Hosszú az út hazafelé Bellának, a kutyalánynak

Publikálás dátuma
2019.01.11 11:00
Csodák az életben is vannak: a Bellát alakító Shelbyt a fi lmesek több ezer kutyamenhelyet végigjárva találták meg
Fotó: INTERCOM
Furán hangzik, de vegyük komolyan: az Egy kutya hazatér rendezője, Charles Martin Smith képes volt kutyaként gondolkodni.
Nem egyszer elsütöttem azt a poént: nálam egy kutyás film rögtön kilencven százalékról indul. Ezzel nyilván elárultam magamról, én is kutyás vagyok és az ebek iránt érzett szeretet, a tőlük kapott feltétel nélküli odaadás miatt egyfajta szűrőn keresztül szoktam nézni az olyan produkciókat, melyben van legalább egy blöki. Emiatt sokszor kiesek is a kritikus szerepéből és vakon rajongok akár egy-egy kevésbé sikerült, sőt, olykor valójában kutya rossz filmért. Szerencsére nem ez a helyzet W. Bruce Cameron azonos című regényéből készült Egy kutya hazatér esetében: igazi, tiszta szívű, jó szándékú és erős nevelési célzattal készített alkotás. De mire föl ezek az epikus szavak? A történet középpontjában a Bella nevű pitbull-keverék szuka áll, akit Lucas a szemközti házrom alatt talál. Az ember és a kutya közötti lelki kapcsolat elképesztő erő kettejük között. Amikor kiderül, hogy Denverben nem lehetséges pitbullt otthon tartani, akkor Lucas eldönti: új helyre költözik. Addig is barátnője rokonaihoz viszik Bellát, aki azonban hazavágyik és visszaindul, hogy hazamenjen. Nem kevesebb, mint hatszáz kilométernyi út áll előtte, melyet, mi, nézők vele együtt teszünk meg számos érzelmes (nem hatásvadász) pillanatokkal teletűzdelve.
Nemhiába: a rendezői székben a veterán rendező, Charles Martin Smith ült, aki régóta vallja, gyerekekkel és állatokkal együtt szeret dolgozni és hát, minden bizonnyal metanyelveken szót is ért velük, lévén, hogy színészként is csaknem kilencven produkciót jegyez az életművében. A W. Bruce Cameron és felesége, a rendezőként is ismert Cathryn Michon által közösen jegyzett forgatókönyvet komolyan tudta venni és meg tudta valósítani – ez a másik Cameron-bestseller, A kutya négy élete esetében nem sikerült annyira Lasse Halström direktornak. Bár haragudni utóbbi produkcióra sem vagyok képes – igen, az a bizonyos kilencven százalékos szabály miatt. Cameron regényeinek a lényege: a cselekményt a kutyák szemszögéből meséli el. Persze, nem úgy, ahogy Hollywoodban szokás, hogy az ebek beszélnek és digitálisan mozgatják a szájukat, a kommunikációjuk a sajátjuk, csak éppen a gondolataikat halljuk olvasóként és nézőként. Például, amikor arra tanítja Lucas, a gazdi az Egy kutya hazatér hősét, Bellát, a pitbull-keverék lányt, hogy „menjen haza”. akkor azt az állat hogyan éli meg mind emocionális, mind intellektuális módon. Ezeken persze lehet sokszor derülni, máskor meg erőteljesen meghatódni, mivel a kutya mindig jóindulatú és jóságot feltételez – első körben.
Egyszóval Charles Martin Smith rendező képes volt – furán hangzik, de vegyük komolyan – kutyaként gondolkodni. Ezt, pedig képes volt átadni, nekünk, nézőknek. Bár egy kritikának nem kell, hogy szerves része legyen: az általam látott vetítésen nem csak a plüssállatokkal érkező gyerekek pityeregtek a dramaturgiai csúcspontoknál. Ebben persze oroszlánszerepe volt a Bellát alakító Shelby-nek is, akit a filmesek több ezer kutyamenhelyt végig járva találtak meg. Hogy leírhassuk: a csodák nem csak a moziban szoktak megesni.

