya kivezető szakaszán ütközött a felvezető autó egy pick-upnak. Orbán nem állt meg, konvoja tovább haladt úti célja felé.
Karambolozott az Orbán Viktort szállító konvoj felvezető autója kedd reggel fél 10 körül - tájékoztat a rendőrség. A balesetben egy 53 éves budapesti férfi Toyota Hilux pick-upja ütközött a megkülönböztető jelzéseit együttesen használó szolgálati autónak.
Személyi sérülés nem történt. A konvoj egy percre sem állt meg; az anyagi kár megállapítás alatt Orbán tovább haladt úti célja felé.
A Budapesten, a XV., Szerencs utca és az M3-as autópálya kereszteződésénél történt ütközés körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Szerző
Frissítve: 2019.01.08. 12:38

"Elegünk van!" - 40 autóval vonultak civilek, pártok és szakszervezetek Cegléden

Publikálás dátuma
2019.01.08. 10:21

Fotó: Ceglédi Városi Televízió
Menet közben is sokan csatlakoztak a rabszolgatörvény elleni autós demonstrációhoz, amit a következő hetekben még 4-5 alkalommal terveznek megismételni a városban.
Csatlakoztak a ceglédiek is az országos forgalomlassító demonstrációkhoz, írja a helyi hírekkel foglalkozó cegledipanorama.hu. Hétfő délután több mint 40 autóval tartottak tiltakozó vonulást a városban. A szervezők között többen szakszervezeti vezetők - többek között a Pedagógus Szakszervezettől és egy közlekedési szakszervezettől -, de az MSZP, a DK, az LMP és a Jobbik önkormányzati képviselői is részt vettek a megmozduláson.
A megmozduláshoz menet közben is több szimpatizáns csatlakozott, járókelők is hangosan biztatták az autósokat, írja a portál. A demonstrációt a következő hetekben még vagy 4-5 alkalommal tervezik megismételni, derül ki a Ceglédi Városi Televízió riportjából.
"Elegünk van! Ez a jelszó! Tiltakozunk a neoliberális multitámogató rabszolgatörvény ellen, a helyi és országos törvényesített korrupció ellen, a kormány egészségügyet, oktatást tönkre tévő politikája ellen" - nyilatkozta Horváth Gábor önkormányzati képviselő.
Szerző