MSZP;Kunhalmi Ágnes;Tóth Bertalan;

2019-01-20 13:09:22

Tóth Bertalan: A tavaszi ülésszak más lesz, mint a tavalyi

Minden eszközt meg fogunk ragadni, hogy fenntartsuk a tiltakozó magatartást – hangsúlyozta az MSZP elnöke. Február 16-ára és 17-ére összehívták a párt kongresszusát.

Számtalan olyan vidéki település és város van Magyarországon, ahol az elmúlt 8-10 évben semmilyen megmozdulás nem volt, a mostani tüntetéssorozat során pedig útlezáráson, demonstráción vettek részt – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap, az MSZP Választmányáról tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: ezt hatalmas előrelépésnek tartják a vidék felélesztésében.

Kiemelte: örül annak, hogy egyre jobban épül az ellenzéki együttműködés, ami kulcskérdés lesz idén az önkormányzati választásokon. Mint mondta, az ellenállás folyamatosan növekszik, és csak együttműködve tudnak civilek, szakszervezetek és pártok eredményeket elérni, akkor viszont nem is keveset. További eseményekre, akciókra lehet számítani, de a főüzenet, hogy az igazi tét mindig a választásokon van.

„Minden eszközt meg fogunk ragadni”

Ezt követően Tóth Bertalan, az párt elnöke, frakcióvezetője arról beszélt: az MSZP több mint 60 rendezvényen, 53 helyszínen vett részt a pénteki és a szombati demonstrációkon. Hangsúlyozta, hogy a rabszolgatörvénnyel szemben kialakult tiltakozást, amely köré az ellenzéki erők együttműködése létrejött, fenn kell tartani.

Közölte, hogy az MSZP nem hajlandó megfelelni a Fidesz által állított látszatdemokratikus szabályoknak, és bár a párt tiszteletben tartja egy jogállami parlament intézményét, nem tarják tiszteletben „a fideszes nemzeti együttműködés parlamentjét”.

Tóth Bertalan azt mondta: egységre van szükség az EP-választásokon és az önkormányzati választásokon. Előbbivel kapcsolatban fenntartja azt az álláspontját, hogy a szavazatveszteség elkerülése érdekében jó lenne közös listát létrehozni, de az MSZP nem fogja ezt erőltetni.

Az önkormányzati választásokról szólva azonban hangsúlyozta, hogy itt

Azt is közölte, hogy az MSZP elnöksége február 16-ára és 17-ére összehívta a párt kongresszusát, itt fogják elfogadni az MSZP és a Párbeszéd közös európai parlamenti programját. A javaslatára – bízik benne – egy olyan döntést hoz a kongresszus, amely a végső határidőig nyitva tartja annak a lehetőségét, hogy bárki csatlakozzon ehhez az együttműködéshez.

Végül Tóth Bertalan megismételte, hogy nem csitult a felháborodásuk Nagy Blanka személyében történő megtámadása miatt, ami úgy látják, folytatódik a kormányzati politikusok és a kormány propagandagépezetek által. Abban a küzdelemben, amit a lány vív, az MSZP jogi segítséget ajánlott fel, amit Nagy Blanka elfogadott – idézte fel az MSZP elnöke.