Infó

Egy kutya hazatér Forgalmazza az InterCom

Kutyák a mozgóképen Top 10

1. Frakk, a macskák réme (1972-1987) A hazai pálya előnye: generációk nőttek fel Magyarországon azon, ahogy Frakk, a vizsla megregulázza a két macskát, Lukréciát és Szerénkét.
2. The Artist – A némafilmes (2011) Uugie, az imádnivaló Jack Russel Terrier is bizonyára Oscar-díjat kapott volna, ha kutyákat színészszámba vennék.
3. Hacsikó (1987), és a remake: Hacsi, a leghűségesebb barát (2009) Hacsikó, a japán akita fajtájú eb hűségessége városi legendává vált Tokióban, olyannyira, hogy szobrot is emeltek neki a Sibuja vasútállomás mellett. A sztoriból készült japán film kihagyhatatlan, de a remake is pazar darab.
4. Egy kutya négy élete (2017) W. Bruce Cameron regényből készült mű újszerűsége abban rejlett, hogy az elmesélt történetet a kutyák szemszögéből ábrázolta.
5. Kutyahideg (2006) Ez az a film, melyben az alaszkai malamutok és huskyk lejátszották Paul Walkert és Jason Biggs-et a vászonról. Well done, Disney!
6. Fehér Isten (2014) Mundruczó Kornél sci-fi drámája, melyben a kutyák fellázadnak gazdáik, a Fehér Isten ellen. Body és Luke (ikrek), akik a filmben a felkelést vezető Hagent alakították, elnyerték a Kutya Pálma díjat a 2014-es cannes-i fesztiválon.
7. Kutyák szigete (2017) Wes Anderson animált mozijában bábkutyák töltik be a vásznat. Ahogy lapunknak fogalmazott, élő ebekkel hozzá sem mert volna fogni a munkához – mely így a filmtörténet egyik legkülönlegesebb darabja lett.
8. Bendzsi (1974) Az abszolút családi mozi a világ leghíresebb keverék kutyusával (kistestű uszkár, egy törpe schnauzer és egy angol cocker spániel kereszteződése), melynek hány folytatása is volt? Túl sok...
9. Star Trek: Enterprise (2001-2005) Johanthan Archer kapitány hűséges társa Porthos, a kecses beagle, aki elmegy oda, ahol még ember nem járt korábban. Az egyik epizódban pedig még diplomáciai konfliktust okoz, azzal, hogy levizel egy szent növényt. Ha meg már beagle: a Kutyák és macskák titkosügynöke se kutya…

10. Egyik kopó, másik eb (1989) Scott Turner, a rendmániás zsaru és Hooch, a rumliimádó bulldog háborúja az egyik legjobb kutyakomédia, ami valaha készült.

