okostelefon;Ferenc pápa;

2019-01-20 16:45:15

Okostelefonos ima-alkalmazást indított Ferenc pápa

Az egyházfő profilján a felhasználók is javasolhatnak imatémát.

Egy klikkeléssel személyes profilt nyitott magának Ferenc pápa egy imaportál új okostelefonos alkalmazásán, az apostoli lakosztálynak a Szent Péter-térre néző ablakában vasárnap délben.

Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédét mondta, amikor egy pap táblagépet nyújtott felé, és az egyházfő megnyitotta a nevére szóló oldalt.

A pápa így mutatta be a Click To Pray (klikkelés imádkozáshoz) hat nyelvű honlapot, amely letölthető okostelefonra. Ferenc pápa minden hónapban megjelöli, milyen imára kéri meg a hívőket, és az alkalmazást használók is imatémát javasolhatnak egyenesen az egyházfő profilján.

Ferenc pápa elsősorban a fiatalokat buzdította csatlakozásra, emlékeztetve, hogy a Vatikán a héten közli a tömegtájékoztatás világnapjára szánt pápai üzenetet, amelynek idén a közösségi kommunikáció és az emberi közösség kapcsolata lesz a központi témája.

Hozzátette: a hálózat az imában is segítheti a közösségeket, hogy az együttlétet ima is kísérje. Hangsúlyozta, hogy ez a célja a Panamában január 22 és 27. között esedékes Ifjúsági Világtalálkozónak, amelyre az egyházfő is elutazik.

Az internet világához a pápák között elsőként II. János Pál csatlakozott: a Vatikán hivatalos honlapját 1995 karácsonyán nyitották meg. Akkor 300 ezren léptek be rá az egész világból. II. János Pál először 2001 novemberében klikkelt, amikor interneten küldte el üzenetét az ausztráliai püspöki szinódusra. Ferenc pápa hivatalos kilenc nyelvű Twitter-fiókját ma több mint 47 millióan követik.