Terrortámadást előzött meg a szerb rendőrség

Publikálás dátuma
2019.01.16 10:08
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Robbanószerkezeteket készített és tesztelt a férfi, akit terrortámadás előkészítése miatt fogtak el.
Terrortámadást előkészítésével gyanúsítanak egy férfit, akit néhány nappal ezelőtt fogott el a szerb rendőrség - jelentette a Blic című belgrádi napilap szerdán. Az újság információi szerint Armin Alibasicot január 13-án, a délnyugat-szerbiai, Koszovóhoz közeli Novi Pazarban fogták el a belbiztonsági szolgálat (BIA) és a rendőrség tagjai.
Armin Alibasic az utóbbi években a főleg bosnyákok által lakott országrészben, a Szandzsákban harcművészetet tanult, taktikai gyakorlatokat hajtott végre, valamint a hegyes területen gyakorolta a vadonban történő túlélést. A férfi házában a rendőrség egy vegykonyhára bukkant, ahol
  • robbanószer előállítására is alkalmas eszközöket,
  • robbanószer-készítési útmutatót,
  • az Iszlám Állam nevű terrorszervezet zászlaját,
  • bozótvágó késeket,
  • valamint a különböző városok Novi Pazartól való távolságát tartalmazó jegyzeteket talált.
A Blic úgy tudja, hogy a férfi az utóbbi időben robbanószereket készített, amelyeket a környéken próbált ki. Éppen ez ad okot arra, hogy a hatóságok úgy gondolják, terrortámadásra készült - közölte egy neve elhallgatását kérő forrás a Bliccel.

Theresa May már biztosra menne

Publikálás dátuma
2019.03.22 22:02

Fotó: AFP/ TOLGA AKMEN
A brit miniszterelnök utalást tett arra, hogy többség nélkül nincs újabb szavazás a megállapodásról.
A brit miniszterelnök egyenes utalást tett pénteken arra, hogy csak akkor terjeszti ismét az alsóház elé szavazásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, ha megvan a többség az eddig kétszer is elutasított egyezmény elfogadásához. Theresa May péntek este közzétett levelében az MTI összefoglalója szerint tájékoztatta az alsóházi képviselőket az EU-csúcsértekezletről, amelyen döntés született a Brexit halasztásáról. A halasztás hossza attól függ, hogy a londoni alsóház a jövő héten elfogadja-e az EU-val tavaly novemberben elért Brexit-megállapodást. May levelének megfogalmazása szerint azonban „ha úgy tűnik, hogy nincs elégséges támogatás az egyezmény jövő heti újbóli beterjesztéséhez”, vagy ha a ház ismét elveti a megállapodást, akkor kérhető a Brexit további halasztása a megállapodás életbe lépésének elmaradása esetére meghatározott április 12-i határidőn túl, de ebben az esetben az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.
A huszonhetek és az Egyesült Királyság által egyaránt elfogadott megállapodás értelmében a korábbi 2019. március 29. helyett 2019. május 22. lesz az új határidő, amennyiben a londoni alsóház jövő héten elfogadja a kétszer már leszavazott kiválási szerződést. Újabb elutasítás esetén pedig a szigetország április 12-ig továbbra is az Európai Unió tagja maradna, de eddig jeleznie kellene, hogy mik a szándékai a továbbiakban.

„Kedveli Kim elnököt” – Észak-Korea elleni szankciókat vont vissza Trump

Publikálás dátuma
2019.03.22 21:01

Fotó: AFP/ SAUL LOEB
Egyelőre nem világos, hogy az Egyesült Államok elnöke mely büntetőintézkedésekre célzott.
Donald Trump amerikai elnök pénteken elrendelte a kormánya által Észak-Korea ellen életbe léptetett legújabb szankciók visszavonását. Az elnök Twitter-bejegyzésben közölte:
„az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma bejelentette, hogy további, széleskörű szankciókkal bővíti a már érvényben lévő szankciókat Észak-Korea ellen. Utasítást adtam az újabb szankciók visszavonására”.
A Fehér Ház nem válaszolt az újságírók részleteket firtató kérdéseire, így nem világos az sem, hogy az Egyesült Államok elnöke mely szankciókra célzott. Sarah Huckabee Sanders szóvivő csupán annyit mondott: Donald Trump
„kedveli Kim elnököt és nem gondolja, hogy ezek a szankciók szükségesek”.
Az amerikai kormány csütörtökön két kínai hajózási vállalat ellen hozott büntetőintézkedéseket, azzal vádolva a cégeket, hogy segítenek Észak-Koreának kibújni az érvényben lévő szankciók alól. A döntést azzal indokolták, hogy fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreára annak érdekében, hogy Kim Dzsong Un feladja atomfegyver-programját.
Szerző