multikulturalizmus;sportolók;

2019-01-15 09:10:00

Gyakorlati multikulti

A csapatjátékokban az országos vagy nemzeti jelleg hordozói a válogatottak. Ezzel szemben a klubcsapatok a lokális és a globális megtestesítői. A klubok számára kiírt országos, európai vagy világszintű kupák és bajnokságok résztvevői nem nemzetek, hanem városok vagy városrészek. 

A nagy klassziscsapatok szurkolótábora is nemzetközi: az FC Barcelonának Magyarországon, Kenyában és Japánban is vannak hívei. A szurkolás ott is multikulturális, ahol a nézőközönség még nem az: Nyugatról kölcsönzött dallamok és rigmusok, lemásolt viselkedésminták, a rasszista szurkolói „kemény magok” internacionalizmusa jól jelzi ezt. Jellemző, hogy még a leginkább „nemzeti” klubcsapatunk, a Fradi szervezett szurkolói is „Green Monsters” vagy „Green Eagles” feliratokkal tüntetnek – így, angolul. 

A játékosállomány már a második és harmadik vonalban is multikulturális, akárcsak az edzői kar. A remek győri Audi ETO Bajnokok Ligáját nyert kézilabda csapatában, a pályán lévő hét játékos közül ritkán több a magyar, mint egy vagy kettő. Kosárlabdában vagy kézilabdában az időkérés során az edző angolul adja utasításait, tanácsait Magyarországon is. Olykor a tulajdonos is külföldi. Még „legnemzetibb” sportágunkban, a vízilabdában is szerb, román, ausztrál, horvát játékosok vannak - a magyarok mellett. Az európai színvonalúnak hitt falusi „akadémia” ellenére a felcsúti futballcsapat is telistele külföldivel. Az egykori legendás Wembley stadion helyén Londonban ma az Emirates, az Üllői úton az Albert stadion helyén a Groupama aréna áll. Az egyik jeles spanyol klubot azerbajdzsán olajcég, a londoni Arsenalt orosz milliárdos birtokolja. 

Nem azt állítom, hogy ez baj vagy jó – ilyen a világ –, csak azt, hogy ez a világ globalizált, nemzetek feletti. Mindenki tudja ezt, kivéve a magyar szurkolókat és sportvezetőket. Pedig nemzetközi összehasonlító, tudományos vizsgálatok szerint mi, magyarok, semmivel sem vagyunk nacionalistábbak, mint a legtöbb európai nép - és „nemzeti nihilisták” sem vagyunk. Beleillünk az európai átlagba. 

Az előbb említett győri csapat mezén nemzeti színű szalag látható. A debreceni kézilabdás lányokén rovásírásos felirat. Egy Fradi – Újpest focimeccs előtt a közönség elénekli a himnuszt, habár a játékosok kétharmada és mindkét edző külföldi, a másik csapat pedig szintén magyarországi, csak épp egy másik budapesti városrészből. A minap lépett pályára az EHF-kupáért a Siófok csapata. Tor Odvar Moen edző legénysége, azaz „leánysága” nagyjából a Solberg – Bőhme, Gonzalez, Kobetic, Khmyrova, Jezic, Nze Minko összeállításban játszott. Igaz, csereként játszott Perianu, sőt pár percre szóhoz jutott Geiger is – egy magyar lány. Ám mindegyik játékos mezén magyar nemzeti szín szalag, a közönségben egy lelkes szurkoló magyar zászlót lenget.

Nehogy félreértsen az olvasó! Nem a nemzeti jelképek fájnak nekem, hanem azok inflációja. Nze Minko tehetséges játékos, remek sportember. De piros–fehér–zöld szalagnak a mezén szerintem semmi keresnivalója nincs.