egészségügy;MSZP;népszavazás;Honvéd Kórház;

2019-01-18 15:09:10

Annyit várt egy műtétre, hogy belehalt - Feljelentést tett az MSZP

Egy tavaly ősszel a Honvéd Kórházban életét vesztő nő ügyében tett feljelentését a párt, hogy kiderüljön, miért történt a tragédia, és ki ezért a felelős.

Az MSZP feljelentést tett a Legfőbb Ügyészégen egy tavaly ősszel a Honvédkórházban elhunyt beteg ügyében - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, tavaly nyáron kiderült, válságos helyzetben van a Honvédkórház: a sürgősségi osztályon kifizetetlen túlórákról, orvos-, nővér- és eszközhiányról, vezetői felmondásokról szóltak a hírek. Hozzátette:

Háromszor küldözgettek két telephely között oda-vissza azért, hogy el tudjanak végezni rajta egy egyszerű ultrahangvizsgálatot - mondta. Késve hajtottak végre a betegen egy műtétet, aki ezért meghalt. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek ezért, mondta el Bangóné Borbély Ildikó, hogy kiderüljön, a betegnek miért kellett meghalnia, és hogy kivizsgálják, ki a felelős a haláláért. Kitért arra, a Fideszt nem érdekli, hogy

A szocialista politikus szerint az sem érdekli Orbánékat, hogy Magyarország messze magasan vezet az EU-ban a krónikus betegségek miatti halálozásokban. Amikor az egészségügy ilyen borzalmas állapotban van, akkor az állami vezetőknek nem jár kiemelt egészségügyi ellátás, ezért kezdeményezett az MSZP népszavazást. Az MSZP bízik abban, hogy a Kúria úgy dönt, meg lehet ezt a népszavazást tartani.