Kyler Murray, a két sportágban is világklasszis zseni

Publikálás dátuma
2019.01.17. 12:30

Kyler Murray lehet az első olyan sportoló az Egyesült Államokban, akit az NFL-ben és az MLB-ben is az első körben draftol egy klub.
A 21 éves Kyler Murray-t korszakos zseniként tartják számon az Egyesült Államokban, ugyanis két sportágban is világklasszis teljesítményre képes. Az oklahomai egyetem sportolója tavaly az amerikaifutball-szezon kezdete előtt végigcsinálta az idényt a baseballcsapattal is, tavasszal volt, hogy pénteken baseballmeccsen volt, szombaton az amerikaifutball-csapat tavaszi edzőmeccsén játszott, majd még aznap este újra a baseballpályán volt jelenése.
A befektetett munka nem volt hiábavaló, 2018 júniusában az Oakland Athletics baseballcsapata az MLB-draft első körének kilencedik választási jogán választotta őt ki. A felek 4,6 millió dolláros aláírási bónuszban állapodtak meg, amivel Murray-nek lehetősége volt még visszatérnie az egyetemre, és befejezni a szezont. Eközben egyre jobban elkezdett az amerikai futball felé kacsingatni, az irányító pedig a tavalyi Heisman-győztes csapattársa, Baker Mayfield (a Cleveland Browns 1/1-esként draftolta) helyét átvéve nyújtott kiemelkedőt, és vezette főcsoportgyőzelemig, illetve a négycsapatos rájátszásba az Oklahomát. Decemberben a legjobb egyetemi amerikaifutball-játékosnak járó Heisman-díjat is megkapta, mindez pedig alaposan megnövelte az ázsióját.
Murray a mostani megállapodásával öt-hat évig nem számíthat nagy szerződésre, és az igazán nagy dobásra akár 30 éves koráig is várhat. Talán ennek is köszönhető az a bejelentése, hogyha kap egy 15 millió dolláros szerződést, akkor hajlandó belevágni a baseball karrierjébe, különben pedig jelentkezik az NFL-draftra. Az MLB szabályzata szerint tilos a draftolt játékossal nagy szerződést kötni, ezért a játékos beváltotta ígéretét – noha időközben a baseball liga mégis kivételt tenne Murray esetében, és ezzel segíteni az Athleticset. A szövetség döntése ugyan rendhagyó, ám nem különösebben meglepő, ugyanis sok figyelmet és pénzt hozhat a konyhára, ha az egyik legfényesebb csillag az ő ligájukat választja.
Azt nem tudni, a tárgyalások hogyan állnak, az viszont biztos, hogy a játékos jelezte, részt vesz az NFL draftján. Ugyanakkor az újoncokra vonatkozó kollektív szerződések miatt csak akkor kaphat 15 milliónál jobb kontraktust, ha az első kör első tizenkét választottja között elkel. Ha jól megy neki, akár három-négy éven belül jöhet egy 100 milliós, vagy annál is nagyobb hosszabbítás.
Ugyanakkor azt se hagyjuk ki az egyenletből, hogy ezzel a kvázi zsarolós mutatvánnyal vajon hány csapat számára lesz majd szimpatikus. Az NFL-szerződés ráadásul megtiltja a játékosoknak, hogy részt vegyenek a futballon kívüli bármely tevékenységben, amely jelentős személyi sérülési kockázathoz vezethet. Így ha nem kapkodnak érte a csapatok, könnyen két szék közé eshet.
Szerző

Mészáros horvát csapatánál folytatja Orbán kedvenc játékosa

Publikálás dátuma
2019.01.17. 09:20

Fotó: Molnár Ádám
Kleinheisler három és fél évre szóló megállapodást írt alá az NK Osijek csapatával.
Kleinheisler László a horvát élvonalban szereplő NK Osijek labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – írja az MTI az eszéki együttes honlapjának közlése alapján. A magyar válogatott 24 éves alapembere felbontotta 2021 június végéig érvényes szerződését a kazah Asztanánál, majd három és fél évre szóló megállapodást írt alá a tízcsapatos horvát élvonalban 18 fordulót követően a második helyen álló gárdával. Az NK Osijek – amelynek többségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc – beszámolójában kiemelte: a 23-szoros magyar válogatott Kleinheisler a Werder Bremen, valamint a Darmstadt csapatában összesen 18 alkalommal játszott a német élvonalban, a kazah együttessel pedig kétszer ünnepelt bajnoki címet, tavaly nyáron a Bajnokok Ligája selejtezősorozatában hat mérkőzésen kezdőként lépett pályára, majd az Európa-liga csoportkörében is jelentős szerephez jutott. Kleinheisler egyébként Felcsúton tanulta a szakmát, és Orbán Viktor nagy kedvence volt a Puskásban.
Szerző

Budapesten foghatták el a Football Leaks vezetőjét

Publikálás dátuma
2019.01.17. 08:06
Illusztráció
Fotó: HENDRIK SCHMIDT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE / AFP
A férfi a hírek szerint több futballklub levelezését is megszerezte, majd pénzt kért azért, hogy ne hozza nyilvánosságra az információkat.
A portugál rendőrség közölte, hogy elfogtak egy embert Magyarországon, sajtóbeszámolók pedig arról szólnak, hogy a gyanúsított labdarúgóklubokkal kapcsolatos dokumentumokat hozott nyilvánosságra – írja a BBC. A hatóságok nem nevezték meg a 30 éves portugál gyanúsítottat, akit a közlés szerint a magyar fővárosban tartanak fogva. Portugál sajtóbeszámolók szerint viszont a John álnéven ismert Rui Pintoról van szó. A férfinak állítólag köze volt a Benfica, a Sporting és a Porto levelezésének a meghekkeléséhez is, valamint az ő értesülései alapján robbant ki Ronaldo nemi erőszakkal kapcsolatos ügye. A hírek szerint a férfi játékosok szerződéseiről, valamint a klubokkal kapcsolatos tervekről szerzett információkat. A Marca úgy tudja: az érintettekkel a gyanúsított ügyvédje is kapcsolatba lépett, aki pénzt kért azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra a dokumentumokat. A portugál rendőrség szerint a Budapesten elfogott embert zsarolással és titoktartás megsértésével is gyanúsítják.

Folyamatban van a kiadatási eljárás

A magyar rendőrség a honlapján csütörtökön annyit közölt, hogy európai elfogatóparancs alapján elfogtak egy 30 éves portugál férfit Budapesten, a kiadatása folyamatban van. A közlemény szerint a férfit szerdán a VII. kerületben fogták el, a birtokában lévő, feltehetően bűncselekményből származó tárgyakat lefoglalták. A férfi ellen 2019. január 15-én adott ki európai elfogatóparancsot a portugál hatóság. A nyomozók a portugál állampolgárt őrizetbe vették és előállították a VII. kerületi Rendőrkapitányságra.

Szerző
Frissítve: 2019.01.17. 11:15