kézilabda;

2019-01-17 22:13:33

Álomszerű kezdés után háromgólos vereség

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-30-ra kapott ki Svédországtól.

Utolsó játéknapjához érkezett a német–dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság csoportköre. A szerdai, Egyiptom elleni 30-30-as – továbbjutást érő – keserédes döntetlen már önmagában sem adott okot az örömre, azonban a mérkőzés után kiderült, Dzsamali Iman és Ancsin Gábor is olyan mértékben megsérült, hogy egyikük sem tudja vállalni a további küzdelmeket.

Előbbinek elszakadt a keresztszalagja, így ő még csütörtökön hazautazott, hogy a térdét mielőbb megműtsék. Ancsin pedig már a torna előtt is könyöksérüléssel bajlódott, a szakvezetés pedig úgy döntött, a 28 éves hórihorgas átlövő nem tud kellő mértékben a csapat segítségére lenni.

A Csoknyai István, Vladan Matic duó a helyükre a Ferencváros rutinos játékosát, Schuch Timuzsint – aki beállóban és védekezésben adhat pluszt –, illetve a Balatonfüred fiatal jobbátlövőjét, Máthé Dominiket hívta be. A bokasérüléssel bajlódó Balogh Zsoltot pedig a gyógyulását követően továbbra is visszavárják a társak.

A svédek elleni összecsapást biztatóan kezdte a magyar csapat, amely minimálisan többet pihenhetett az Egyiptom elleni döntetlent követően, ugyanis a svédek szerdai lapzártánk után győzték le Katart. Bodó Richárd találatára gyorsan jött a skandinávok válasza, majd Nagy László rontott lövését követően már az ellenfélnél volt az előny.

Ennek ellenére bátran, megilletődöttség nélkül kézilabdázott a magyar csapat, Székely Márton kapus bravúrjainak is köszönhetően pedig újfent a mieink kerültek előnybe. Máthé Dominik második találata után Lékai Máté vágott be egy ziccert, először alakult ki kétgólos különbség a mérkőzésen. (5-3) A 10. percben Bánhidi Bence góljával hárommal léptek meg a magyarok, majd négy minutummal később Máthé növelte négyre a különbséget. (9-5)

A magyarok fürgén, bátran védekeztek, s jól is állták a sarat, mígnem a svédek időt kértek. Az ellenfél emberelőnybe került, illetve Mikael Appelgren is elkezdett jól védeni a másik oldalon, így elkezdett fogyatkozni az előny. Lukas Nilsson 11-11-re módosította az állást, majd a mindössze 19 éves Máthé ötödik góljával kerültek előnybe a magyarok. Sipos kétperces kiállítása alatt remekeltek a svédek, akik Bodó sérülését kihasználva a vezetést is átvették. (14-13) Kisebb rövidzárlat, kétgólosra nőtt a skandináv előny, ám a magyarok rendezték soraikat, a svédek 16-15-re vezettek a félidőben.

A térfélcsere után Székely mutatott be pazar védéseket, Lékai pedig egalizált. Az elkövetkezendő percek kiegyenlített játékot hoztak, minden svéd gólra érkezett magyar válasz. A 40. perc múltával kettőre nőtt a különbség, a mieink részéről hiába jöttek a gólok, a svédek úgy mentek át a magyar falon, mint kés a vajon.

Az első félidőben látott betonvédekezés már a múlté volt, 26-24-es svéd vezetésnél ráadásul ember hátrányba kerültek a magyarok. A 45. percben hárommal húzott el az ellenfél, válaszul időt kért Csoknyai István. Székely bravúrjaival meccsben tartotta a magyarokat, a 48. percben pedig Bánhidi egyre faragta a svéd fórt. (27-26)

Végletekig kiegyenlített végjátékéra volt kilátás, Nagy az 53. percben 29-29-re módosította az eredményt. Székely az 55. percben már 14. védését mutatta be, ám Ligetvári kiállításának is köszönhetően 31-29-re léptek el a svédek, innen pedig már nem volt visszaút, a skandinávok 33-30-ra győztek.

A svédek és a magyarok mellett Egyiptom jutott a középdöntőbe a C csoportból, míg a D jelű hatosból Dánia, Norvégia és Tunézia vár nemzeti tizenegyünkre.