Témák
film
Frissítve: 2019.01.11 11:00

Bartókot Bartókkal a Fesztiválzenekar estjén

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:06

Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar/Facebook
A Fesztiválzenekar estjén két Bartók is bemutatkozott. A parasztzene rajongó-feldolgozó és az egyéni világú zeneszerző közötti kapcsolódási pontok is világossá váltak.
Néhány éve Eötvös Péter úgy gondolta megoldani azt a problémát, hogy A kékszakállú herceg vára mellett a műsorban kell, hogy legyen valami, hogy komponált egy operát, amely szorosan kapcsolódik Bartók művéhez. A dolog azért nem olyan súlyos, hogy ilyen radikális módon lehessen csak megoldani. Mint a Fesztiválzenekar hangversenyének Várkonyi Tamás által írt, kivételesen hasznos információkat közlő műsorfüzetének egyik képmellékletéből – amelyen az ősbemutató plakátja látható – is tudható, az operaházi, 1918-as ősbemutatón A fából faragott királyfi követte az operát. Most pedig népzenei feldolgozásokat hallottunk előtte, az első részben.
Bartók maga – és ez is tudható a műsorfüzetből – jobban szerette, pontosabbnak tartotta a parasztzene kifejezést a népzenénél, de ez a lényegen nem változtat. Miután népdalok, néptáncok százait gyűjtötte össze ő és Kodály, ki kellett dolgozniuk azokat a műzenei formákat is, amelyek révén az általuk felbecsülhetetlen értékűnek tartott kincs eljuthat a zeneértő városi polgárokhoz. Ilyen volt például az a fajta zenekari feldolgozás, ami a Román népi táncok és a Magyar parasztdalok sajátja, gyakorlatilag egy az egyben hangzanak el a dallamok a kor zenekari stílusában meghangszerelve, és persze a bartóki zsenialitással megfejelve.

Olyan műsort már hallottam – az Óbudai Danubia Zenekar és a Muzsikás együttes játszott –, amelyben a Román népi táncokban szereplő dallamokat eredeti formában hegedű-brácsa-bőgő felállású népiegyüttes mutatta be a feldolgozott változat előtt. Akkor azonban azt kellett gondolnom – a dolog minden jó szándéka ellenére is –, hogy tévedés az eredeti bármilyen hűnek is tűnő másolatát ősforrásként bemutatni. A Fesztiválzenekar variációja annyival tetszett jobban, hogy a „népzenészek” a zenekar tagjai voltak, és utána beültek megfelelő helyükre a zenekarba Bartók művét is eljátszani. Már az eredetit megszólaltató játékukon is érezhető volt ez a fajta kettősség, a népzenész és a diplomás zeneművész – micsoda ellentmondás! – jótékony együttműködése, ami kiszabadította az elgondolást az előbb említett csapdából, adott egy ki csavart az egésznek.
A Magyar parasztdalok forrásainak megszólaltatójaként Sebestyén Márta magabiztosan hozta azokat a manírjait, amiket vagy szeretünk, vagy nem, de évtizedek óta sajátjai, azonban produkciójának nyilvánvalóan nem lehetett része az említett kétértelműség. Bartók csak feldolgozásaiban használt kifejezetten népzenét, azonban más – sokkal nagyobb számú és jelentősebb – alkotásait is rengeteg olyan megoldás szövi át, amelyekhez az ihletést onnan kapta. A zenekar Kékszakállú-játékában amely a részletek hatalmas gazdagságát tárta fel, ezekre is rácsodálkozhattunk. És most végre elmaradt az utóbbi évek Müpa-előadásait jellemző koncepció, a félszcenizálás. A nagyon nagy zenekar teljesen betöltötte a színpadot, nem az árokban ültek a zenészek, az énekesek jól láthatóan, hallhatóan az előtérben álltak, és nem volt feliratozás sem, figyelni csak kés kizárólag a zenére, a szereplőkre kellett, ami nem vált az előadás kárára. Alapként a zenekari szövet minden nüansza jól hallható volt, önmagában is szinte hiánytalanul illusztrálta a drámát.

Vizin Viktória egészen kiváló Judit volt, hősnő a szó valódi értelmében, aki énekesnő mivoltában is az est hősévé tudott válni. A mély hangjait tekintve kissé korlátosabb Cser Krisztián éppen megfelelő társa volt, az ötödik ajtó kinyitásakor nagyon is meggyőző erővel tudott megszólalni, a zenekari háttér hangtömege előtt: „Lásd ez az én birodalmam…”. De nem csak a Kékszakállú, Bartók birodalma is feltárult ezen az estén.
Infó: Bartók Román népi táncok Magyar népdalok Bartók Magyar parasztdalok Bartók A kékszakállú herceg vára Sebestyén Márta ének Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt népi hangszerek Vizin Viktória mezzoszoprán Cser Krisztián basszus Budapesti Fesztiválzenekar, karmester: Fischer Iván Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. március 21.

