Ferenc pápa;Katolikus Világifjúsági Találkozó;

2019-01-22 11:45:00

Fordulatot remélnek a fiatalok a pápától

Legalább 150 ezer embert várnak Panamába, a kedden kezdődő és vasárnap záruló Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra.

Miközben Európában egyre kevesebb a fiatal a templomokban, Latin-Amerikában továbbra is fontos szerepet játszanak az egyházi életben. Igaz, itt is megfigyelhető a hívek lemorzsolódása, ám amint Brazília példája mutatja, nem vallástalanokká válnak, hanem evangéliumi egyházak, szekták felé fordulnak. Ugyanakkor az amerikai Pew Center egy 2014-es felmérése szerint a 16-25 éves fiatalok jobban bíznak az egyházban, mint a 26-60 év közöttiek. Ferenc pápa is látja, jobban oda kell figyelni a fiatalokra, ezért az ő problémáiknak szentelték a tavalyi püspöki szinódust is. Az ifjabbak felé nyitást jelzi, hogy az egyházfő igyekszik élni az internet adta lehetőségekkel, saját Twitter-fiókkal rendelkezik, amelyet világszerte 47 millióan követnek, vasárnap pedig új mobiltelefonos alkalmazást mutatott be, amellyel együtt lehet imádkozni vele.

Latin-Amerikában a katolikus egyház aktívabb társadalmi és politikai szerepet vállal, mint Európában. Komoly érdemeket szerzett például a kolumbiai békemegállapodás létrejöttében. Igaz, törekvéseit nem mindig koronázza siker. Hiába lép fel a társadalmi békéért például Közép-Európában, Salvadorban, Hondurasban és Guatemalában is, évente mintegy 100-100 ezer ember veszti életét erőszakos bűncselekmény következtében. A panamai találkozó egyfajta remény is sok térségbeli fiatal számára. Abban bíznak: a pápa meghozza a megbékélést országuk számára.

Az egyházfő szerdán utazik a közép-amerikai országba, s célja, hogy bátorítsa az ifjakat, derűlátóan tekintsenek a jövőbe. Ez azonban nem egyszerű. A térség államaiban nehezen tudnak boldogulni a fiatal pályakezdők, kevés a munkalehetőség, évtizedekbe telhet, míg szüleiktől anyagilag is függetlenné tudnak válni. A másik gond, hogy hiába várnak sokat a fiatalok az egyháztól, mivel az továbbra is konzervatív, ezért többen előbb-utóbb csalódnak benne, elfordulnak tőle. Ráadásul egyéb súlyos gondok is adódnak, amelyek révén megkérdőjeleződik, Panama alkalmas-e a rendezésre. Vasárnap az államban órákra leállt az áramszolgáltatás. Kellemetlen lenne, ha ez a pápa látogatása idején is megismétlődne.

Ferenc pápa mindig határozottan beszélt a fiatalokkal, ők azonban sosem vették tőle rossz néven esetenként kemény megjegyzéseit. Ezt 2014-es olaszországi felmérés is alátámasztja. Kilencezer 18-29 év közötti, különböző nemzetiségű és vallású fiatalt kérdeztek a pápáról. A válaszok alapján 91 százalékuk rokonszenvesnek találja, 85 százalék pedig úgy véli, közel áll a szegényekhez és mindazokhoz, akik nehézségben élnek. A felmérés szerint az egyházfőről pozitívan nyilatkozó fiatalok mindezek ellenére kevésbé bíznak az egyház intézményében.

Ferenc pápa népszerűségét jelzi, hogy megválasztásának évében, 2013-ban brazíliai látogatása során a Copacabanán fiatalok milliói hallgatták, és arra kérte őket, hogy "kopernikuszi fordulatot" hajtsanak végre, és maguk helyett Istent helyezzék a középpontba. Szerinte sokan hajlamosak azt hinni, hogy a hatalom, a pénz, és a javak révén lehetnek boldogak, holott ez csak pillanatokra biztosítja a boldogság érzését. "Végül ezek rabszolgáivá válhatunk, mindig többet akarunk majd belőlük, sosem leszünk elégedettek" – vélekedett. "Jézus Krisztus, az egyház és a pápa számít rátok. Mária, Jézus és mindannyiunk Édesanyja oltalmazzon benneteket gyöngédségével. Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet!" – hangzott az útmutatása.