Másfél óra Mahler egy perc unalom nélkül

Egy héten belül két nagy Mahler-szimfóniát hallhattunk a Müpában, két magyar zenekartól, két magyar karmester vezényletével, nagyon jó előadásokban. Nem akármilyen teljesítményeknek voltunk tanúi.
Három olyan zenekarunk biztosan van – a Fesztiválzenekart is ide értve –, amely bizonyítottan magas színvonalú Mahler-előadásokra képes, ez akár nem mindennapinak is mondható egyetlen város esetében. De nem is a számháború a lényeg, hanem ami mögötte van: a hangszeres – például zongorista, hegedűs, csellós – és énekes szólistákat is beleértve országunknak olyan elit zenészcsapata van, amire joggal lehetünk büszkék. Most a Magyar Rádió művészeti együttesei bizonyítottak Vajda Gergely vezényletével.
Mahler maga mondta, hogy műveiben mindig van valami triviális, de a Harmadik szimfóniában túlmegy minden határon. Ugyanakkor mindig találhatunk nála földöntúlian szép részleteket (minden további jelző nélkül), a nagyjából százperces műben gyakran váltogatják egymást hol a harsányan szóló részletek – nyolc kürt fortissimójával kezdődik a mű –, hol pedig – főleg a vonósok által megszólaltatott –, nyugalmat sugárzó részleteket, mint a hatodik tétel kezdetén. És lehetnek ezek a szólamok tudatosan vállaltan földhözragadtak, lehetnek éteri tisztaságúak és persze kétértelműek, kétélűek is. Ez a sűrű változatosság is lehet az oka, amiért sokan idegenkedhetnek a Mahler zenéjétől. De nem a mi dolgunk, hogy Mahler titkait most itt megfejtsük, jobb, ha azt a zenészekre, karmesterekre bízzuk.
A Rádiózenekar és Vajda Gergely mindenesetre mindent megtett, hogy olyan előadását nyújtsa a műnek, amelyben minden részlet a maga jelentőségének megfelelően szólaljon meg. Említettük a kürtöket, beleértve a többi rézfúvóst is, ha kellett nagyon félelmetesek voltak, említettük a vonósokat, akik végig nagyon szépen, egységes hangzással szóltak, az itt sokszor különösen fontos ütősök is meghatározó jelentőségüknek megfelelően peregtek, dobbantottak, csaptak le, és a fafúvósok is remekeltek, és az elsők között köszönhette meg a tapsot a színpad elejére kijőve a harmadik tétel kitűnő szólótrombitása. Wiedemann Bernadett a nietzschei szöveg mélységeire rámutatón énekelt, a felnőtt kórus női kara és a gyerekek szépen, üdén dalolták a Csodakürt-dal naivabb, de bizakodóbb sorait. A szimfónia rendkívül összetett mű, három évig írta Mahler – aki jobbára csak a színháztól megszabadulva a nyári szünetekben tudott dolgozni – a hattételes alkotást, amelyben Nietzsche, és a Fiú csodakürtje gyűjtemény szövegei is felhangzanak. Rendkívüli feladat tehát előadása, annak idején is csak hat évvel megírása után került sor bemutatására 1092-ben.
Vajda Gergely, aki jelenleg amerikai zenekarokkal dolgozik, de volt már a Rádiózenekar élén is, megtalálta a hangot zenészeivel. A szimfónia külsőségeinek megszólaltatása mellett, ami alapfeladatnak sem semmiség, több mint másfél órán keresztül sikerült fenntartania a feszültséget, bemutatnia azt a gondolati gazdagságot, ami Mahler szimfóniájában jelen van, és amit igen, nehéz is lehet követni, de ilyen, az út minden szépségét, különlegességét feltáró kalauzolás ellett érdemes.
Témák
zene
Frissítve: 2019.03.22 12:00